Az Aston Martin megmutatta, milyen egy tisztességes ráncfelvarrás

Az Aston Martin Vantage jelenlegi generációja hat éve van velünk, így a brit gyártó úgy érezte, eljött az ideje egy alapos ráncfelvarrásnak. Nem aprózták el: a változások sora olyan hosszú és jelentős, hogy még egy új generációnak is beillene. Bár a külső is megújult, a jelentős frissítéseket a lemezek alatt kell keresni.

A megújult Vantage a 4 literes V8-asból 153 lóerővel többet, tehát 656 lóerőt présel ki, mint korábban. Ezt a tekintélyes pluszt új vezérműtengelyekkel, nagyobb turbókkal és átszabott kompresszióval érték el a mérnökök. A motor optimális hőmérsékleten tartásáról új hőcserélők és nagyobb olajhűtő gondoskodik. Ezen kívül a hajtáslánc végáttételén is rövidítettek egy keveset, így a brit GT 3,4 másodperc alatt gyorsul 100-ra, míg a végsebessége 325 km/h.

A több erő mellett a tapadás és kezelhetőség további javítása is kiemelt szerepet kapott. A teljesen újratervezett padlólemez, a felfüggesztés bekötési pontjainak megerősítése, a merevebb karosszéria, valamint az új Bilstein GTX adaptív lengéscsillapítók mind ezt a célt szolgálják.

Az Aston Martin a Vantage különböző vezetési üzemmódjait és egyéb beállításait is újrahangolta, hogy illeszkedjenek a modell változtatásaihoz és jobb vezetési élményt tegyenek lehetővé.

Az új Vantage azonnal versenyváltozatot is kapott, amely még a hivatalos bemutató előtt elindult a Daytonai 24 órás versenyen. Miután a régi modell nem volt éppen kezes bárány, a ráncfelvarrott változatnál elsősorban a stabilitáson és a kiszámíthatóbb viselkedésen dolgoztak a mérnökök. A versenyzők eddigi visszajelzései szerint a munka meghozta a gyümölcsét.

A cikk forrása: totalcar.hu

Valkyrie AMR Pro: ez eddig a legdurvább Aston

Úgy néz ki, az Aston Martinnál nem szeretnék, ha teljesen kárba veszne az a rengeteg aerodinamikai fejlesztés, amit a versenypályára szánt Valkyrie változat kialakítása érdekében végeztek el. Így ezeket most egy csak pályán használható változaton hasznosítják.

Az AMR Pro változat hosszabb és szélesebb is az utcai kivitelnél: elöl és hátul is a karosszérián túllógó légterelőket kapott, ezektől összesen 26 centivel hosszabb, mint az utcai változat. Ennél is nagyobb azonban a tengelytáv növekedése, ez 38 centivel lett több. A nyomtávot is megszélesítették, elöl 9,6, hátul 11,5 centivel. A légterelők ráadásul nagyjából megduplázták az autóra ható leszorítóerőt, és mivel nem kell megfelelni a versenyszabályoknak, a V12-es motor csúcsteljesítménye is maradhatott 1000 lóerő felett.

A gyáriak szerint így a gép Le Mans-ban nagyjából 3:20-as időre lesz képes, ami ugyan gyengébb idő Kamui Kobayashi 2017-ben felállított körrekordjájnál – az időmérőn 3:14,79-et ment a Toyota TS050-nel – de az nem lenne meglepő, ha a közeljövő 680 lóerőre korlátozott LMH és LMDh autóinál gyorsabbnak bizonyulna az Aston Martin versenyautója, amelyet nem kötnek a szabályok.

A szupergyors Valkyrie persze még nincs egészen kész, a finomhangolás még hátra van. Ezt az Aston Martin két F1-es pilótája, Lance Stroll és Sebastian Vettel segítségével végzik a következő hónapok során. A terv az, hogy a negyven szériapéldányból az elsőket már 2021 végén leszállítják a potenciális vásárlóknak.

A cikk forrása: totalcar.hu