Tesla hajtást pakoltak a klasszikus Defenderbe

Közel hét évtized után 2016 januárjában fejeződött be a klasszikus Land Rover Defender gyártása, ami sokaknak az egyetlen és igazi terepjáró. A Toyota Land Cruiserhez és a Mercedes-Benz G-osztályhoz hasonlóan mostanra a Defender is messze polgáribb autóvá vált, mint eredetileg. Az öreg Defendereket pedig aktívan használják vagy restaurálják őket, de a floridai E.C.D. Az Automotive Design még elektromos változatot is épít belőle.

Ehhez először teljesen felújítják a Defendert, méghozzá a vevő kéréseinek megfelelően, így lehet az is, hogy ez az autó babakék fényezést kapott, barna bőrkárpitba húzták az üléseit, a csomagteret pedig tikfa borítja. Igyekeztek modernebbé varázsolni a műszerfalat, ezért a háromküllős fa sportkormány mellett bőrborítás, krómgyűrűs óracsoport és egy tablet is került a Defenderbe, mely igazán idegenül mutat benne.

Jelentősen átalakítják a Defender alvázát és a bódét is rajta, hiszen az elektromos hajtásnak egész más dimenziói vannak, mint a belsőégésű motornak. A felfüggesztést légrugósra cserélik, a fékeket pedig a Brembo szállítja, felnijeire pedig BF Goodrich terepgumikat húznak.

Egyetlen villanymotort szerelnek a Defenderbe, de az összkerékhajtása megmarad, az akksicsomag szintén a Teslától származó 100 kWh-s, amivel a Land Rover valamivel több mint 350 kilométert képes megtenni. Álló helyzetből 5,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, tehát az új Defender 110-es 525 lovas V8-as változatával tartja a lépést sprintben.

Visszapillantó

A Totalcar heti összefoglaló hírlevele

Keddenként kedveskedünk neked egy olyan cikkválogatással, amiket szerintünk mindenképp érdemes elolvasnod az előző heti term(el)ésünkből. Ráadásul szívhez szóló előszót is írunk hozzá! Iratkozz fel, hogy legyen miért várni a keddet!





Nézd meg videón az új Land Rover Defendert!

A cikk forrása: totalcar.hu