Maga a Toyota is úgy gondolja, hogy van még tartalék a GR Corolla forró ferdehátúban, hiszen elkészítették a Morizo Edition-t, most pedig arra próbálják rávenni a vásárlókat, hogy saját ízlésüknek megfelelően alakítsák át autójukat, ehhez pedig rögtön példát is mutatnak a SEMA tuningkiállításon bemutatott Rally tanulmánnyal.
Kézenfekvő ez az átalakítás, hiszen a GR Corolla nem más, mint a GR Yarisban ismert raliautós technika egy számmal nagyobb – Észak-Amerikában a legkisebb – karosszériába csomagolva. Persze itt most nem igazi versenyautóról van szó, hiszen megtartották például a hátsó üléseket – hiába használhatatlanok azok, meglétük csökkenti a biztosítási díjat, hiszen nem „nagy rizikós” 2 személyes sportkocsiról van szó –, és nem nyúltak a motorhoz sem, hiszen az 1,6 literes 3 hengeres turbóból nehéz úgy még több erőt kisajtolni, hogy megőrizhessék a gyári garanciát.
Hirdetés
Acélból készítették el a 7,5 centis szélesítésekkel rendelkező sárvédőket, amelyek hatalmas hátsó szellőzőnyílásokat kaptak – ezek javítják az autó aerodinamikai teljesítményét –, több mint 11 centi hosszú az első koptató és nevetségesen nagy méretű a hátsó szárny; ezeket a küszöbborításokkal együtt karbonból készítették. A váltóolajhűtőt a hátsó ülések mögé szerelték, ide a hátsó ajtókon elhelyezett szellőzőnyílások vezetik a hűtőlevegőt.
A felfüggesztésbe állítható rugóstagokat szereltek, a gyári fékrendszert hátul a hidraulikus kézifékhez szükséges Wilwood nyergekkel egészítették ki, az új kézifékkar miatt áthelyezték a 6 fokozatú kézi kapcsolású váltó karját. A csomagtartót megtölti a teljes méretű pótkerék, ami 17×8 colos OZ Racing felnit és 215/60-as méretű Continental VikingContact 7-es abroncsot jelent.