A Toyota elnöke szerint az új autó piac legfeljebb 30 százaléka lehetne csak elektromos

Nem titok, hogy a Toyota elnöke – és egyben a vállalat alapítójának unokája – Akio Toyoda nem a tisztán elektromos autózásban látja a karbonsemleges jövőt. Emiatt sokan kritizálják, ám most kicsit pontosabb képed adott arról, hogy is képzeli el az autózás jövőjét.

Korábban azt mondta egy beszédében, hogy a belsőégésű motoroknak kulcsszerepe van a karbonsemlegesség elérésében és szerinte nem jó irány, hogy csak elektromos autók kerülnek a piacra. Nemrég egy vállalati beszédében elmondta, hogy szerinte ezeknek csupán a teljes piac 30 százalékát kéne kitenniük, míg a maradék hetvenbe hibridek, üzemanyagcellás típusok és hidrogénüzemű belsőégésű motorral szerelt autók kellenének.

Ezt azzal indokolta, hogy az elektromos autók nem jelentenek mindenkinek minden élethelyzetre megoldást és ezért kár lenne elvetni az alternatívák lehetőségét. Szerinte a felhasználóknak és a piacnak kell eldönteniük, hogy milyen autókra van szükség, nem pedig a politikának és a szabályozásoknak. Emellett hangsúlyozta, hogy világszerte nagyjából egymilliárd ember nem éri el állandó jelleggel az elektromos hálózatot. Ez a szám kicsit túlzó az International Energy Agency adataihoz képest, amik szerint ez csupán nagyjából 775 millió embernél van így. Mindezek mellett egyébként érvelt a munkahelyek megőrzésével is az autóiparon belül, hiszen egy elektromos autó gyártása valamivel egyszerűbb.

Ahhoz, hogy csökkentsék a CO2 kibocsátást, Toyoda szerint nem feltétel az elektromos autókra való átállás. Szerinte még mindig van bőven lehetőség a belső égésű motorok technológiájában. Az ilyen kijelentéseik és döntéseik kapcsán egyébként sok kritika éri a Toyotát a befektetők és a környezetvédelmi szervezetek részéről is.

Forrás: Carscoops

A cikk forrása: totalcar.hu

A Toyota elnöke továbbra is szkeptikus a teljes villanyosodással kapcsolatban

A Toyotát 2023 elején még lesajnálták a szakértők azért, mert vonakodik teljes mellszélességgel az elektromos autók mellé állni. Egyelőre azonban több jel mutat arra, hogy a japán cégnek részben igaza lehet. 

Akio Toyoda, a Toyota elnöke ragaszkodik ahhoz, hogy nem pusztán az elektromos autóké a jövő. Többféle meghajtás élhet egymás mellett, amelyek közöttegyelőre kiemelt szerepet kaphat a hibrid megoldás – írta a Jalopnik hírportál. A cégvezető e véleménye miatt tavasszal kénytelen volt lemondani vezérigazgatói megbízatásáról.

A Toyota jelenleg a bZ4X teljesen elektromos villanyautót kínálja, miközben hibridjeiből és konnektorból tölthető hibridjeiből széles választékkal rendelkezik. Az elmúlt fél év olyan változást hozott az autópiacon, ami Toyodát látszik igazolni.2022-bz4x-dpl-dynamic-032-2cr

Ahogy elfogynak azok az autósok, akik készek elfogadni az elektromos autók hátrányait, erőteljesen lehűlt a villanyautók piaca. Az autósok túlnyomó részének ezek az autók túl drágák és az akkumulátoraik töltésével kapcsolatos mizéria miatt túl idegesítőek.  Toyoda a Wall Street Journalnak adott egy interjút, amelyben arról beszélt, hogy az autógyártóknak továbbra is folytatniuk kell a hibridek fejlesztését. Nem szabad minden pénzüket csak a tisztán elektromos autókra költeniük. Szerinte kezdik már felismerni ezt. Nem csupán a villanyautók gyártásával lehet tenni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért. Szerinte 

„a hegyet többféleképpen lehet megmászni”.

A Toyota ugyan felpörgette elektromos autói fejlesztését, de az első új modellek csak két év múlva kerülnek a szalonokba. A cég hibridválasztéka azonban bőséges.

Villanyautóból sok van, hibridből kevés

A kereslet változásával most a többi autógyártó lohol a japánok nyomában. Mind a General Motors, mind a Ford arról számolt be például az elmúlt hetekben, hogy késleltetik egyes üzemeik átállítását az elektromos autók gyártására. A hibridekét eközben erősítik. Úgy néz ki, hogy az amerikai autósok  egy része a Toyota mellé állt: a cég alig tud lépést tartani a hibrid autói iránti erős kereslettel. Kereskedőinek alig több mint egy hét eladásaira való készletük van például Priusból.

Eközben a tisztán elektromos Toyotákból két hónapra elegendő a raktárkészlet. Toyoda szerint a szabályozó hatóságok is jól tennék, ha nem pusztán ideálok alapján vezetnének bekorlátozásokat, hanem figyelembe vennék, mit engedhetnek meg maguknak az autósok és mivel lennének elégedettek.

Mit mutatnak az európai számok?

Az azért árnyalja a képet, hogy az elektromos autókra azért van igény az amerikai piacon, csak talán a vártnál alakulnak gyengébben az eladások. Az európai porondon jól állnak a Tesla eladásai Európában, legalábbis ami a felső középkategóriás hobbiterepjárókat illeti. A Model Y például a legkeresettebb típus a közepes prémium SUV-k között. A tavalyi piacvezetőt, vagyis a Mercedes GLC-t is megelőzte.

Az ACEA (Európai Autógyártók Szövetsége) adatai szerint az új autók európai piacán szeptemberben villanyautókból 127 149-et helyeztek forgalomba, 14,3 százalékkal többet a tavaly szeptemberinél, ezzel a piaci részarányuk 14,8 százalékos lett. A forgalomba helyezett hibridek eladása száma 30,5 százalékkal, 235 348-ra bővült éves összevetésben, a piaci részarányuk 27,3 százalék tett ki. A plug-in hibrid autók eladása pedig 0,4 százalékkal, 70 578-ra nőtt, piaci részesedésük 8,2 százaléknál járt. Közben a dízelek piaci részesedése 13 százalék alá csökkent, a benzineseké pedig 34,1 százalékos volt. 

A cikk forrása: totalcar.hu

A Toyota elnöke újraélesztené a Celicát

 Akio Toyoda interjút adott a Toyota Timesnak a Rally Hokkaido kapcsán, amely során a Celica visszatérése is szóba került. Az elnök nagyon szeretné, ha újra lenne a modell, de ez nem ilyen egyszerű.

Toyoda már benyújtott egy kérvényt a Celica újraélesztésével kapcsolatban Toyota Motor felé, viszont ez nem csak az ő döntése. Ugyanis az egy dolog, hogy már nem a cég operatív vezetője, de korábban is az ilyen döntésetek többen hozták meg.

Példának a Priust és a Crownt említette. Elmondása szerint a Prius most nem olyan lenne, amilyen, ha az ő véleménye győzött volna. Viszont a Crownnal kapcsolatban őt pártolták többen, így az új modellben az ő elképzelése valósult meg.

A Celica visszatérése mellett azzal is érvelt, hogy a Hokkaido Rallyra, Mr. Celicát, vagyis Juha Kankunnen négyszeres WRC-világbajnokot is meghívták, hogy próbálja ki a Rally1-es GR Yarist.

A cikk forrása: totalcar.hu

97 éves korában elhunyt Dr. Shoichiro Toyoda, a Toyota tiszteletbeli elnöke – Toyota hírek

A cégalapító Kiichiro Toyoda 1925-ben született fia, Shoichiro Toyoda 1947-ben szerzett mérnöki diplomát a Nagoyai Egyetemen, és 1952-ben csatlakozott a családi autógyárhoz, később a benzinbefecskendezésről írt tanulmányával szerezte meg a doktori fokozatot. 1961-ben lett igazgató, 1972-től lett alelnök, majd 1981-ben az értékesítési részleg vezetője, és amikor 1982-ben az értékesítés és a gyártás egyesítésével létrejött a mai Toyota Motor Corporation, akkor ő lett a cég elnöke. 1992-1999 között dolgozott az igazgatótanács elnökeként, majd 2009-ig igazgatótanácsi tagként, ekkor lett az igazgatótanács tiszteletbeli elnöke. Shoichiro Toyoda legidősebb fia, Akio Toyoda jelenleg a cég vezetője, igaz, már bejelentette visszavonulását a napi ügyek intézésétől.

A cikk forrása: automotor.hu