Hiába nagy és kék, egy buszt sem vesz mindenki észre

Akad néhány baleset, amit nem teljesen értünk, ez is közéjük tartozik. A BpiAutósokhoz eljuttatott felvételeken épp egy fehér Toyota Yaris igyekszik átkelni Budapest Thököly útján, mikor megtörténik a baj.

A japán kisautó sofőrje ugyanis valahogyan nem veszi észre a balról sebesen közeledő 8E jelzésű buszt, így az utolsó pillanatban kihajt elé. A hivatásos sofőrnek esélye sincs elkerülni az ütközést, így teljes sebességgel elsodorja a Yaris elejét, ami ezután többször megpördül és az út szélén köt ki.

Bár minden kereszteződésben alapvető fontosságú a körültekintés, ez nagyvárosi környezetben hatványozottan igaz. Ha valaki nem lát át egy forgalmi szituációt, vakmerő manőverek helyett inkább maradjon türelmes, és várja meg, míg kitisztul a helyzet.

A cikk forrása: totalcar.hu

2030-ra sem lehet tömegtermék a Toyota szilárdtest-akkumulátoros technológiájából

A villanyautózás új fejezete lesz, ha a gyártók képesek lesznek átállni a szilárdtest-akkus autók gyártására, viszont még rengeteg a kérdőjel, a tömegyártásuk pedig még nem megoldott. Erre példa a Toyota, akik 2030-ra tervezik az új akkuk tömeggyártását, de ez jelenleg évi 10 ezer darabot jelentene.

A Toyota múlt hónapban jelentette be, hogy együttműködik a japán petrolkémiai óriáscéggel, az Idemitsu Kosannal, hogy már 2027-28-ban kereskedelmi forgalomba hozza a fejlett akkumulátortechnológiát, ezzel megnyitva az utat, hogy 2030-ban már tömeggyártásba is kerülhessen. 

A gyártó lapja, a Toyota Times most több részletet is megosztott a szilárdtest-akkumulátorról, amiből többek között kiderült, hogy ez a tömeggyártás nem lesz olyan nagy volumenű, mint azt gondolnánk, írta az Automotive News Europe. 

Az Idemitsu egy olyan szulfidos szilárd elektrolit kifejlesztésére fog összpontosítani, amely nagy energiakapacitást és nagy teljesítményt tesz lehetővé. Ennek várhatóan a 2027-es pénzügyi évben indulhat meg a gyártása, aminek a kezdeti éves kapacitása több száz tonna lesz. Ezt szeretnék 2030-ig több ezer tonnára növelni éves szinten, de ez is csak több mint tízezer járműhöz lenne elegendő.

Koji Sato a Toyota Motor Co. elnök-vezérigazgatója és Shunichi Kito, az Idemitsu Kosan Co. vezérigazgatója közös sajtótájékoztatón Tokióban 2023. október 12-én.

Koji Sato a Toyota Motor Co. elnök-vezérigazgatója és Shunichi Kito, az Idemitsu Kosan Co. vezérigazgatója közös sajtótájékoztatón Tokióban 2023. október 12-én.

A Toyota Times hozzátette, hogy ez a szám „összhangban van a Toyota terveivel.” A japán gyártó jelenleg kétféle szilárdtest-akkumulátorral tervez. Az első 2027-28 környékén fog megjelenni, amivel nagyjából 1000 kilométeres hatótávot ígérnek, és 10-ről 80-ra 10 perc alatt lehetne feltölteni. A másik akksinak várható megjelenési időpontja nincs, csak annyi, hogy az több mint 1200 km-es hatótávval fog rendelkezni.

A cikk forrása: totalcar.hu

Szinte biztos kifizeted, pedig fabatkát sem érnek: 6+1 borzasztó autós extra

1. Hangvezérlés

Majdnem minden új autóban van, de még sose használtad, mi az? Hát a hangvezérlés. Elsősorban ugye azért nem, mert magyarul szinte sehol sem elérhető, de valójában, ha angolul beszélnénk vele, akkor sem lenne jobb a helyzet. Arra, hogy véletlenül benyomjuk a gombját és ránk kiabáljon az automata, természetesen tökéletes.

Az a gomb az ott, igen. Kiabáló ember... - Fotó: Gajdán Miklós/Totalcar

Az a gomb az ott, igen. Kiabáló ember… – Fotó: Gajdán Miklós/Totalcar

2 . Gesztusvezérlés

Húzogasd a kezed, hogy felvedd a telefont. Aha. És mi van akkor, ha nem sikerül? Hát húzd el még egyszer! És a kormányt addig ki fogja? Már háromszor megnyomtam volna a funkciót kiváltó gombot.

Nem láttunk még olyat, ahol ez működött volna, így itt egy kép a legújabb E-osztály belteréről. - Fotó: Mercedes-Benz

Nem láttunk még olyat, ahol ez működött volna, így itt egy kép a legújabb E-osztály belteréről. – Fotó: Mercedes-Benz

3. Nem érintésérzékeny kijelzők

Nyomnád, de nem reagál. Azt hinnéd rossz, de valójában csak nem érintésérzékeny. Tekergesd csak azt a pici tárcsát úgy kell neked.

Látod azt a kijelzőt ott? Nyomkodhatod, de maximum koszos lesz, más nem történik majd... Fotó: Bolla György/Totalcar

Látod azt a kijelzőt ott? Nyomkodhatod, de maximum koszos lesz, más nem történik majd… Fotó: Bolla György/Totalcar

4. Alacsony felbontású kamerák

Egyszerű példa: éppen tolatnál, de nem tudod eldönteni, hogy egy faág, vagy a szomszéd kisfiú lába van mögötted. De legalább a tükröket sem látod közben mert a kijelzőt nézed.

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor most ezt minek... Fotó: Macsuga János/Totalcar

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor most ezt minek… Fotó: Macsuga János/Totalcar

5. Apró pohártartók

Tegye fel a kezét, aki napi szinten használ olyan kis kávéspoharakat, amik beleférnek az aprócska pohártartókba. Ti sem ismertek ilyeneket? Pedig minden autóban van legalább 4 ilyen pohártartó, amik aztán nem jók semmire. De legalább jól néznek ki a katalógusban!

Most komolyan, milyen pohár fér be ide? Fotó: Gajdán Miklós/Totalcar

Most komolyan, milyen pohár fér be ide? Fotó: Gajdán Miklós/Totalcar

6. Érintőgombok

A zongoralakkot külön nem is említjük, de az érintőgombokat nem hagyhatjuk ki. Nem érzed, hogy most megnyomtad-e, vagy sem, tehát minden mozdulatodat újra le kell ellenőrizned. Modern, talán jobban is néz ki, de kényelmetlen és a figyelmet is elvonja.

Látjátok azt a kormányt? Na ilyen gombokat nem kérünk... Fotó: Jakusovszky Kristóf/Totalcar

Látjátok azt a kormányt? Na ilyen gombokat nem kérünk… Fotó: Jakusovszky Kristóf/Totalcar

+1 CVT-sebességváltók

Ha feladtad a vezetési élmény minden reményét, ott a CVT-váltó. Nincsenek fokozatok, tehát lineáris a gyorsulás és a szívóbenzinek is erősebbnek érződnek tőle. Cserébe nemcsak a sebességváltás sokak által élvezett folyamata veszik el, de a motor felpörgésének a hangja sem marad meg többé, a teljesítményélményről nem is beszélve. Biztos van olyan aki szereti, de általában negatívan szoktak nyilatkozni azok, akiknek ilyet osztott a sors.

A CVT-váltókat jellemzően hibridekbe szerelik, amiken általában Toyota logó van. Ezen mondjuk éppen Suzuki, de ettől még ízig-vérig Toyota. Fotó: Sturcz Antal/Totalcar

Forrás: Goodwood

A cikk forrása: totalcar.hu

Az autóban utazó három gyermek egyike sem volt bekötve

Tragikusan tanulságos baleset történt 2023. március 25-én a Bátaszék felől Bonyhád felé vezető 5603-as, kanyargós úton. A balesetet okozó autóban öten utaztak. Két felnőtt elől, és három gyermek hátul. A hátul utazó három-, nyolc- és kilencéves gyerekeket semmilyen gyermekbiztonsági rendszer nem védte, sőt, az elől utazó felnőttekhez hasonlóan bekötve sem voltak, amikor megtörtént a baj.

03.27. baleseti Bátaszék3 0

Fotó: Police.hu

“Az autó vezetője egy jobbos kanyarban átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött a szabályos közlekedő Toyota elejének, majd oldalára borult.” – írja a rendőrségi közlemény arról, hogy pontosan mi történt.

03.27. baleseti Bátaszék1 1

Fotó: Police.hu

A baleset 6 résztvevője közül (öten utaztak a balesetet okozó járműben és egy személy tartózkodott a vétlen autóban), mindössze ketten sérültek könnyebben. A Toyotás sofőr, aki be volt kötve, és az egyik gyermek. Mindenki mást súlyos sérüléssel szállítottak kórházba. A mentési folyamathoz több mentőhelikoptert is riasztottak.

Kösd be magad, és a szeretteid!

A cikk forrása: totalcar.hu