Hölgyeim és uraim: ez itt egy Prius kabrió

Vannak autók, amiket megéri komolyabban átalakítani, és vannak autók, amiket pedig jobb úgy hagyni, ahogy vannak. A második generációs Prius inkább az utóbbi tábort erősíti. Aztán az Instagram feldobta nekem ezt, és minden megváltozott.

Igen, ez egy P2-es Prius kabrió, amit a kimondottan kabrió átalakításokra specializálódott Newport Convertible Engineering (NCE) alkotott, még 2008-ban. Vagyis a sztori régi, de még mindig annyira fura, hogy megéri pár szót ejteni róla.

 A Prius kabrió elkészítése fél évbe tellett, ami során rengeteg beltéri alkatrészt újra kellett tervezni, vagy egyszerűen kivenni. Ilyenek például az oldalsó légzsákok, vagy a rádióantenna, amit máshová kellett beépíteni, ugyanis az eredetileg a tetőn található. A tető elvesztése miatt egy bukókeretet is kellett beépíteni a B oszlophoz.

A vászontetőt egy hidraulikus rendszer mozgatja, ami saját gombokat kapott a műszerfalra, a kormánytól balra. Viszont a vászontető és szerkezete miatt rengeteget csökkent a csomagtartó kapacitása, valamint a hátsó ülések már nem lehajthatóak.

Amikor a tető fel van hajtva, egy átkonfigurált napellenzős keretbe hajtható be, és úgy záródik, mint egy hagyományos kabrió.

Elvileg a tető szépen zár, és nem olyan jelentős a szélzaj. Az autó fogyasztása leengedett tetővel körülbelül 0,85 l/100km-rel nő, viszont becsukott tetővel állítólag 1,7-tel kevesebbet fogyaszt, mint a gyári Prius. Korábbi cikkeket túrva arra jutottunk, hogy elvileg csak ez az egy darab készült belőle, és az átalakítás akkor 46 ezer dollárba, vagyis 2008-as árfolyamon nagyjából 8,5 millió forintba került. Most pedig a tegyük fel a fontos kérdést:







Kellett ez a világnak?

A cikk forrása: totalcar.hu