Egy héten belül érkezik a legújabb Lexus

A Lexusnál is a terepjáró-jellegű modellek mennek igazán mostanában, ám egyik legnépszerűbb típusuk, az NX már hét éves lesz, így az idén leváltják.

A gyáriak egyelőre egy sziluettfotót mutattak az autóról. Ebből ugyan nem sok derül ki arról, hogy milyen lesz a gép, viszont korábban, véletlenül már kiszivárgott néhány kép a végleges autóról. Ez alapján úgy tűnik, a japánok a korábbi stílus megtartásával dolgozták át középső szabadidő-autójukat, így Audi-módra inkább a részleteken látszik, hogy új típust látunk.

Műszaki értelemben sem várható nagy meglepetés: úgy tudjuk, az aktuális RAV-4-ből ismert TNGA-K platformot használták a tervezők itt is, sőt, úgy hallani, a motorválaszték is hasonló lesz: 2,5 literes négyhengeres alapmotor kerülhet az olcsóbb változatokba – illetve ennek egy változata hibrid hajtásláncban – míg a csúcsmodellbe valószínűleg az amerikai Toyota Camry V6-osát építik. Nem lenne meglepő, ha Európában ezek közül csak a hibrid lenne elérhető.

Ennél bizonyosabbat csak június 12-én tudhatunk meg, akkor tartják ugyanis a típus nemzetközi bemutatóját.

A cikk forrása: totalcar.hu

Az SUV-vásárlókra hajt a Toyota legújabb családi egyterűje – Toyota hírek

Még akadnak olyan vásárlók, akik szabadidő-autók helyett inkább egyterűt választanak, és köztük is vannak olyanok, akik sokat járnak kirándulni, és ehhez ha nem is terepeznek, de időnként azért elhagyják a szilárd burkolatú utakat. Nekik készül az észak-amerikai Toyota Sienna legújabb különleges változata, a Woodland Special Edition, amely feketében vagy a képen látható szürke színben választható – utóbbi neve egyébként a természetjárásnak némiképp ellentmondó Cement.

A legnagyobb változást a hasmagasság 19 mm-es növelése jelenti, a bőrkárpit a könnyű takaríthatóság miatt van a fedélzeten, egyébként tetősínek, fekete karosszériadíszek és hardveres navigáció teszi teljessé a csomagot. A Toyota egyébként minden egyes eladott Sienna Woodland Edition után 250 dollár támogatást utal a USA-ban működő National Environmental Education Alapítványnak, minimum negyedmillió dollárt. Az autó egyébként a 2,5 literes benzinmotort használó 245 lóerő rendszerteljesítményű öntöltő hibrid hajtást kapja, hátsó villanymotorral működő összkerékhajtással együtt.

A cikk forrása: automotor.hu

Hegyi mentőket segít a legújabb Toyota RAV4-es – Toyota hírek

A hegyi mentők munkáját koordináló mobil parancsnoki egységként alakították át a Toyota fejlesztői a RAV4-es szabadidő-autót a 2021-es, virtuális Tokyo Auto Salon-ra. Az ötlet szerint nem ezzel fognak majd a vadon közepére hajtani, hanem ez a parancsnoki jármű, amely megközelíti a helyszínt, ahonnan aztán koordinál a mentésben résztvevő szakemberek és a távolról érkező segítség – mentőautó, mentőhelikopter – között, ehhez pedig a legmodernebb kommunikációs berendezésekkel van felszerelve, például drónok segítik a kapcsolattartást olyan területeken, ahol netán nincs mobilhálózat-lefedettség.

A karosszéria több pontján elhelyezett LED-es fényszórók kivehetőek, azok tehát nem csak az autón használhatóak, de a mentésben segítő emberek számára megkönnyítik a tájékozódást sötétben. Az egyébként kihasználatlan, lökhárító mögötti üregeket kívülről hozzáférhető tárolókká alakították, a lökhárító sarkaiba lépcsők kerültek, amivel a tetőcsomagtartóhoz való hozzáférés lett könnyebb. Az utastérben csak annyi a változás, hogy a gyári műszeregység helyére egy nagyobb képernyővel rendelkező, a speciális mentők által rendszeresített programot futtató fejegység került a Toyota RAV4 Mountain Rescue esetén.

A cikk forrása: automotor.hu

Itt a legújabb Le Mans-i hipersportkocsi, közútra is

A német székhelyű versenycsapat, a ByKolles Racing 2009 óta vesz részt rendszeresen a Le Mans-i 24 óráson, illetve a hozzá kapcsolódó hosszú távú világbajnoki futamokon. 2015 óta saját LMP1-es autójuk volt, és úgy néz ki, a saját fejlesztést az új szabályok érkezésével sem szeretnék feladni.

A PMC Project nevű autóból a szabályoknak megfelelően lesz utcai- és versenyváltozat is. Érdekes módon a versenyautóba csak egy V8-as szívómotort építenek – ennek a teljesítményét a Balance of Performance alapján a rendezők határozzák majd meg, de 700 lóerőről hallani – miközben a Peugeot és a Toyota is hibrid hajtásláncot tervez. Ráadásul a PMC utcai változata is hibrid lesz, durván ezer lóerővel és egy tonna körüli tömeggel. A versenyváltozat esetében valószínűleg megbízhatósági szempontok indokolják az egyszerűbb hajtásrendszer alkalmazását.

Az utcai- és a versenyváltozat között a másik markáns különbséget a karosszéria aerodinamikai megoldásai jelentik: a versenyautón alkalmazott nagy légterelők egy részét teljesen elhagyják az utcai modellről, részint nyilván balesetbiztonsági szempontok alapján. Utcai használathoz nyilván így is lesz elég leszorítóerő, bár a ByKolles utcai autója sem tűnik igazán használati tárgynak: valószínűbb, hogy aki megveszi a 25 rendszámos példány egyikét, az legfeljebb pályanapra jár majd ki vele lábon.

Ha minden a tervek szerint megy, a versenyautóval már az idén találkozhatunk Le Mans-ban, ahol a Toyota GR010 egyik ellenfele lesz majd, míg a Peugeot gyári versenygépével 2022-től bővülhet a mezőny.

A cikk forrása: totalcar.hu