A Toyota megindokolta a villanyautós lemaradást

Június 15-én tartották a Toyota éves ülését, amelyen a márka technológiai igazgatója, Masahiko Maeda a modellstratégia kapcsán tért ki a vállalatot érő kritikákra: egyértelműen a karbonsemlegesség a cél (ezt mutatja, hogy 2030-ig 60 milliárd dollárt terveznek elkölteni elektromosított modellekre), de az átmenet ütemét a vásárlók határozzák meg.

Toyota bZ4x 2021

Egyértelműen állást foglaltak amellett, hogy a különböző piacok különféle igényeinek megfelelően széles kínálatot, a lehető legtöbb hajtásváltozatot kell biztosítaniuk, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben kitartanak a meglévő hibridek és az üzemanyagcellás technológia mellett is.

A Toyota helyzete azért különösen kényes, mert a hibridek révén régóta a környezetbarátabb márkák közé sorolták, ám az elmúlt években kiderült, hogy a belső égésű motorok kivezetése és a kibocsátási szigorítások ellen lobbiztak, tovább rontja a megítélésüket, hogy nem hajlandóak egyértelműen elköteleződni a tisztán elektromos hajtás mellett. 

A kritikus hangok az ülés után sem csitultak, a Toyotát felkérdező, egyben részvényes dán nyugdíjalap, az AkademikerPension képviselője szerint a fogyasztói preferenciákat csak alibinek használják, hogy lassítsák az átállást és elfedjék a lobbitevékenységet. A márka azzal érvelt a hibridek mellett, hogy azok átmeneti megoldást jelentenek az olyan piacokon, amelyek infrastrukturális szinten nem állnak készen a villanyautókra. 

A Toyota első tisztán elektromos típusát, a bZ4X-et idén kezdik el forgalmazni, menetpróbánkat itt olvashatják.

Forrás: Reuters

És ha a Toyota éppen nem környezetbarát, akkor ilyen is lehet:

A cikk forrása: totalcar.hu

A Suzuki is beszállt a Toyota villanyautós koalíciójába

Egyre dagad a Toyota villanyautós koalíciója, amelynek célja, hogy a különböző gyártók egymást segítve fejlesszenek a villanyhajtással és önvezetéssel kapcsolatos területeken, sok pénzt és időt megspórolva ezzel. Most a Suzuki és a Daihatsu szállt be a közösködésbe.

jztt

A héten már megírtuk, hogy a Honda partnereket szeretne bevonni villanyautós fejlesztéseihez. Az évtizedben zajló átállásban nagyot veszít, aki lépéshátrányba kerül, ezért az olyan óriási konszerneket leszámítva, mint a Volkswagen vagy a Stellantis, szinte mindenki a külsősökkel közös munkába menekül, hogy időt és pénzt spóroljon. A Toyota például létrehozott egy Commercial Japan Partnership Technologies Corporation nevű közösülést még áprilisban az Isuzuval és a Hinoval, ami első sorban a haszonjárműves területen dolgozik össze a villanyosítás és az önvezetés területén. Ez bővült most még két gyártóval. 

A Suzuki és a Daihatsu a kis haszonautók vonalán tud együttműködni a többi japán gyártóval, de első sorban a Toyotával. A Japánban nagyon népszerű kei carok kategóriájában a most csatlakozó két gyártó nagyon erős szereplő, míg a Toyotától a villanyhajtás területéről remélhet sokat a Suzuki és a Daihatsu. Az együttműködés részeként a különböző gyártók közös kutatásokat végeznek, fejlesztési és logisztikai adatokat osztanak meg egymással. Ennél többről, például konkrét modellmegosztásról most nem hallani, holott ilyen együttműködése már most is van a társaságból például a Toyotának és a Suzukinak.

A cikk forrása: totalcar.hu