Véget ért az amerikai Passat pályafutása

Ahogy már korábban jelezték, a Passat amerikai gyártása befejeződött, és úgy tűnik, nem lesz közvetlen utódja Észak-Amerikában, mivel az eladások már nem indokolják egy ilyen típus gyártását.

paassat end

Az amerikai Passat, vagy korábbi kódnevén az NMS tervezését azért kezdték meg a 2000-es évek végén, hogy az Egyesült Államok akkori legnépszerűbb személyautóival, a Toyota Camryval és a Honda Accorddal versenyezzen, amelyekből évi 400 ezer körüli mennyiség kelt el csak az Egyesült Államokban. A Volkswagen modellje azonban soha nem lett ennyire sikeres.

A korábbinál tágasabb és olcsóbb Passatból legelső évében, 2012-ben 117 ezret tudtak eladni, ami kezdésnek nem volt rossz, de ez a szám később nem nőtt, sőt, folyamatos csökkenést mutatott. Tavaly már alig 24 ezer fogyott a típusból, ami valószínűleg arra sem elég, hogy fedezze a gyártás költségeit, így nem meglepő, hogy a típus utód nélkül tűnik el a kínálatból.

A VW amerikai gyára tovább készíti az Atlas típust, a Passat helyén pedig már az elektromos ID.4 gyártását készítik elő, amelyet így még az idén elkezdhetnek helyben is gyártani. Amennyire tudjuk, erre nagy szükség is van, mivel az ID.4 szállításokkal Észak-Amerikában egyszerűen nem tudják követni a megrendelések ütemét.

A cikk forrása: totalcar.hu

Megszűnik a négyajtós VW Passat?

Az nem kérdéses, hogy a tömegmárkák nagykocsijainak piaca Európában már a végét járja. Rég eltűnt már a Toyota Avensis és a Honda Accord, nemrég pedig a Ford Mondeo gyártásának leállításáról is döntöttek. A jelenlegi Passat után viszont állítólag jön még valami, de a VW-nél is igyekeznek alkalmazkodni a piaci igények változásaihoz.

DSC02999

A brit Autoexpress értesülései szerint legalábbis folyik a fejlesztés, amelynek az eredményére 2023 körül lehet számítani. A tervezők állítólag a minden eddiginél tágasabb belső térrel, és a karosszériaválaszték átalakításával igyekeznek reagálni a módosult vásárlói igényekre. Így a hagyományos szedán helyett ötajtós várható, amely egyben az Arteon utódja is lehet, ám az igazi slágernek a kombit szánják Európában.

Nem meglepő, hogy a VW ragaszkodik a Passathoz: bár ez a típus is elszenvedte a piac csökkenésének hatását, az abszolút számok sokkal kedvezőbbek, mint mondjuk a Mondeo esetében: a 2015-ös eladási csúcs Európában 226 ezer autó volt, tavaly pedig 115 ezer Passat talált gazdára. Ennyi vásárlóért pedig még mindig érdemes új típusokat fejleszteni.

A brit lap arra is számít, hogy a Passat esetében megmaradnak a hagyományos benzines, dízelmotoros és enyhe hibrid hajtásoknál, mivel úgy tűnik, elektromos szedánt és kombit külön készít a VW az ID sorozat részeként. Valószínű, hogy az új Passat is az MQB platformra épül majd, a motorkínálat pedig a jól ismert 2 literes benzines- és dízelmotorokból áll majd, esetleg enyhe hibrid hajtással kiegészítve.

A cikk forrása: totalcar.hu