122 centis kijelző és óriási arc: itt az új Lexus egyterű

A Sanghaji Autószalonon mutatkozott be a Lexus LM – vagyis Luxury Mover –, a márka új egyterűje. Ez az LM már a második generációs modell, és ahogy az elődje is, ez is egyértelműen a luxusról és a fényűzésről szól, amit a külseje és a belseje is nyomatékosan aláhúz. A modell alapjait a Toyota Alphard adja, ami jelenleg a harmadik generációnál tart és 2002 óta van a piacon.

A klasszikus, az oldalain relatíve egyenes hasábformát a dizájnerek hosszan hullámzó, majd élekben végződő felületekkel igyekeztek lágyabbá tenni, amit tulajdonképpen egészen ügyesen megoldottak. Az íves felületektől kevésbé tűnik nehézkesnek az összkép. Különösen jól néz ki, ahogy a hátsó lámpákat belefolyatták a formába.

Az autó elején azonban némileg megszaladt a Wacom-toll, ugyanis a trapéz alakú díszrács hatalmas lett, ami az európai szemnek minimum furcsa. Az LM orrát úgy rajzolták meg, hogy illeszkedjen a Lexus mostani formanyelvébe, ami elég szokatlanul mutat rajta. Azt azonban nem vehetjük el tőle, hogy feltűnő és hatásos darab, így elképzelhető, hogy pont ez hozza majd el a sikert.

Az egyterűek lényege azonban nem a külső, hanem a beltér, ami az 5,13 méteres hossz és a 3 méteres tengelytáv ismeretében hatalmasnak ígérkezik. Hogy mennyire komolyan vették a kényelmet, mi sem mutatja jobban, hogy elérhető lesz belőle egy négyszemélyes változat is, ahol minden a hátul ülők komfortjáról szól.

Elérhető lesz például egy gigantikus, 48 colos – körülbelül 122 centis – kijelző, hűtőszekrény, sőt, olyan klíma is, ami az utasok testhőmérsékletét is monitorozza. Illetve van két hatalmas fotel, amik már a képek alapján is kényelmesnek ígérkeznek. A csúcsváltozaton kívül elérhető lesz hat- és hétszemélyes kivitel is.

Egyelőre egyféle hibrid hajtáslánc adatait közölte a Lexus: az LM 350h a már jól ismert, 2,5 literes benzinmotort kapja, ezt egészíti ki az elektromos rendszer. A csak összkerekesként elérhető LM 350h rendszerteljesítménye 250 lóerő, a csúcsnyomatéka pedig 239 Nm lesz. Ugyanakkor a képeken az LM 500h típusjelzés olvasható, ami vélhetően egy olyan hibrid változatot takar, amibe egy 2,4 literes, turbós benzinest szerelnek majd.

A hajtásláncok közül pillanatnyilag hiányzik az elektromos változat, azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy a Lexus még nem véglegesítette a palettát, így ez a jövőben még változhat.

Annak ellenére, hogy egyértelműen az ázsiai ízlésvilágot célozza az LM, a modell Európában is kapható lesz. A világ 60 országában szeretnék forgalmazni az újdonságot, első körben pedig Japán és az európai országok kapnak majd belőle. Ugyanakkor egyelőre úgy tűnik, hogy Amerikában egyáltalán nem fogják forgalmazni. Az első példányok szállítása 2024-ben várható.

Forrás: Lexus

A cikk forrása: totalcar.hu

Magyarország kontra Elon Musk, BMW-örökösök – itt tartanak a milliárdosok

Többek között az olajipar és a tőzsde tűnik olyan gazdasági ágazatnak, amelyben nagy vagyont lehet szerezni, ám az autóipar is sokaknak jól fizet. Rendhagyó gazdaglista. 

GettyImages-200381413-001

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója régóta a milliárdosok rangsorainak élbolyaiban szerepel, ám számos „kollégájának” van dollármilliárdokban mérhető a vagyona – idézi az Automotive News Europe a Forbes magazin legújabb gazdaglistáját.

A listán Musk 180 milliárd dollárra becsüli a Tesla-vezér vagyonát, amivel a luxuscikkgyártás királya, a francia Bernard Arnault mögött a második helyen áll a rangsorban. Musk azért vesztette el az első helyet, mert 44 milliárd dollár költött a Twitter megvásárlására. Vagyonának értéke így is 2021-es komplett magyar GDP-vel vetekszik.

Musknál azonban érdekesebb, hogy a Forbes listáján szereplő több mint 2500 dúsgazdag ember közül 73 az autóiparnak köszönheti az eredményét. A „BMW-örökösök” például előrébb léptek korábbi helyezésükhöz képest. Susanne Klatten jelenleg az 51.,Sterfan Quandt pedig az 59. – együttes becsült vagyonuk 52 milliárd dollár, amit még mindig nem feltétlenül érdemes átszámítani forintra. (Dollárban az éves magyar GDP negyede, közel 18 000 milliárd, azaz 18 billió forint.)

A kínai autógyártás elképesztő fejlődését bizonyítja, hogy az ázsiai ország autóipara tizennyolc milliárdost küldött a listára, miközben az Egyesült Államoké csak tizenhármat. Kína leggazdagabb autóipari milliárdosa Li Shufu, a Volvót is tulajdonló Geely Automobile elnöke, akinek nettó vagyonát 19 milliárd dollárra becsülik a Forbes szakírói. Ezzel a 84. helyen áll a rangsorban. A Musk után következő autós kötődésű amerikai Shahid Khan, a Flex-N-Gater beszállító vállalat tulajdonosa a 144. helyre került 12,1 milliárd dollár becsült vagyonnal. Az Egyesült Államokban, Ázsiában és Svájcban autókereskedésből is meg lehet gazdagodni: hat amerikai, négy ázsiai, egy svájci üzletember van a listán, akik autóeladásokból szedték össze az óriási vagyonukat. Az amerikaiak egyike Dan Fiedkin, a Gulf States Toyota tulajdonosa, aki 5,5 milliárd dolláros becsült vagyonával a 466. a Forbes-listán. Ez a magánvállalkozás az Egyesült Államok több déli államban kereskedik Toyotákkal.

Gail Miller pedig két éve adta el szalonjait, aminek eredményeként 4 milliárd dolláros becsült vagyonnal a 699. helyre került. A Forbes rangsorának további érdekessége, hogy összesen hét olyan nő került fel rá, akik az autóiparnak köszönhetik mesés vagyonukat.

A cikk forrása: totalcar.hu

Itt a Suzuki eVX tanulmány, ami a 2 év múlva érkező villanyautó előzetese – Toyota hírek

Kifejezetten villanyautók számára kifejlesztett padlólemezre építi fel a Suzuki első, a világpiac számára készülő akkumulátoros-elektromos autóját, persze ennek a technikának a megvalósításában a stratégiai partner Toyota segítségét is igénybe veszik. Az eVX nevű szabadidő-autóval mutatják meg, hogy mire számíthatunk néhány év múlva, a tanulmányt Toshihiro Suzuki, a Suzuki Motor Corporation vezetője, és Hisashi Takeuchi, a Maruti Suzuki vezetője leplezte le az Új-Delhiben zajló Auto Expo 2023 kiállításon. Egyelőre annyit árultak el a forgalmazás megindulásáról, hogy Indiában 2025-ben kerül erre sor, a többi nagy piacról még nincs hír.

Maga az autó nagyjából akkora, mint a mai S-Cross, az eVX hossza 4,3 méter, szélessége 1,8 méter és 1,6 méter a magasság, a tengelytávolság 2,7 méter, azonban tágasabbnak ígérkezik az utastér, hiszen nem kell annyi hely a technikának, az akkumulátort pedig a padló alá építik be. Kétféle hajtással kínálják majd a szériaváltozatot, a belépőmodell 48 kWh kapacitású akkumulátort kap majd, amivel nagyjából 400 km-es hatótávolságot ér majd el, a csúcsmodellbe 60 kWh kapacitású akkumulátor kerül, amivel már 550 km körül alakul a hatótávolság, lesz majd 2 hajtómotoros összkerékhajtás is.

Hirdetés

A Suzuki és a Toyota által közösen kifejlesztett villanyautó-alapon az eVX csak az első típus lesz, arra könnyen tudnak például személyautó-karosszériát is megvalósítani. A jármű és a hozzá szükséges infrastruktúra – ebben beletartozik a saját akkumulátor-gyár megvalósítása is – megvalósítására a Suzuki 100 milliárd rúpiát, azaz nagyjából 454 milliárd Ft-ot költ el.

A cikk forrása: automotor.hu