Végéhez érhet a dömperkorszak, és feltámadnak a szedánok

A SUV-mánia elmehetett a falig, miközben a fiatalok sem buknak annyira a villanyautókra. Bár az autókkal foglalkozó szakértők a tisztán elektromos autókat tartják az autózás jövőjének, több felmérés végeredménye is arra utal, hogy azért sokan viszolyognak a villanyautóktól. A University of Chicago és a The Associated Press közös kutatása szerint a megkérdezettek amerikai többsége – 60 százaléka – azért vonakodik elektromosra váltani, mert az elektromos autók jóval drágábbak a hagyományos meghajtásúaknál.

A fiatalok egy része is ódzkodik az elektromosoktól

A Business Insider hírportál pedig a legfrissebb statisztikákat és felmérések et idézet arról ír, hogy az amerikaiak növekvő hányada nem akar megválni a hagyományos ,belső égésű motorral hajtott autóktól. A JD Power autóipari tanácsadó cég felmérését ismertető elemzés szerint az autóvásárlást tervezők növekvő hányada nyilatkozta azt, hogy „nagyon valószínűtlen”, hogy villanyautót vesz következő autójának. A változás nagyon rövid távon jelentkezik: januárban 17,8 százalék volt azok aránya, akik így gondolkodtak, ami márciusban már 21 százalékuk tartozott ebbe a táborba. Ami a másik végletet illeti, azaz azok aránya, akik azt mondják, hogy „nagyon valószínű”, hogy elektromos autó lesz a következő autójuk, nem változott. Az év első három hónapjában az amerikai autósok majdnem 27 százaléka tervezte ezt. 

Közben a villanyautók piaci részesedése, elérhetősége évek óta nő és az utóbbi időben az áruk is megfizethetőbb lett –derül ki az elemzésből. Ez egy hosszú távú emelkedő trend, de eközben a felszín alatt egy másik folyamat is elkezdődött, ami arra utal, hogy teljesen kettéválhat az újautó-vásárlók tábora.  Az egyik körbe tartoznak azok, akik villanyautóra váltanak, a másik „csapat” mereven elzárkózik az elektromosoktól.  Ők nem szeretnének részt venni a nagy váltásban annak ellenére, hogy az autógyártók a környezetvédelmi aggályok miatt, továbbá látva a Tesla sikerét határozottan az elektromos autózás felé vették az irányt.

A cégeknek és a köréjük szerveződő irdatlanul nagy médiagépezetnek meg kellene győzniük az embereket arról, hogy nyugodtan átülhetnek az elektromos autókba, ám a JD Power felméréséből az derül ki, hogy ezt könnyebb kimondani, mint megcsinálni. Az Egyesült Államokban a villanyautók aránya az utakon a 2020 februári 2,6százalékról 2023 februárjára 8,5 százalékra nőtt, a bővülés jelentős, de az elektromosok részesedése azért még alacsonynak mondható. A gondok a következők: az elektromos autók drágábbak, hiányos a nyilvános töltőhálózatuk, korlátozott a hatótávolságuk egy töltéssel, időigényes a töltésük. Emellett sokakat aggaszt, hogy nem találnak autószerelőt, aki értene hozzájuk, hogyan viselkednek extrém hőmérsékleti viszonyok között és mi történik, ha áramszünetek jönnek.

Ezek az aggodalmaskodások nemcsak az idősebb generáció tagjainál jelennek meg, hanem a fiatalabban, az úgynevezett Z generáció tagjainak egy része is vonakodik a villanyautóktól. Ez az a korosztály, amelynek tagjai az 1990-es évek első fele és a nagyjából 2010 közöttszülettek. A JD Power felmérésében 33 százalékuk azt mondta: valamennyire vagy nagyon valószínűtlen, hogy a következő autó cseréjekor elektromosra vált.

Feltörnek a szedánok? 

A másik fontos autóipari fejlemény, hogy az amerikai piacon feltámadóban vannak a szedánok, amiket a 2000-es évek eleje óta temetnek. Értékesítésük az Egyesült Államokban 2002 óta csökken. Ez volt az első év, amikor könnyű kisteherautókból többet adtak el, mint szedánokból.  A 2023 első negyedéves adatok azonban azt mutatják, hogy piaci részesedésük 21,4 százalékra nőtt a 2021 utolsó negyedévében elért 19,7 százalékos mélypontról az Auto NewsResearch & Data Center kutatóintézet adatai szerint, amelyről a Jalopnik autós szakportál számolt be.1

„Úgy tűnik, elérünk egyfajta természetes korlátot a SUV-ok és a crossoverek értékesítésében. Ezek együtt adhatják a piac 60 százalékát, a kisteherautók és a vanok vihetnek el 20 százalékot és a szedánok, ferdehátúak, kombik, sportautók másik 20 százalékot” – véli Tyson Jominy, a JD Power elnökhelyettese. Ebben a pénz mellett szerepet játszhat az a faktor, amit úgy neveznek, hogy a gyerekek nem akarnak olyan autót vezetni, mint a szüleik. Ha a mama egy crossoverrel jár, akkor a gyereke jó eséllyel mást szeretne, akár egy sportautót. Cooper Ericksen, a Toyota észak-amerikai értékesítési stratégája emellett felhívja a figyelmet egy másik tényezőre is. Vannak olyan autósok, akik ha törik, ha szakad szedánt vásárolnak. Ők ilyenek, és az autógyártóknak az ő igényeiket is ki kell szolgálniuk.

A cikk forrása: totalcar.hu