Japán munkások nélkül maradhat a japán autógyártás

Már a japán gazdaság, ezen belül az autóipar sem utasíthatja el a külföldi vendégmunkásokat. Ázsiai feltörekvő országokban született fiatalok utaznak Japánba azzal a céllal, hogy autóipari szakmunkásokká váljanak.

Japán népességcsökkenése miatt immáron elkerülhetetlen, hogy részben a fenti országokból kerüljön ki az autógyárak és -szervizek alkalmazottainak egy része. A külföldi fiatalok a Toyota, a Honda, a Nissan szakmunkásképzőiben vagy önálló iskolákban tanulnak. A koronavírus-járvány után, amelyben a szigetországot majdnem hermetikusan elzárták a külvilágtól, jelentősen nőtt a számuk. Az autóipar nagy öregjeit azonban aggasztja, hogyan maradhat fenn a sokak által nagyra tartott japán autógyártás, ha a helyi fiatalok közömbösen viseltetnek iránta.

DEGER20111001035

Sokkal többen vannak a külföldiek

A Toyota képzési központjában tanuló 400 diák negyede például külföldi, ami kétszer annyi, mint a pandémia előtt. Az intézmény vezetője, Wakabayashi Yoshihiro a Nikkei Asia gazdasági hírügynökség szerint aggódik, hogy ha így nő a külföldiek súlya, akkor nem lesznek, akik továbbvihetik a japán feldolgozóipari kultúrát. Ennek pedig komoly gazdasági következményei is lehetnek. A tokiói munkaügyi minisztérium adatai szerint tavaly októberben 2 millió külföldi munkás dolgozott a szigetországban. Ez 12 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a létszámnak a negyedét vietnámiak adták. Utánuk a kínaiak és a Fülöp-szigetekről érkezők következtek. Sok a nepáli és bangladesi is. A japán kormány „speciálisan képzett munkásoknak” járó tartózkodási engedéllyel ösztönzi a külföldiek foglalkoztatását az autószerelő iparban.

Ez az intézkedés nem szorul magyarázatra annak tükrében, hogy 2022-ben minden öt autószerelési állásajánlatra egy jelentkező akadt. Összesen 331 ezer autószerelő szolgálta ki a 82 milliós japán autóállományt. Eközben a japán fiatalok inkább továbbtanulnak és lenézik a „veszélyes és koszos” fizikai munkákat. A szakértők egy része szerint az autóipar iránti érdeklődést csökkenti az is, hogy a fiatal korosztályok tagjai messze nincsen úgy oda az autókért, mint elődeik.

A cikk forrása: totalcar.hu

Mesterséges intelligencia tökéletesítheti a Toyota munkások mozdulatait

A japán autógyárakban rendszeresen emlegetett Kaizen, azaz folyamatos fejlődés új módszerét próbálják ki a Toyota amerikai gyáraiban. A lényeg, hogy nem emberek próbálják megtalálni a lehetséges legjobb munkavégzési módot, hanem az Invisible AI nevű cég kamerás moduljai igyekeznek kiszűrni azt.

invisible ai

Az Invisible AI kis, 17 főt foglalkoztató texasi vállalkozás, amely azonban olyasmit ígér, amely a Toyotához hasonló óriásvállalatok számára hozhat jelentős hatékonyság-növekedést. A lényeg, hogy a kamerával felszerelt, alig tablet-méretű eszköz megfigyeli és elemzi a dolgozók szemének és testének mozgását, és megkeresni azokat a mozdulatokat, amelyekkel gyorsabban, hatékonyabban lehetséges egy adott gyártási művelet elvégzése.

Első körben a Toyota Princetonban működő üzemében kezdik szélesebb körben alkalmazni az eszközöket, de a terv az, hogy később a cég 14 másik észak-amerikai gyárában is bevetik. Első ütemben 500 készülék elemzi majd a gyártási folyamatot, és tesz javaslatokat annak továbbfejlesztésére. Ezen felül a készülék arra is képes, hogy azonosítsa, és jelezze, ha a munkafolyamatban valahol hibát vét a dolgozó, például ha egy alkatrész nem került tökéletesen a helyére.

A bevezetés előtt mindenki nagyon reményteljesen és pozitívan nyilatkozott a megoldásról, bár más példákból tudjuk, hogy az emberek nem mindig reagálnak jól a gépi megfigyelésre és ellenőrzésre – nem lenne csoda, ha ezzel kapcsolatban később lennének súrlódások is a dolgozók, és a rendszert alkalmazó vezetők között.

A cikk forrása: totalcar.hu