Több árammal spórol – Toyota Corolla menetpróba – Toyota hírek

Nagyobb a központi érintőképernyő, a távoli hozzáféréssel már a légkondicionáló is vezérelhető. Fotó: Toyota, Lővei Gergely

Noha külső változás nincs a Corolla megújulása során, gondosan álcázták a frissített technikájú példányokat – hogy meg tudjuk különböztetni őket az eddigi modelltől, amellyel a repülőtértől a rendezvény helyszínéig hajtottuk; autóhiány van, így a gyár egy német autókölcsönzőtől bérelt Corollákat e célra.

Személyre szabható a digitális műszeregység megjelenése

Fontosnak tartották, hogy érezzük a különbséget, hiszen a frissítés nagy újdonsága az 5. generációs öntöltő hibrid hajtás, amelynél az elektromos részt erősítették meg a szó szoros értelmében, tehát nagyobb teljesítményűek a villanymotorok és nagyobb teljesítményleadású a lítium-ion akkumulátor. Utóbbival kapcsolatban még többszöri kérdésre sem árulták el a kapacitást, arra hivatkozva, hogy sokkal fontosabb a teljesítményfelvétel és -leadás gyorsasága. Ez a kulcs ahhoz, hogy több energiát termeljen vissza a rendszer lassulásnál, és több energiát is képes visszaadni, szóval kevesebb ideig kell használni a belső égésű motort. A több kiáramló energia jóvoltából az eddiginél erősebb villanymotort tudnak használni, ennek köszönhető, hogy az 1,8 és a 2,0 literes szívómotort használó rendszernél is emelkedett a rendszerteljesítmény.

14%-kal könnyebb a lítium-ion akkumulátor, amelynek nagyobb a kimenő teljesítménye

A gyakorlatban igazából nincs érezhető változás, mert ugyan több energiát képes visszatermelni a rendszer, úgy programozták az elektronikát, hogy nem lett nagyobb a gázpedálról lelépve érezhető lassulás, a nyereséget úgy érik el, hogy a fékpedál lenyomására bekövetkező lassulásnál az eddiginél többet használja az elektromos lassítást az autó, és kevesebbet használja a hidraulikus fékeket. Padlógázas gyorsításnál az eddigihez hasonlóan felbőg a motor és úgy gyorsul az autó, persze ezt csak a próba miatt tettük meg a hollandiai menetpróba alkalmából, így igazán nem éreztük azokat a másodperceket (!), amivel az 1,8-as benzinmotort használó rendszer tudása javult; normál közlekedésnél csendes és finom a rendszer működése.

Nincs változás, de álcafóliából jutott azért a lökhárítókra

Fontos műszaki újdonság, hogy az 5. generációs öntöltő hibrid hajtásnál már egy vezérlőegység felel a hajtás és az autó rendszereinek működésért, így a vezetőtámogató rendszer is közvetlenül visszahat a hajtásra. A navigációba programozott útvonalon a kanyarokhoz és körforgalmakhoz közeledve az autó automatikusan visszaveszi a tempót, akár városi környezetben is, és jól választja meg a sebességet, nem lassul be túlságosan még akkor sem, ha derékszögben fordult el a kijelölt főútvonal. Újdonság még az a biztonsági funkció, hogy automatikus és biztonságosan megállítja magát a Corolla, ha úgy érzékeli, hogy a sofőr nincs eszméleténél.

A szabványos fogyasztás változatlan, a gyakorlatban takarékosabb lehet az 5. generációs hibrid hajtás

A nagyobb teljesítményleadású akkumulátor jóvoltából a plug-in hibridek és villanyautók kényelmi funkciója, tehát a távolról, alkalmazásból vezérelhető szellőzés is megjelenik az öntöltő hibrid Corollákban, tehát előre lehet hűteni/fűteni az utasteret, az ehhez felhasznált energiát pedig egy-két fékezés alatt visszaszerzi a rendszer. Fontos lehet a felhasználóknak, hogy nem csak a fejegység érintőképernyője (10,5 col képátló), de annak a tudása is bővült, hangvezérlés, felhő alapú navigáció is elérhető, a középső felszereltségtől digitális (12,3 col képátló) a műszeregység is, amelynek a megjelenése is személyre szabható. A chiphiány egyébként érezteti a hatását a Corolla modellfrissítésnél is, annak júniusi bejelentésekor még decemberi gyártásindításról és februári forgalmazás-kezdetről volt szó, két hónappal később már januári gyártásindításról és tavaszi forgalmazás-kezdetről adtak hírt.

Hirdetés

A cikk forrása: automotor.hu