Miközben az EU szankciói és egyéb okok miatt súlyos válsággal küszködik földrészünk autóipara, és egyre kiszolgáltatottabb a kínai beszállítóknak, a Mosoly Országa csak mosolyog, és vezető szerep felé menetel. Ennek egyik kézzel fogható jele a BYD elektromos járművek megjelenése a hazai kínálatban.
Az 1995-ben alapított BYD – a rövidítés feloldása Build Your Dreams, azaz megépítjük álmait – nálunk még eléggé ismeretlen márka, holott az elektromos autók világszerte legnagyobb gyártója, és piaci részesedése is ennek megfelelő. Egymást követő 4 évben (2015-2018) ért el ilyen eredményt, majd megismételte 2022 első félévében. A BYD eTruck üzletágnak mindenféle járműre van elektromos hajtású megoldása, például 18 tonnás teherautóra, akár építőipari használatra is. Ezeket a tavaszi Hannoveri Nemzetközi Kiállításon lehet majd megtekinteni. A távol-keleti cég 2006-ban jelent meg nálunk, 2017 óta üzemeltet autóbuszgyárat Komáromban, és terjeszkedik a magyar piacon. Tehát korántsem egy „no name” vállalkozás toppant be hozzánk, hanem globális mércén is nagypályás szereplő.
Hasonlót mondhatunk hazai viszonylatban a képviselőjéről, az Eurotrade Kft-ről. A cégcsoportnak 20 vállalata van 3 országban, járművekkel, étrend-kiegészítőkkel, vitaminokkal, napenergia-panelekkel és energiatároló egységekkel kereskedik, naperőműparkokat fejleszt és üzemeltet, ugyanakkor pénzügyi szolgáltató és ingatlanfejlesztő. Tavalyi árbevétele meghaladja a 15 milliárd forintot. Természetesen őket is érintik a járműgyártás, a járműkereskedelem anomáliái, Szücs Attila igazgató szavai szerint „körülöttünk nyargalnak az apokalipszis lovai”, egyik kitörési irányuk a nyitás az elektromobilitás felé, például töltő-infrastruktúra fejlesztése, illetve új projektek kidolgozása a megújuló energiatermeléshez kapcsolódóan, és a körforgásos gazdaság módszereinek elterjesztése. A cég 2018-ban hozta forgalomba a BYD márkájú napelemeket, majd idén a BYD elektromos teherautókat. Biztosítja a Magyarország városaiban közlekedő számos BYD villanybusz vevőszolgálati hátterét.
Hirdetés
BYD ETP3 furgon
A küllemében, megjelenésében az európai gyártmányok közé bármi feltűnés nélkül beilleszkedő furgon össztömege 2,4 tonna, teherbírása 780 kilogramm, rakterének térfogata 3,5 köbméter. Teljes terheléssel 275 kilométert tud megtenni egy töltéssel. Töltési ideje egyenárammal 0,5 óra, váltóárammal 5,5 óra. Hajtóművének akkumulátora BYD „Blade”, amely a gyártó legújabb technológiájú lítium-vas-foszfát elektromos energiatároló-rendszere, 50%-kal helytakarékosabb másféléknél, cellái biztonságosabbak a többi lítium-ion akkumulátornál. Ilyen akkut használ például a Maruti, a Suzuki, a Toyota, a Tesla is. Üzembiztonságát hőkezelő rendszer fokozza. Szokásom szerint, némiképp tapintatlanul rákérdeztem, mennyi az akkutelep súlya: 360 kilogramm, csaknem a hasznos teherbírás fele… Viszont a padló alatt rejtették el, nem zavar, sőt, lejjebb viszi a súlypontot, ezáltal stabilizál.
Rövidke próbautat lehetett tenni vele az Eurotrade kisigmándi telephelyének belső útjain (mivel még nem volt levizsgáztatva), üres állapotban. A fülke berendezése, ergonómiája mindenben megüti a mércét, kulturált, komfortos, barátságos, akárcsak az egész jármű felépítése. Rendben van a minőségi összbenyomás is. Hangtalanul suhan a furgon, élénken gyorsul, a rekuperációs lassítás jóvoltából pedig nagyrészt egy pedállal lehet szabályozni sebességét, a fékre ritkán kell lépni.
BYD ETM6 teherautó
A sajtóbemutató másik tárgya az elektromos teherautó, nagyobb kategóriába tartozik, mint a furgon, össztömege 7,4 tonna. Terhelhetősége függ a jármű felépítményétől. A szakmai napon bemutatott dobozos felépítményű kivitelé 2780 kilogramm, a platós/ponyvásé 3140. 620 kilót tesz ki a LiFePo4 akkumulátortelep, tehát egy tucatnyi cementes zsák súlyát. Az akkutelepet úgy helyezték el a létra-alvázon, hogy egyáltalán nem korlátozza a plató vagy egyéb felépítmény felszerelését. A teljesen feltöltött akkuval 200 kilométer tehető meg, maximálisan megpakolt járművel. A 20%-ról (ennél jobban nem hagyja lemeríteni az akkut a vezérlés) 100-ra feltölteni egyenárammal egy óra alatt lehet. Az ETM6-os fejlett vezetéstámogató-rendszerekkel van felszerelve (LDW, FCW, ACC, AEBS) és két fajta felszereltséggel kínálják. Ebben a méretben jelenleg ez az egyetlen elérhető elektromos teherautó a piacon.
Ami a dizájnt, a minőségi hatást és az egyéb, felületes benyomások alapján megítélhető jellemzőket illeti, ugyanazt tudom elmondani róla, mint a furgonról. Hallottunk a tájékoztatón egy referenciáról is: a holland IKEA ilyen teherautókkal szállítja ki vevőihez a megrendelt bútorokat.
Hol lehet dízelmotorosok versenytársa ez a két elektromos haszonjármű? Elsősorban városi, agglomerációs környezetben, belsőégésű motoros járműveknek tiltott zónákban, nem túl hosszú fuvarokhoz, alkalmasint közüzemi szolgálatra, illetve üzletek ellátására, házhoz járó iparosoknak, s üzletek áruellátására.