Olyan gyors a Lamborghini új versenyautója, hogy a mérnökök is meglepődtek

Rendkívül izgalmas időket élünk, ami a sportautó-versenyzés világát illeti. A 2024-es Le Mans-i 24 órás mezőnyében 19 autó indul a legmagasabb, Hypercar kategóriában, köztük olyan gyártókkal, mint a Porsche, Ferrari, Toyota, BMW, Alpine, Peugeot és Lamborghini.

Utóbbi patinás olasz gárda SC63 nevű új versenyautója bár csak jövőre futja első szezonját, nemrég részt vett a Daytonai 24 órást megelőző teszten, ahol a nap leggyorsabb idejét futotta a kategóriájában. Az erős tempón még a mérnökök is meglepődtek: „Hogy őszinte legyek, a tempónk megvan. Az idő remek volt, és egy kicsit meglepett minket, hogy egyből ennyire versenyképesek tudtunk lenni. De sok teendő van még, hogy az autó megbízhatóan és konzisztensen fusson, és a gumikat is megfelelően kezelje.” – nyilatkozta Andrea Piccini csapatfőnök.

Bár a szakember óvatosan fogalmaz a megbízhatóságot illetően, ezen a téren sincsenek komoly gondjaik: „A tesztprogram lényegében az elejétől fogva komolyabb problémák nélkül zajlott, az első napot kivéve, mikor állítanunk kellett néhány apróságot a motoron. Sok kilométert teljesítettünk mindegyik tesztnapon, néhány kisebb problémával itt-ott. Pár alkatrészt cserélni vagy módosítani kellett, rengeteg elektronikai állítgatásra is szükség volt, hogy […] a hibrid rendszer megfelelően működjön.” – tette hozzá Piccini.

Hogy a Lamborghini ígéretes versenyautója élesben is képe lesz-e ennyire meggyőzően teljesíteni, a WEC (endurance-vébé) márciusi szezonnyitóján, Qatarban kiderül.

Forrás: motorsport.com

A cikk forrása: totalcar.hu

Nem is olyan hülyeség a fűthető biztonsági öv

Érdekes ötlettel rukkolt elő a ZF: a német autóalkatrészgyár fűthető biztonsági övet fejlesztett, amelyet jó okkal szánnak főleg elektromos autókba. 

A villanyos modelleknél problémát jelent a télen csökkenő hatótáv. A Toyota első elektromos autója, a bZ4X például egy hideg menetpróba során csak a hivatalos kilométerek felét tudta teljesíteni. Az okok összetettek. Szerepet játszik, hogy az akkumulátorok érzékenyek a hőmérsékletre, de az is számít, hogy hidegben az energia egy részét a kabin fűtésére használja az autó.

A ZF újítása utóbbi problémára nyújthat megoldást. A cég új biztonsági öve 70 wattos áramfelvétel mellett akár 40 fokra is felmelegszik, ezzel kellemes meleg ölelést nyújt az autóban utazóknak. Emiatt az utasteret nem kell külön fűteni, így energiát spórolhatunk. A számok nyelvén ez akár 15 százalékos téli hatótávnövekedést jelenthet, ami már érezhető mennyiség.

Az új biztonsági öv alig vastagabb egy hagyományosnál, és pont ugyanolyan biztonságos – kivéve ha az utas hóember. Ráadásul a ZF szerint bármilyen autóba átalakítások nélkül beépíthető.

Forrás: ZF

A cikk forrása: totalcar.hu

Itt az új BMW XM és pont olyan túlzó, ahogy vártuk

A BMW lépcsőzetesen készíti fel a világot az ilyen autókra: először kitalálták a hatalmas, hódfogra emlékeztető veséket – például az M4-en –, aztán ezeket ráfaragták egy hatalmas, elektromos hobbiterepjáró orrára. De ott van még az új 7-es is, ami elszakadt a klasszikusan elegáns, nyúlánk limuzinok formavilágától. Most pedig itt a legújabb agymenésük, a visszafogottságot hírből sem ismerő XM.

Az újdonság olyan, mintha az iX-et és az X7-et gyúrták volna egybe: a méretei és az arányai alapján az X7 áll hozzá közelebb, míg a formai megoldásai és a hobbiterepjárókhoz képest kevésbé magas teteje az iX-et idézik. A végeredmény finoman szólva is véleményes, de jóval kevésbé sokkoló, mint amilyennek a koncepcióautó tűnt.

A vesék hatalmasak – és ha kell, világítanak –, de legalább nem függőlegesek, az óriási, trapéz alakú kerékjáratokban pedig akár 23 colos kerekek is foroghatnak. Az XM is megkapta a mostanában a BMW-kre jellemző, mérgesen hunyorgó, keskeny lámpákat. A kasznin mindent élek tagolnak, az összkép pedig ettől igen határozott lett, a könnyedség leghalványabb szele nélkül.

Ha a súlyán nem is – ami nagyjából 2,7 tonna –, a hajtáson látszik, hogy egy M-es modellről van szó. A motor egy 4,4 literes V8-as benzines, két turbóval: ez önállóan 483 lóerő és 650 Nm-es forgatónyomaték leadására képes. A benzinmotort egészíti ki egy elektromotor, amit a nyolcsebességes automataváltóba integráltak: ez 194 lóerőt és 280 Nm-t tud. A rendszer összteljesítménye 644 lóerő, csúcsnyomatéka pedig 800 Nm. A hírek szerint érkezik majd egy ennél is erősebb, Lebel Red nevű változat is: ez limitált számban készül majd és 735 lóerőt, illetve 1000 Nm-t fog tudni.

A villanymotorhoz egy meglepően combos méretű, 25,7 kWh-s akkupakk is tartozik, amivel tud ugyan tisztán elektromosan közlekedni, a hatótáv azonban komikusan kevés. WLTP szerint is mindössze 81-88 kilométert tud megtenni árammal. Arra mondjuk elég lesz, hogy Magyarországon zöld rendszámot kaphasson.

Az XM így valamivel erősebb, mint az iX M60 és a súlyuk is szinte teljesen megegyezik, mégis kicsit kevésbé gyors. Míg az iX-nek csak 3,8 kell a nulla-százhoz, az XM esetén ez 4,3 másodperc, ami abszolútértékben még mindig igazán durva érték valamitől, ami akkora, mint egy családi ház. A végsebesség egyébként alapesetben 250 km/h, amit az M Driver’s Package megvásárlásával 270 km/h-ig lehet feltolni.

A valaha volt legnehezebb szériagyártású BMW méretei sem gyengék: a hossza 5,11 méter, a szélessége 2,05 méter, míg a magassága 1,75 méter. Az X7-hez hasonló dimenziók ellenére – ami 7 személyes – az XM csak 5 embert tud befogadni. Aki beül, azt az iX-éhez nagyon hasonló beltér fogadja majd rengeteg bőrrel és a külsőhöz képest kimondottan visszafogott dizájnnal.

Az XM magyarországi ára egyelőre nem ismert, de a külföldi árak ismeretében a méretéhez lesz hasonlatos: az alapár 160 ezer dollár, ami körülbelül 68,5 millió forintnak felel meg. Ennél is jóval magasabbról indul a Lebel Red, amiért már 185 ezer dollárt, azaz 79,2 millió forintot kérnek. Az XM 2023-tól lesz elérhető.

Forrás: BMW

A cikk forrása: totalcar.hu