Olyan gyors a Lamborghini új versenyautója, hogy a mérnökök is meglepődtek

Rendkívül izgalmas időket élünk, ami a sportautó-versenyzés világát illeti. A 2024-es Le Mans-i 24 órás mezőnyében 19 autó indul a legmagasabb, Hypercar kategóriában, köztük olyan gyártókkal, mint a Porsche, Ferrari, Toyota, BMW, Alpine, Peugeot és Lamborghini.

Utóbbi patinás olasz gárda SC63 nevű új versenyautója bár csak jövőre futja első szezonját, nemrég részt vett a Daytonai 24 órást megelőző teszten, ahol a nap leggyorsabb idejét futotta a kategóriájában. Az erős tempón még a mérnökök is meglepődtek: „Hogy őszinte legyek, a tempónk megvan. Az idő remek volt, és egy kicsit meglepett minket, hogy egyből ennyire versenyképesek tudtunk lenni. De sok teendő van még, hogy az autó megbízhatóan és konzisztensen fusson, és a gumikat is megfelelően kezelje.” – nyilatkozta Andrea Piccini csapatfőnök.

Bár a szakember óvatosan fogalmaz a megbízhatóságot illetően, ezen a téren sincsenek komoly gondjaik: „A tesztprogram lényegében az elejétől fogva komolyabb problémák nélkül zajlott, az első napot kivéve, mikor állítanunk kellett néhány apróságot a motoron. Sok kilométert teljesítettünk mindegyik tesztnapon, néhány kisebb problémával itt-ott. Pár alkatrészt cserélni vagy módosítani kellett, rengeteg elektronikai állítgatásra is szükség volt, hogy […] a hibrid rendszer megfelelően működjön.” – tette hozzá Piccini.

Hogy a Lamborghini ígéretes versenyautója élesben is képe lesz-e ennyire meggyőzően teljesíteni, a WEC (endurance-vébé) márciusi szezonnyitóján, Qatarban kiderül.

Forrás: motorsport.com

A cikk forrása: totalcar.hu

Öblösen üvölt a Lexus új versenyautója

A Toyota még 2022-ben mutatta be a GR GT3 névre keresztelt koncepcióját, melyből azóta is farigcsálják a GT3-as versenyautót, valamint annak utcai változatát. Mindez a japán gyártó új motorsportos megközelítésének köszönhető, mely az autóversenyzés legszebb korszakait juttathatja eszünkbe: a versenyváltozat megtervezésével kezdik, amiből aztán megszelídített utcai verzió is készül.

Mindezt a Toyota versenycsapatának igazgatója, Rob Leupen is megerősítette, aki szerint mind a verseny, mind az utcai változat 2026-ban érkezhet. A szakember egyébként azt is hozzátette, hogy az új modellel a WEC-ben (World Endurance Championship) és ennek részeként a Le Mans-i 24 óráson is rajthoz állnak majd. Rob Leupen azt is elmondta, hogy arról még nincs végleges döntés, hogy Lexus vagy Toyota márkanévvel adják majd ki az autót.

Képernyőkép 2023-09-27 144040.png

Ezután hosszú csend következett. Nemrég azonban felkerült a netre egy kémfelvétel, mely alapján a GR GT3 – vagy bármi legyen is a hivatalos neve – fejlesztése rendben halad. Sőt, már japán egyik leghíresebb versenypályán, a Twin Ring Motegin tesztelik az álcafestett prototípust.

Bár a videón sok részletet nem lehet kivenni, a hang valamivel többet elárul. Az öblös, mély motorhang egy feltehetően nagy köbcentis V8-ast sejtet, melynek pontos mibenlétét egyelőre homály fedi. Talán egy teljesen új fejlesztésről van szó, de akár annak az elkaszált 4 literes, duplaturbós V8-asnak a reinkarnációja is lehet, melyet eredetileg a Lexus LC LC-F nevű, meg nem valósult variánsához fejlesztett a gyártó.

A cikk forrása: totalcar.hu

Az Alpine új versenyautója már a hátsó lámpájáért megérte

Ez itt a A424_β, vagyis a legújabb WEC Hypercar versenyautó, mellyel jövőre áll rajthoz az Alpine. Ez pedig itt a hátsó LED lámpája, mely a maga egyszerűségével rendkívül látványosra sikerült.

010 02623004 JDE 012

Most hétvégén Le Mans-ban az egyelőre leggyorsabbnak bizonyuló Ferrari 449P megy a Porsche 963, a Peugeot 9X8, a Toyota GR010 Hybrid, a Cadillac V-Series R és a Glickenhaus 007 ellen, már ami a Hypercar kategóriát illeti.

spottersguide.png

Jövőre viszont érkezik az Alpine is, folytatva a tradíciókat a hazai pályán, illetve az egész WEC szériában. A most bemutatott A424_β még a béta verzió, és az Alpine és az Oreca most is keményen dolgozik rajta, hogy véglegesítse az LMDh prototípust. Le Mans után ők is többet tudnak majd, hisz most is ott vannak az LMP2-ben, és akad még tennivalójuk.

Motorja a Mecachrome 3.4-literes V6-osa a normál 50kW-os Bosch hibrid rendszerrel támogatva.

Ha nyomokban emlékeztet az Acura ARX-06-ra, nem vagy egyedül, hiszen az is az Oreca fejlesztése, szintén az LMDh kategóriában. Le Mans-ba már csak az Acura és a BMW kéne, és teljes lenne a felhozatal 2024-re. Persze hamarosan érkezik a Lamborghini is.

A cikk forrása: totalcar.hu

A Honda 800 lóerős CR-V Hybrid versenyautója elég brutális

A Honda CR-V széles tömegek kedvenc crossovere, hibrid formában egy kétliteres benzinmotorral. Amerikában a Honda Performance Development gyári versenydivízió most viszont úgy döntött, legalább a formája és motorja többre hivatott. Ha ez a versenyautó nem a Pikes Peak kedvéért épült, megeszem a képzeletbeli kalapom.

01HondaCR-VHybridRacerProject

Az Egyesült Államokban a Honda villamosított flottája a hibrid Accordból, CR-V-ből és Civicből áll, hamarosan pedig megjelenik a tisztán elektromos Prologue SUV is, a General Motors technológiájával. 

A Honda Performance Development 1993-óta többek közt Indycar és IMSA kampányokat is vitt Honda és Acura versenyautókkal, legújabb alkotása pedig egy CR-V hatalmas leszorítóerőt generáló szénszálas karosszériával, csővázas alapokra.

Bár hivatalosan csak február 28-án mutatják be a Honda 2023-as hibrid versenyautóját, azt már elárulta a HPD, hogy bő nyolcszáz lóerős lett a hajtáslánc. Külsőre a brutális CR-V úgy néz ki, mint egy time attack bajnok, úgyhogy gyanús, hogy a nyáron esedékes kolorádói Pikes Peak hegyiversenyre készült.

Honda-termék legutóbb 2019-ben döntött rekordot a versenyen, amikor Peter Cunningham erősen átépített Acura TLX GT szedánja 9:24.433-et futott a Pikes Peak Open kategóriában.

A cikk forrása: totalcar.hu