Megdöbbentő, összesen mennyi autó rója a világ útjait

Hatalmasat ugrott az autók száma a világ útjain az utóbbi két évtizedben. Bár ez idő alatt két gazdasági válságot és egy világjárványt is átvészeltünk, a számok csak egyre meredekebben emelkednek.

Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a különböző márkák jelentősen több autót gyártanak most, mint tették azt évtizedekkel ezelőtt, másrészt az idők során a megbízhatóság is sokat javult, ami kitolta az autók élettartamát. Szinte lehetetlen pontosan kiszámolni, mekkora is jelenleg a Föld autóflottája, de becsléseket azért tehetünk. Az autóipari kutatásokkal foglalkozó Hedges & Company ezt meg is tette: adataik szerint nem kevesebb mint 1,47 milliárd jármű van forgalomban a bolygón.

sao-paulo-traffic-jam

Bár ez a puszta szám is hatalmas, az autók globális eloszlása még érdekesebb. A listát Ázsia vezeti 543 millió autóval, melyekből 415 milliót Kínában regisztráltak. A második helyen Európa végzett 413 millióval, míg a harmadik helyezett Észak-Amerika 358 millió járművéből közel 80 százalék, 279 millió az USA-ban fut. A további sorrend Dél-Amerika (84 millió), Közel-Kelet (50 millió) és Afrika (26 millió), míg a lista végén Antarktisz kullog, mindössze 50 járművel.

További érdekes eredményeket kaphatunk, ha az autók számát lakosságarányosan vizsgáljuk. Ez a lista az alábbiak szerint alakul:

  •  Észak-Amerika – 710 autó / ezer ember
  •  Európa – 520 autó / ezer ember
  •  Dél-Amerika – 210 autó / ezer ember
  •  Közel-Kelet – 190 autó / ezer ember
  •  Ázsia – 140 autó / ezer ember
  •  Afrika – 58 autó / ezer ember
  •  Antarktisz – 50 autó / ezer ember

Amíg tehát a legtöbb autót magasan Ázsiában regisztrálták, az ottani lakosság jóval kisebb részének van csak autója, mint a Észak-Amerikában.

A cikk forrása: totalcar.hu

Kiderültek a világ harmadik legnépszerűbb SUV-jének a hazai árai

Hazánkban is beárazták a japán márka közepes és nagy méretű SUV-jait, amiket már meg is lehet rendelni.

A ZR-V a Honda új, közepes méretű SUV-ja, amit nekünk is volt szerencsénk tesztelni. Viszont akkor még csak az alapmodell árát árulták el, azóta viszont a többi felszereltségi szintje is megkapta a maga tarifáját.

Az alapmodell Elegance indulóára 16 millió 404 ezer forint, ami 18 colos, szürke, könnyűfém felniket, első-hátsó parkolóradart, tolatókamerát, valamint a 8 hangszórós audiorendszert foglal magában.

 A Sport felszereltség 17 millió 304 ezer forintról indul, aminek részét képezni a fényes fekete külső tükör, hűtőrács és ablakkeret, matt fekete kerékgarnitúra és szövet-műbőr üléskárpit, a beltéri LED hangulatvilágítás, a motoros mozgatású csomagtérajtó és vezeték nélküli telefontöltő.

Ilyen a Sport felszereltség orra.

Ilyen a Sport felszereltség orra.

Az Advance felszereltség a legmagasab felszereltség, aminek ára 18 millió 404 ezer forintról indul. Itt a felszereltségbe tartozik a bőrborítású kormánykerék, panorámatető, a 10,2 colos  infotainment rendszer, a 12 hangszórós BOSE hifi és egy 6 colos Head-up kijelző.

A hatodik generációs CR-V a világ harmadik legnépszerűbb SUV-ja a Toyota RAV4 és a Tesla Model Y után. Elegance felszereltséggel 19 544 000, az Advance-szel pedig 21 344 000 forintról indul. Kérhető plug-in hibrid variációban is, aminek kezdőára 24 170 000 forint.

A PHEV változat elvileg 82 kilométeres elektromos hatótávolságra képes. Valamint ebben lesz először kapható a Honda Sensing 360 nevűholttérfigyelő baleset-megelőző rendszere.

A cikk forrása: totalcar.hu

A világ legjobb légellenállását tudja a holland villanyautó

Az alacsony tömeg és a jó légellenállás nagyon fontos, ha városban és gyorsforgalmi utakon egyaránt hatékony villanyautót szeretnénk építeni, és bár ebből sokszor egy sem jön össze a gyártóknak, a holland Lightyear ezt nagyon komolyan veszi. A legfrissebb szélcsatornás mérés alapján pedig a vártnál sokkal jobb, 0,175 lesz az autó légellenállása, ezzel a valaha mért legalacsonyabb a sorozatgyártású autók között.

A németországi Stuttgartban, az FKFS szélcsatornájában mérték meg a kocsit, az elért eredmény pedig jelentősen jobb még a GM EV1-nél 0,19-es értékénél, összehasonlításképp a nagyon jó légellenállású Toyota Prius 4 például 0,24-es értéket tud, a Tesla Model 3 0,23-at, az Audi E-Tron pedig 0,28-at. A Lightyear 0-nak szinte mindene az aerodinamika, ez látszik a lapos és széles, csepp alakjából, ami egy hosszan kinyúló farban végződik, de a félig burkolt hátsó kerék és a kamerával helyettesített külső tükör is erről árulkodik.

A Lightyear 0 egy sportosnak kinéző autó, de nem azért vannak rajta fekete tetőelemek, mert karbonból készült, hanem napelemek kerültek rá, amik a napi ingázáshoz akár vissza is tudják tölteni az akkumulátort, hogy akár hónapokig járhassunk töltés nélkül, és a menettulajdonságok sem nagyzolnak, 10 másodperces 0-100-as gyorsulás és 160 km/h-s végsebesség jellemzi majd a kocsit.

Immár hatodik éve rebesgetik a holland Lightyear villanyautót, és bár az eddig eltelt idő alapján azt gondolhatnánk, hogy már soha nem lesz belőle semmi, én mégis bizakodó vagyok, mert már 2020-ban is volt szerencsém látni egy működőképes prototípust az akkori CES rendezvényhez közel, egy parkolóban. Ahhoz képest, hogy annak idején egy egyetemi projektből indult ki, már most nagyon messzire jutott, és a gyártási elvek többségével szerintem a legtöbb józanul gondolkodó villanyautós tud azonosulni.

A cikk forrása: totalcar.hu