Pocsék bizonyítványt kapott a legtöbb gyártó önvezető rendszere

A robotpilóták nem nyújtottak meggyőző teljesítményt. 

„Gyenge” minősítést kapott az amerikai Insurance Institute for Highway Safety (IIHS) közlekedésbiztonsági szervezet tesztjén a Tesla és számos más gyártó önvezető, illetve vezetéssegítő rendszere – derül ki a vizsgálat eredményeit összefoglaló Reuters-cikkből. 

A szabályos önvezető kéztartás

A szabályos önvezető kéztartás

Az IIHS ezekkel a tesztekkel a biztosítótársaságoknak segít megalapozni a jövendő baleset-biztosítások feltételeit. A szervezet szakemberei a bekapcsolt önvezető rendszerek esetén bekövetkezett baleseteket vizsgálták. Nem találtak bizonyítékot arra, hogy ennek köszönhetően csökkent volna a balesetek száma.

David Harkey, az IIHS elnöke azt mondta a Reutersnek, hogy kiterjedt összehasonlítások alapján fogalmazták meg állításukat. Ezzel szemben vannak bizonyítékok arra, hogy a „butább” vezetéstámogató megoldások eredményesek. Például az automatikus vészfékezés felére csökkenti a ráfutásos baleseteket és 30 százalékkal mérsékli a gyalogosgázolásokat.

Ezek a megállapítások éles ellentétben vannak Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója kijelentésével, miszerint a Tesla Autopilot alkalmazása az amerikai átlaghoz tízszer, és egy átlagos Tesla irányításához képest ötször biztonságosabbá teszi a vezetést. A szövetségi hatóságok ezer olyan balesetet vizsgáltak, amelyek esetén működött az Autopilot. Az egyikben indított per március végén kezdődik Kaliforniában. A Tesla azzal védekezik, hogy nem a technológia hibás, hanem a vezetők, akik nem veszik komolyan, hogy az önvezető autó nem teljesen önvezető. A sofőrnek bármely pillanatban késznek kell lennie átvenni az autó felett az irányítást. A Tesla erre figyelmezteti is az Autopilot használóit.

Az ügyben nem is ezt vitatják a felperesek, hanem azt, hogy az autógyártó tisztában volt-e azzal, hogy az autósok hajlamosak teljesen magára hagyni az Autopilotot. Hivatkoznak egy házon belüli e-mailre, amelyben Jon McNeill az autógyártó korábbi elnöke arról számol be, hogy az önvezető rendszer annyira kényelmes, hogy nyugodtan e-mailezett, miközben a tesztelt Model X önmagát irányította.

A kérdés tehát az: lehet-e önvezető rendszerként reklámozni egy technológiát, amely állandó emberi felügyeletet igényel? A per eredménye adhat majd némi iránymutatást ezzel kapcsolatban.

Az IIHS vizsgálatai alapján csak a Lexus rendszere kapott elfogadható minősítést. Ezt a Toyota prémiummárkájának néhány autójába építették be. A friss vizsgálaton a GM, a Ford, a Hyundai, a Volvo, a Nissan, a BMW és a Mercedes rendszere sem tudott jobb eredményt elérni, mint a Tesláé.

A cikk forrása: totalcar.hu

Megvan, hányszor indítózik a Toyota start-stop rendszere, mielőtt cserélni kell

Az automata start-stop rendszert sokan nem szeretik, így beszállásnál első dolguk, kikapcsolni azt (már ha minden indítás után visszakapcsolódik). Kikapcsolása mellett rengeteg érv van, viszont páran azzal magyarázzák, hogy megöli az indítómotort. Ez technikailag igaz, de erre nagyon sokat kell várni.

A Toyota a 2017-es Highlanderben kezdte el először számoltatni a járművel, hogy a start-stop rendszer hányszor állította le/indította újra a motort. A mérnökök beleprogramozták, hogy 384 ezer leállás után jelezze az indítómotor cseréjét. Még akkor sem biztos, hogy kell – bár ajánlott.

Hogy ezt a számot kontextusba helyezzük: ha az autó minden nap ötvenszer leállítja a motorját, akkor picit több mint 21 év kell ahhoz, hogy a hibaüzenet előkerüljön.

Persze, ez nem azt jelenti, hogy minden Toyota indítómotor csak a szám elérése után hibásodhat meg, de az biztos, hogy a start-stop rendszer ennyi leállítás-újraindítás után okozhat problémát.

via Jalponik

A cikk forrása: totalcar.hu

Zseniális az új Toyota Yaris hibrid rendszere | Toyota hírek

Európa egyik kedvenc kisautója, egyben a Toyota legkedveltebb európai modellje, a Yaris még idén ősszel vadonatúj generációval debütál. A Toyota nem bízta az új modell sikerét a véletlenre, és nem csupán a dizájn, a biztonsági rendszerek vagy épp a vezethetőség és úttartás területén dobott nagyot, de egy fantasztikus vadonatúj öntöltő hibrid elektromos motort is fejlesztett a vadonatúj Yarishoz.

Miután a Toyota Yaris elsőként honosította meg a környezetbarát hibrid hajtást a szegmensében, a modellt már eddig is háromból egy ügyfél ezzel a meghajtással választotta. A vadonatúj 1.5 Hybrid Dynamic Force rendszer ugyanakkor minden valószínűség szerint meg ennél is följebb tornázza ezt a számot. Miközben ugyanis a 15 százalékkal megnövelt rendszerteljesítmény közvetlenebb gázreakciókat eredményez, az üzemanyag-fogyasztás több mint 20 százalékkal csökkent a negyedik generációs hibrid technológia által lehetővé tett tömegoptimalizálásnak, és a rendszer részét képező 1,5 literes Dynamic Force benzinmotor megdöbbentően magas, 40%-os termikus hatásfokának köszönhetően.

A Toyota elismerten vezető szerepet tölt be az öntöltő hibrid technológia terén, a vállalat ugyanis több mint húszévnyi tapasztalatnak köszönheti szakértelmét. A Toyota hibridjei a mai napig több milliárd kilométert tettek meg a világ útjain, így minőségük, tartósságuk és megbízhatóságuk is megkérdőjelezhetetlen. A becslések szerint a Toyota hibrid járművei világszerte összesen több mint 500 millió kilométert tesznek meg minden egyes nap.

Az első Prius 1997-es bevezetése óta a Toyota Motor Corporation több mint 14 millió hibrid járművet értékesített világszerte (ebből 2,5 milliót Európában), miközben folyamatosan tökéletesíti a technológiát, és a legkülönfélébb piaci szegmensekben vezet be új hibrid modelljeit.

A Yaris Hybrid, a világ első B-szegmensbeli hibrid modelljeként 2012-ben jelent meg a piacon. Azóta több mint 500 000 példányban talált gazdára Európában, így nagymértékben hozzájárult a Toyota hibrid technológiáinak és azok előnyeinek népszerűsítéséhez. A negyedik generációs Hybrid rendszert különböző európai városokban tesztelték, Rómától Párizson át Darmstadtig.

A tesztek rávilágítottak, hogy a hajtáslánc városi forgalomban a menetidő csaknem 80 százalékát tisztán elektromos üzemben teszi meg. Ezeket a kiemelkedő eredményeket a Toyota Hybrid rendszer architektúrája tett lehetővé, amely a villanyautók gyakorlatilag összes elsődleges alkotóelemét (a nagyteljesítményű villanymotoroktól a nagyfeszültségű elektromos hálózatig) alkalmazza, méghozzá egy rendkívül takarékos, Atkinson-ciklusú belső égésű erőforrással párhuzamosan.

A Toyota negyedik generációs hibrid technológiája az új Yaris első számú hajtásláncaként ünnepli világpremierjét. Az 1,5 literes Hybrid Dynamic Force rendszer közvetlen leszármazottja azoknak a nagyobb, 2,0 és 2,5 literes rendszereknek, amelyeket az új Corolla, RAV4 és Camry modellek is alkalmaznak; az új hajtáslánc fejlesztése szerint ugyanúgy ügyeltek az alkotóelemek méretének és tömegének a minimalizálására, hogy minél kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást érhessenek el.

A hibrid rendszer az új 1,5 literes Dynamic Force háromhengeres, Atkinson-ciklusú, változó szelepvezérlésű benzinmotort alkalmazza. Ahogy 2,0 és 2,5 literes, négyhengeres rokonai, a háromhengeres motor is számos olyan megoldást vonultathat fel, amelyek kifejezetten a belső súrlódás és a mechanikus veszteségek kiküszöbölését, az égési teljesítmény optimalizálását szolgálják. Olyannyira, hogy a motor a világ legmagasabb égési sebességével büszkélkedhet, ami kis fordulatszámon is nagy forgatónyomatékot, valamint takarékos üzemet eredményez. A rezgéseket és a motorzajt beépített kiegyensúlyozó modul segít korlátozni. Mindezek eredményeként a motor termikus hatásfoka eléri a 40 százalékot (azaz még az átlagos dízelmotorokénál is jobb), ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Yaris üzemanyag-fogyasztása és CO2-kibocsátása több mint 20 százalékkal csökkent. Ugyanakkor 15 százalékkal nőtt a rendszer teljesítménye, a kifinomultabb teljesítménykifejtés pedig magabiztos, természetes vezetési érzetet eredményez.

A hibrid hajtásláncot teljesen átdolgozták. Az új kéttengelyes felépítés 9 százalékkal kompaktabbá teszi a rendszert. Az így kapott, csekély energiaveszteségű hajtáslánc szerényebb befoglaló méretek mellett jobb teljesítményt nyújt, és könnyedén beépíthető az új Yaris GA-B platformjába. A rendszer új lítium-ion hibrid akkumulátort alkalmaz, amelynek megnövelt teljesítménye dinamikusabb gyorsítóképességgel ruházza fel a járművet. Az új akkumulátor nem csak nagyobb teljesítményű, de 27 százalékkal könnyebb is, mint a korábban alkalmazott nikkel-metál hidrid egység. Az új Yaris egyes piacokon 1,5 és 1,0 literes, háromhengeres benzinmotorokkal is megvásárolható lesz.

A cikk forrása: toyotabuda.hu