Ezzel a géppel tér vissza Le Mans-ba a Porsche

Miután a Toyota idén is tarolt a Le Mans-i 24 órás autóversenyen, mi is megírtuk, hogy talán most utoljára volt ennyire könnyű dolguk. Már, ha egyáltalán bármilyen szinten is könnyűnek lehet nevezni egy huszonnégy órás győzelmet. Mindenesetre több gyártó is jelezte már, hogy jövőre visszatér, vagy beszáll a hosszú távú versenyek világába. Legutóbb 2017-ben voltak ott gyári csapatként Le Mans-ban, akkor egyébként a győzelmet is besöpörték.

A jövő évi versenyautót a Goodwood Festival of Speeden mutatták be. A 963-mal az LMDh kategóriába készülnek, és természetesen nemcsak a Le Mans-i 24 óráson vesznek részt, hanem az Endurance-vébén is indulnak, sőt az észak-amerikai IMSA versenysorozat új GPT géposztályában is rajthoz állnak. A dizájnt illetően az 1980-as évek 956 és 962 versenygépeiből merítettek, de a 911-re is utalnak, például a hátul végigfutó világítással.

Az LMDh kategória szabályai szerint az autó jelentős részét, mondhatni vázát négy cég szállíthatja be a csapatoknak: a Dallara, a Multimatic, a Ligier és az Oreca. A Porschénak a Multimatic fejlesztette az alapokat, ehhez pakolják hozzá ők maguk a belső égésű motort, a hibridrendszert és a kasznit. Ami a motort illeti, a 918 Spyderből ismert, ikerturbós, 4,6 literes V8-as volt a kiindulási alap, a hibridhajtáshoz a komponensek a Williams Advanced Engineeringtől, a Boschtól és az Xtractől jönnek. A rendszerteljesítmény 680 lóerő.

A Porsche Penske Motorsport négy gyári versenyautót épít, és ezeket indítja majd a futamokon, de szezon közben privát példányok is elérhetők lesznek – a Jota Sport és a JDC-Miller Motorsport már jelezte is igényét ezekre. A gyári csapat a fehér-fekete-piros színösszeállítást használja. Versenyzőként a WEC és IMSA sorozatokban többek közt Dane Cameronra, Michael Christensenre, Kévin Estre-re, Mathieu Jaminet-re, André Lottererre, Felipe Nasrre, valamint Lorens Vanthoorra számítanak.

Eddig közel nyolcezer kilométernyi teszten vannak túl a 963-mal, amit jórészt a weissach-i központban teljesítettek, a Porsche Motorsport alelnöke, Thomas Laudenbach szerint viszont még sok a tennivaló. Először az idei bahreini WEC-szezonfinálén viszik nyilvánosan pályára a prototípust, de még értékelésen kívül, míg éles versenyen jövő januárban, a daytonai 24 óráson mutatják meg a tudását.

A cikk forrása: totalcar.hu

Ezzel indul Le Mans-ban az Alpine

A Renault sportmárkája, az Alpine a lehető legegyszerűbb módon tér vissza a hosszú távú autóversenyzésbe: megtámogattak egy már létező csapatot, átvéve annak teljes technikáját.

Az Alpine A480 elnevezésű autó is csaknem azonos a tavalyi Rebellion R-13-assal. Nagyrészt összevásárolt versenyautó-technikáról van szó: a karosszéria az Orecától érkezik, a motor pedig a Gibson Technology 4,5 literes V8-asa. Maga az autó látványnak nem épp kellemes, amiről az ormótlan, kerek első fényszórók és a nagy hátsó uszony tehet, de úgy tűnik, aerodinamikailag egyszerűen ez adja ki.

Az autó maga a korábbi LMP1-es szabályoknak felel meg, de a versenyszabályzatnak megfelelően most még ilyen autókat is rajthoz engednek, az LMDh prototípusok mezőnyében. Az erőviszonyokat amúgy is igyekeznek majd BoP szabályokkal kiegyenlíteni, ami a motorok szívórendszerén várhatóan szűkítőket, a karosszériákon pedig többlet súlyok felszerelését jelenti majd.

Azt egyelőre nehéz megmondani, hogy a Renault mennyire tervez hosszú távra a Le Mans-i csapattal, és hogy később jelentkeznek-e saját fejlesztésű versenygéppel, de ezt talán még a gyáriak sem döntötték el. Egy jó szereplés mindenesetre sokat segíthet, és erre lehet is esély: a Rebellion autói tavaly egy 2. és egy 4. helyen értek célba, ami azt jelzi, hogy viszonylag gyors és megbízható autókról van szó.

Az idei évre egyébként elég tisztességes mezőny kezd összeverődni. Annak ellenére, hogy korábban úgy nézett ki, teljesen elmaradnak a gyári istállók, mostanra a Toyota és az Alpine mellett az Audi és a Porsche is jelezte visszatérési szándékát, a Ferrari és a Peugeot pedig későbbi szezonokra ígéri a visszatérést.

A cikk forrása: totalcar.hu