Az Audihoz hasonlóan a Porsche is visszatér a hosszú távú versenyzéshez 2023-tól, ami nem meglepő: a viszonylag olcsó LMDh kategóriában egyszerre versenyezhetnek Európa és Észak-Amerika nagy versenyein.
4
A Porsche partnere, ahogy 2006 és 2008 között, a kivételesen sikeres RS Spyder programban is, az amerikai Penske Racing lesz. Egyelőre nem tudni, hogy az amerikai fél milyen mértékben vesz majd részt a fejlesztésben, viszont úgy néz ki, lényegében ők lesznek a gyári csapat, amely négy autót indíthat Le Mans-ban, Daytonában, Sebringben és a többi hosszú távú sportkocsiversenyen.
4
Sokkal többet egyelőre nem tudunk a Porsche LMDh programjáról, bár túl nagy mozgásteret nem enged a formátum: a négy szabványos karosszéria közül lehet választani, és egy egyen-kivitelű, 50 lóerős hibrid rendszer kerülhet az autóba, a gyártó hajtásrendszerével kiegészítve. A megengedett összteljesítmény is kötött érték: 500 kW-nál, azaz 680 lóerőnél egyik versenygép sem lehet erősebb. Magyarán a Porsche szerepe nagyjából ki is merül a motor kifejlesztésében, és némi finomhangolásban, így ez egy sokkal kedvezőbb árú versenyprogram lehet, mint bármelyik korábbi szereplés.
4
A Penske csapat abban reménykedik, hogy ezúttal begyűjthetnek egy Le Mans-i 24 órás győzelmet is – az az egy kupa még hiányzik – bár ahogy most kinéz, az LMDh és a Le Mans Supercar kategóriák együtt elég zsúfolt mezőnyt hoznak össze az évtized közepéig, amelyben egyebek közt az Alpine, az Audi, a Peugeot és a Toyota is gyári autókkal lesz jelen a mezőnyben, így egyáltalán nem vehető biztosra, hogy tényleg begyűjtik azt a kupát.