A 40 éve futó J70-es Land Cruiser is megújul

A Toyota Land Cruiser a megbízhatóság és a tartósság szinonimája, gyakorlatilag évtizedek óta. Különösen kiemelékedő darab a legendás J70-es változat, amit 1984-ben mutattak be, és annyira jól sikerült, hogy a mai napig gyártják.

Sőt, nem csak gyártják, most megérkezett a legújabb, frissített változat, amivel a Toyota a J70-es Land Cruiser negyvenedik évfordulóját ünnepli.

A külső nem sokat változott az elmúlt, hosszú évtizedekben, dehát ami tökéletes, azon felesleges változtatni ugye. Így aztán maradt a markánsan szögletes, öregsulis formavilág, ami egy csodálatos, üdítő színfolt a túldizájnolt, modern SUV-k világában. Ívek továbbra sincsenek, és a kaszni hajlításait is kigondolták már egyszer, így azok is maradtak.

A kaszni és ezáltal a szimpatikus karakter tehát maradt, de azért akadnak itt apróságok, amik változtak. Az újdonságra raktak például modern külsejű fényszórókat és szögletes, de szintén modernnek tűnő lökhárítókat. A rács és a narancssárga indexek az eredeti, nyolcvanas években készült Land Cruisert idézik.

A retró felnikkel, a régi kasznival és a finom, modern részletekkel az összkép abszolút hibátlan, pont így képzelnénk el egy régi terepjáró friss átiratát. A beltér ennél valamivel ötlettelenebb, hiszen maradtak a szürke, kopogós műanyagok, amit pár, a mai igényeknek megfelelő részlettel ütöttek fel. Ez nem feltétlenül baj, mivel tulajdonképpen illik az autó karakteréhez.

Kaszniból egyébként kétféle változat is készül: Japánban a klasszikus, ötajtós verziót fogják forgalmazni, míg Ausztrália a négyajtós pickupot kapja. Utóbbi kicsit érdekesen néz ki, ugyanis a platója szélesebb, mint a fülke, és a vonalvezetése teljesen eltér a kaszni dizájnjától. A pickup is állat, miközben azért kicsit fura is.

A japán verzióba egy 2,8 literes, 201 lóerős, 500 Nm csúcsnyomatékú dízelmotort szerelnek, amihez egy hatsebességes automata kapcsolódik. Az ausztrál változatnál lehet választani: kérhető a kettőnyolcas dízel is, de aki elhúzná magával a farmot, az választhatja a 4,5 literes, V8-as dízelt is. Utóbbi 202 lóerős, és bármilyen hihetetlen, kevesebb a nyomatéka, mint a kisebb motoré: a V8-as 430 Nm-t tud. A nagyobbik dízelhez csak ötsebességes manuált lehet párosítani.

Az évfordulót ünneplő, régi-új J70-es Land Cruiserek 2024-ben érkeznek, hiszen akkor lesz 40 éves a típus. Az eddigi információk szerint egyelőre csak Japán és Ausztrália kap a roppant menő Toyotákból, de szinte biztos, hogy a világ egyéb pontjain is lenne rá kereslet.

Forrás: Toyota

A cikk forrása: totalcar.hu

A Lada húsz éve tudott már villanyautót

A Szovjetunióban csak elvétve születtek a hagyományos értelemben vett tanulmányautók: ilyen volt például az Izh-13 “Start”, ami úgy néz ki, mintha egy Saabot gyömöszöltek volna bele egy első generációs Honda Civicbe, de a NAMI Okhtát is ide tartozik, amit a Leningrádi Személyautó Fejlesztő Laboratóriumban terveztek. A kelet blokk széthullása után azonban 10 évet kellett várni, hogy az ország legismertebb márkája is mutasson egy vad koncepciót: ez lett az 1999-es Párizsi Autószalonon bemutatott Lada Rapan, majd a két évvel később, Moszkvában leleplezett utód, a Lada Peter Turbo.

A Rapan két évtizeddel előzte meg a korát, mivel belső égésű motor helyett  villanymotor hajtotta, a 120 Ah-s, három cellás nikkel-kadmium akkumulátort pedig a több modell alapjául is szolgáló padlólemezbe építették. A karosszéria műanyagból készült, a forma pedig egy tengeri puhatestűre, a rapanra emlékezetet, a neve is innen származik. Az autó hozta a kötelező koncepcióautós túlzásokat – forgó ülések, panorámatető, a beszállást megkönnyítő emelkedő-süllyedő kormány, a formaterv -, a paraméterei azonban a korához képest teljesen jók voltak: 1500 kilós össztömeg mellett 110 kilométeres hatótávot csikartak ki belőle, a végsebessége pedig 90 km/h volt. Sajnos sem Párizsban, sem Moszkvában nem csaptak le rá a kor Elon Muszkái, így egyetlen darab készült belőle, ez az AvtoVaz múzeumában van kiállítva, Togliattiban.

Míg a Rapan egy többé-kevésbé kidolgozott, mozgásra képes jármű volt, az utód Peter Turbóra nem fordítottak ennyi energiát. Bár a platform elvileg elektromos hajtást és belső égésű motorokat is elbírt volna ( 1,5 literes 94 lóerős, illetve 1,6 literes 105 lóerős benzinest álmodtak bele),végül nem szereltek bele motort, a belső teréhez pedig az elődtől kölcsönözték az ötleteket. Ennek főleg az volt az oka, hogy a tervezés során inkább a légellenállás csökkentése volt a fő szempont, és ez sikerült is, mivel  ugyanazt a 0,2 Cw-s együtthatót produkálta, mint a mai legáramvonalasabb személyautó, a Mercedes EQS. Komoly befektetőt vele sem talált a gyár, így szintén múzeumra ítélték.

A cikk forrása: totalcar.hu