Újabb Suzukit vesz a nevére a Toyota – itt a Belta – Toyota hírek

Úgy egyszerűsíti afrikai kínálatát a Toyota, hogy a belépőmodelleket a Suzuki által Indiában gyártott autókra cseréli. Korábban már megismerhettük a Starlet (Baleno) és Urban Cruiser (Vitara Brezza) modelleket, most pedig a kompakt lépcsős hátú autót, a 2014-ben bemutatott, 2018-ban frissített Ciaz-t veszik át Belta néven – utóbbi korábban a lépcsős hátú Yaris sajátja volt.

Mivel árérzékeny modellről van szó, a szó szoros értelmében csak a legszükségesebb változtatásokat hajtották végre az autón, azaz lecserélték a márkajelzéseket és ennyi; ezért lett olyan furcsa például a hűtőrács, ahol a krómbajusz kurta lett. Két felszereltség közül lehet választani, az Active alapmodellben biztonsági extrák és légkondi van, a Smart-hoz pedig az érintőképernyős fejegység, a menetfény, a kulcsnélküli bejutás és motorindítás lehetősége mellett még a bőrkárpit is jár. A motor minden esetben 1,5-ös, 103 lóerős négyhengeres, a váltó 4 fokozatú automatikus.

Hirdetés

A Toyota Belta alapára Egyiptomban 235 000 font (4,9 millió Ft), a felextrázott kivitel 275 000 fontba (5,7 millió Ft) kerül, a kínálatban következő lépcsőfokot jelentő Corolla alapára 307 000 font (6,4 millió Ft) 120 lóerős szívómotorral és 6 fokozatú kézi kapcsolású váltóval.

A cikk forrása: automotor.hu