28 sportoló felkészülését támogatja a Toyota a 2024-es Párizsi Olimpiára és Paralimpiára – Lexus hírek

A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójaként ismert, a társadalmi felelősségvállalás számos területén aktív Toyota 2016-ban nyolc évre szóló együttműködést kötött a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, 2017-ben pedig a Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnere lett – járművekkel, mobilitási szolgáltatásokkal és megoldásokkal segítve az ötkarikás mozgalmat. A Toyota által támogatott magyar sportolók között helyet kaptak olimpiai bajnokok és feltörekvő tehetségek egyaránt, akik számára az összetartozást, a csapategységet, az olimpiai eszmét is szimbolizálják ezek az autók, amelyek megkülönböztetik őket a közúti közlekedők tömegétől. Az autó oldalán a vadonatúj Team Hungary logó és az öt karika jelzi a küldetést és mutatja az utat, no meg azt, hogy az egyedi szignalizációt kapott környezetbarát öntöltő hibrid elektromos Toyota C-HR használója egy azok közül, akik hazánk képviseletére, a sportra és a jó olimpiai szereplésre tették fel az életüket. A támogatott sportolók kiválasztása még tavaly történt meg a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai javaslatai alapján, az együttműködés pedig az idén ugyanazokkal a sportolókkal folytatódott.

A támogatott sportolók között a kajak-kenu sportot az olimpiai és világbajnok Kozák Danuta, Csipes Tamara, Hadvina-Bodonyi Dóra, Tótka Sándor, és az olimpiai ezüsérmes Varga Ádám, valamint a paralimpiai és világbajnoki aranyérmes Kiss Péter Pál képviseli (az ő felkészülését a Toyota a C-HR helyett egy Proace kisbusszal támogatja). A Toyota által támogatott úszók között helyet kapott az olimpiai bronzérmes, valamint világ- és Európa-bajnok Telegdy-Kapás Boglárka, a világbajnoki ezüstérmes Olasz Anna, az olimpia bronzérmes Kenderesi Tamás, és az olimpiai ezüstérmes és világ- és Európa-bajnok Rasovszky Kristóf is. A támogatott olimpikonok között a vívósportot Márton Anna világbajnoki bronzérmes kardívó, Siklósi Gergely olimpiai ezüst és világbajnoki aranyérmes párbajtőr vívó, és Szatmári András olimpiai bronz és világbajnoki aranyérmes kardvívó képviseli. A támogatottak körét erősíti emellett Szőke Alex világbajnoki ezüstérmes és Lévai Tamás világbajnoki bronzérmes birkózó, Pupp Réka Európa-bajnoki bronzérmes és Sipőcz Richárd judoka, Kovács Sarolta és Marosi Ádám olimpiai bronzérmes és világbajnok öttusázók, Gulyás Michelle világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes öttusázó, Pekler Zalán ifjúsági olimpiai aranyérmes és Péni István világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki aranyérmes sportlövő, Vas Kata Blanka Európa-bajnoki ezüstérmes kerékpározó, Boros Viktória U23-es Európa-bajnoki aranyérmes súlyemelő, Patakfalvy Luca taekwondos, Bragmayer Zsanett világbajnoki ezüstérmes triatlonos és Vadnai Benjámin ifjúsági aranyérmes vitorlázó.

Hirdetés

„Hatalmas büszkeség számunkra, hogy a Toyota a világszintű és hazai olimpiai és paralimpiai, valamint speciális olimpiai mozgalom támogatója lehet, és hihetetlenül inspiráló számunkra, hogy Tokió után válogatott hazai sportolók párizsi felkészülését is támogathatjuk. Fontosnak tartjuk, hogy a hazánk számára már rengeteg dicsőséget szerző sportoló ikonok és olimpikonok mellett számos új reménység munkáját is segíthetjük, reményeink szerint hozzájárulva ahhoz, hogy saját határaikat és a lehetetlent legyőzve újfent nagyszerű eredményekkel örvendeztethessék meg a hazai sportkedvelőket. Legalább ilyen nagy jelentőséget tulajdonítunk annak is, hogy e remélhetőleg az idősebb és fiatalabb generációk számára egyaránt inspirációul szolgáló sportolók büszkén vállalják elkötelezettségüket az egészségtudatos és a környezettudatos élet mellett, hitünk szerint sokakat motiválva az ezeket az értékeket szem előtt tartó tudatos döntések meghozatalára a saját életükben” – fogalmazott az autók átadásakor Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációs vezetője.

Az autók átvételét követően több olimpikon is lelkesen nyilatkozott az új Toyota C-HR kapcsán.
„Nagyon megszerettem ezt az autót, büszkén ülök bele minden nap, és örülök, amikor az emberek megnézik az utcán.” – fogalmazott Szatmári András olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok kardvívó. „Az új dizájn letisztultabb, finomabb – az előző is tetszett, de ez egy kicsit jobban.” – tette hozzá a sportoló.
„Abszolút egyetértek azzal, hogy az új dizájn kifinomultabb, nagyon tetszik.” – tette hozzá Olasz Anna világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes hosszútávúszó. „Az is jó, hogy ez az autóátadó mindig összehozza a csapatot, tavaly a Hungaroringen még egy kört is tehettünk, amikor átvettük a mostani elődjét. Dinamikus sofőrnek tartom magam, nem szeretek tötyögni, azon vagyok, hogy A-ból B-be a lehető legrövidebb úton jussak el, de a szabályos kereteken belül.” – folytatta a sportoló.
„Folyamatosan úton vagyok, az edzésekről az egyetemre, onnan a versenyekre, ezért nagyon jó, hogy van a fenekem alatt egy ilyen jó autó.” – mondta Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok hosszútávúszó. „Tetszik az új dizájn is, alapvetően szeretem a fehér színt, ez a Team Hungary logó pedig az összetartozást jelenti. Azt, hogy ha nem is teljesen ugyanarról a helyről jövünk, ugyanazok a céljaink – egy csapat vagyunk, egy nagy család.” – tette hozzá az olimpikon.
„Egy éve használom a Toyotát, amelybe minden nap nagyon jó érzés beülni, és látni az oldalán az olimpiai ötkarikát.” – árulta el Vas Kata Blanka, olimpiai és világbajnoki negyedik kerékpárversenyző. „Elárulok egy titkot: az országúti bringám is simán belefér, csak le kell dönteni az üléssort, és még a kereket sem kell kiszedni.” – avatott be.

A cikk forrása: automotor.hu

26 a Toyota által támogatott magyar olimpikon szerzett kvótát a tokiói olimpiára | Toyota hírek

Egy hét múlva, 2021 július 23.-én kezdődik a 32. újkori nyári olimpia, amelyre összesen 169 plusz 7 fő tartalék, azaz 176 magyar sportoló vesz majd részt. Az eredetileg 2020-ban megrendezni tervezett, ám a koronavírus miatt 2021-re halasztott, a Tokió 2020 nevet azonban megtartó ötkarikás játékok az 1964-es olimpia után 57 évvel térnek vissza Tokióba, bár Japán 1998-ban Naganoban a téli olimpiának adott otthont. Az olimpiai és paralimpiai játékok világszintű mobilitási partnere, egyben a Magyar Olimpiai Bizottság platina fokozatú támogatója, a Toyota nem kevesebb, mint 34 magyar atléta felkészülését támogatta környezetbarát öntöltő hibrid elektromos autó használatával, akik közül 26-an szereztek olimpiai kvótát és képviselhetik hazánkat a tokiói nyári olimpián. A felajánlott autók lehetőséget biztosítottak az atléták számára a felkészülésükkel kapcsolatos közlekedés és a logisztikai feladatok során a járványügyi kockázatok kivédésére, így a szokásosnál is nagyobb segítséget jelentettek.

A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójaként ismert és a társadalmi felelősségvállalás számos területén aktív Toyota 2016-ban nyolc évre szóló együttműködési megállapodást kötött a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal (NPB), 2017-ben pedig a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) platina fokozatú támogatója lett, járművekkel, mobilitási szolgáltatásokkal és megoldásokkal segítve az ötkarikás mozgalmat. A hazai sportolók és a remélt tokiói magyar eredmények szempontjából ugyanakkor még fontosabb volt az a nem mindennapi támogatás, amelynek keretén belül felkészülésüket segítendő 34 magyar olimpiai kerettag sportoló kapott használatra egy-egy környezetbarát hibrid elektromos Toyota C-HR-t a 2021. július 23. és augusztus 8. között megrendezésre kerülő 2020-as Tokiói Olimpia végéig. Az autók a Magyar Olimpiai Csapat szurkolói márkája, a Magyarock arculatának megfelelő szignalizációt kaptak, így az elmúlt hónapokban büszkén hirdették a tokiói megmérettetésre készülő tehetséges magyar olimpikonok összetartozását.

A Tokiói Olimpia egyébiránt ezen felül is különleges esemény lesz a Toyota számára, a vállalat ugyanis számos elképesztő újdonsággal készül az eseményre. A helyszínek közötti közlekedést 100 vadonatúj, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó abszolút zöld hidrogén üzemanyagcellás busszal támogatja a világ legzöldebb autógyártójaként ismert és egyben a világ legnagyobb autógyártójának számító Toyota. Az olimpiai faluban akkumulátoros elektromos önvezető Toyota járművekkel közlekedhetnek majd az olimpikonok, míg a logisztikai feladatok ellátásában Toyota robotok segédeznek majd: az autóiparban betöltött első helye mellett ugyanis a Toyota a robotika és a mesterséges intelligencia területén is a világ egyik vezető szereplőjének számít.

A globális ’Vágj bele a lehetetlenbe’ kampány keretébe az élsportolók mellett a szélesebb tömegeket is saját korlátaik leküzdésére és a mozgás, a mobilitás megélésére buzdító autógyártó 34 magyar atléta tokiói felkészülését támogatta egy-egy öntöltő hibrid  elektromos Toyota C-HR rendelkezésre bocsátásával, akik közül az alábbi 26 olimpikon szerzett kvótát és képviselheti Magyarországot az egy hét múlva kezdődő tokiói ötkarikás játékokon:

  • Bicsák Bence – Triatlon
  • Bodonyi Dóra – Kajak-Kenu, K2 és K4 500 m
  • Cirjenics Miklós – Judo, 100 kg
  • Czernoviczki Éva – Judo, 48 kg
  • Csipes Tamara – Kajak-Kenu, K1, K2, K4 500 m
  • Fazekas Mária – Asztali tenisz, csapat
  • Gyurátz Réka – Atlétika, Kalapácsvetés
  • Halász Bence – Atlétika, Kalapácsvetés
  • Kapás Boglárka – Úszás, 200 m pillangó
  • Kasza Róbert – Öttusa
  • Késely Ajna – Úszás, 400 m, 800 m 1500 m gyors
  • Kovács Sarolta – Öttusa
  • Kozák Luca – Atlétika, 100 m gátfutás
  • Krausz Gergely – Tollaslabda, egyéni
  • Lőrincz Tamás – Birkózás, 77 kg
  • Lőrincz Viktor – Birkózás 87 kg
  • Lucz Dóra – Kajak-Kenu, K1 200 m
  • Major Veronika – Sportlövészet, pisztoly
  • Márton Anna – Vívás, női kard, egyéni és csapat
  • Milák Kristóf – 100 m, 200 m pillangó
  • Mohamed Aida – Vívás, női tőr csapat
  • Péni István – Sportlövészet, puska és puska mix
  • Pergel Szandra – Asztalitenisz, csapat és vegyes páros
  • Rasovszky Kristóf – Úszás, nyíltvizi 10 km
  • Siklósi Gergely – Vívás, férfi párbajtőr egyéni
  • Szatmári András – Vívás, férfi kard, egyéni és csapat

„Hatalmas öröm és büszkeség számunkra, hogy az általunk támogatott 34 hazai sportolóból nem kevesebb, mint 26 magyar olimpikon képviselheti hazánkat és küzdhet álmai megvalósításáért a hamarosan kezdődő olimpiai játékokon,  Tokióban, Japánban, a Toyota hazájában. Olimpikonjaink ember feletti teljesítménye milliók számára szolgál inspirációul, hogy saját korlátaikat legyőzve tegyenek meg mindent álmaik eléréséért, függetlenül attól, milyen körülmények között élnek és készülnek fel. Éppen ezért megtiszteltetés, hogy a NOB világszintű mobilitási partnereként, és a MOB platina fokozatú támogatójaként hozzájárulhattunk ezeknek a fantasztikus magyar atlétáknak a felkészüléséhez, és bízunk benne, hogy lehetőségük lesz mindannyiunk számára emlékezetes, feledhetetlen pillanatokkal szolgálni az ötkarikás játékokon. Ezúton kívánunk nekik kitartást, lelki erőt és sok sikert életük eme különlegesen fontos megmérettetéséhez, hogy önmaguk legjobb formáját adva mindent megtehessenek azért, hogy a magyar olimpiai csapat minél több fényesen csillogó éremmel térhessen haza. Hajrá Magyarock!”- fogalmaz Varga Zsombor, a Toyota magyarországi kommunikációs vezetője.

A cikk forrása: toyotabuda.hu