Turbómotorral, akár öntöltő hibrid hajtással készül az új Toyota Tacoma pickup – Toyota hírek

Nemrég újult meg a Toyota nagy méretű, kifejezetten az észak-amerikai piac számára készített Tundra pickupja, amelyhez most a szintén Észak-Amerikában fejlesztett, arrafelé kompaktnak, mifelénk normál méretűnek számító Tacoma nevű testvére is bemutatkozott – ugyanazt a TNGA-F alvázat használja az új modell is. Alapesetben nyújtott fülkés, extraként duplafülkés a karosszéria, mindkét esetben választhat az ügyfél, hogy 5 vagy 6 láb hosszú platót kér. Utóbbi térfogata 7%-kal bővült, az oldalfalon 12V és 120V (észak-amerikai hálózati felszültség) elektromos csatlakozó is található, opciósan elektromos mozgatású is lehet az alumíniumból készült platóajtó – a mozgatókapcsoló a hátsó lámpában kerül elhelyezésre.

Teljesen digitális a belső, alapesetben 7 colos a kormány mögötti kijelző, a középső érintőképernyő 8 colos képátlójú, opciósan 12,3 colos képernyőt jelent a műszeregység és 14 colos a központi érintőképernyő. Az anyósülés előtt olyan polcot alakítottak ki a műszerfalon, ahol biztonságosan tárolható az okostelefon, számos USB-C csatlakozó, vezetéknélküli töltő is van. Megnövelték az utastérben elhelyezett tárolóhelyek számát és méretét, a hátsó ülés alatti tároló például háromszorosára bővült. A műszerfal egyes pontjain QR-kódokat is lehet találni, amelyek segítségével arra a Toyota-weboldalra jut el az ügyfél, ahol tippeket vagy épp kész terveket talál az adott tárolóba helyezhető betétetek (szerszámtartó, zseblámpa-tartó, stb.) 3D-nyomtatásához.

Hirdetés

A személyautókból megszokott kényelmi extrák is elérhetőek a Tacoma pickuphoz, úgymint fűthető-szellőztethető ülések, fel-a-fejjel kijelző, digitális belső tükör (hátsó kamera képét is meg tudja jeleníteni), de van olyan különlegesség is, mint a 10 hangszórós JBL-hifi kivehető hangszórója, ami aztán az autón kívül is használható a Bluetooth segítségével – a kivehető hangfal akkumulátora 6 órányi működésre is elég, és 914 mm-es mélységig vízálló. Számos felszereltséget kínálnak, amelyek között jelentős különbségek vannak, nem csak megjelenésben, de például az inkább munkára szánt SR, SR5 XtraCab és TRD PreRunner változatok laprugót használnak, a többi felszereltségnél csavarrugóval látják el a merevtengelyt, a TRD Sport modell feszesebb lengéscsillapítókat kap, a fokozott terepképességű TRD Off-Road külön olajtartályos Bilstein lengéscsillapítókat használ, a Limited felszereltség elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókkal jön.

Műszakilag teljesen új autóval van dolgunk, egyedüli erőforrásként a 2,4 literes turbómotort kínálják a Toyota Tacomához, alapesetben 231 LE/329 Nm a teljesítmény, itt az új fejlesztésű, 8 fokozatú automatikus váltót adják. A következő szinten 274 LE/420 Nm a teljesítmény, ha a 6 fokozatú, kézi kapcsolású váltót kéri az ügyfél (fordulatszám-szinkronizálás, lefulladásgátló is van), a 8 fokozatú automatánál itt már 282 LE/429 Nm a teljesítmény. A csúcsot az öntöltő hibrid hajtás jelenti, amelynél a 8 fokozatú automatikus váltóba építik be a villanymotort, a rendszerteljesítmény 331 LE/630 Nm. Alapesetben a hátsó kerekek hajtottak, és részlegesen önzáró hátsó differenciálművet adnak, opciós a kapcsolható összkerékhajtás terepfokozattal és aktív elektronikus beavatkozókkal. Az öntöltő hibridhez állandó összkerékhajtást adnak zárható központi és hátsó differenciálművel, aktív elektronikus beavatkozókkal.

A cikk forrása: automotor.hu