Megjelent az új elektromos Honda, amit Európába is elhoznak

A Honda bár nem siette el az elektromos átállást, azért igyekszik felzárkózni. Most megérkezett a legújabb elektromos modelljük, ami első ránézésre akár egy HR-V is lehetne, igazából e:Ny1-nek hívják.

A finoman szólva is szokatlan elnevezés egy rövidítés: az  e  arra utal, hogy elektromost, az N  arra, hogy new , vagyis új, az  y  pedig arra, hogy your life , azaz életed. Úgy tűnik, hogy a Toyota bZ4X erős kihívóra talált a kimondhatatlan nevek versenyében.

Az N-betű amúgy is kicsit sántít, hiszen az e:Ny1 annyira azért nem új, hiszen a külsejét szinte egy az egyben a már kapható HR-V-től örökölte. A leglátványosabb különbség az autó orrát érinti: nincs hűtőrács és pár apróság eltér. Hátul szintén az elejéhez hasonló, minimális különbségeket figyelhetünk meg, de első ránézésre könnyen össze lehet téveszteni egy sima HR-V-vel.

Ezek után az se akkora meglepetés, hogy a belsőben sincs nagy változás, az is szinte teljesen HR-V. A legnagyobb különbség itt a nagyobb központi kijelző és szintén pár apró részlet. A fő attrakció azonban nem a már jól ismert alap, hanem az, hogy tisztán elektromos autóról van szó.

Az elektromos hajtás csúcsteljesítménye 204 lóerő, a csúcsnyomatéka pedig 310 Nm. Az akkumulátorcsomag 68,8 kW-os, amivel az e:Ny1 hatótávja a gyártó szerintem maximálisan 412 kilométer lehet. Az elektromos hajtás miatt valószínűleg jelentősen nőtt az autó tömege, ami miatt a Honda teljesen átdolgozta a futóművet. A töltésről nem kaptunk konkrét adatokat, annyit azonban közölt a Honda, hogy 10 százalékról 80 százalékra 45 perc alatt lehet feltölteni az e:Ny1-et.

Az eddigi, Kínának szánt modellek után az új villany-SUV már Európában is elérhető lesz. Az egyelőre nem derült ki, hogy az újdonság mikor érkezik meg a szalonokba, ahogy egyelőre a hozzávetőleges árát sem árulták el.

Forrás: Honda

A cikk forrása: totalcar.hu

Itt a Toyota-reklám, amit betiltottak, csak senki nem érti, miért! – VIDEÓ – Toyota hírek

Tény, hogy manapság elég alacsonyan van a léc, ha az autós reklámokról van szó, de akkor is érthetetlennek tűnik, miért tiltották be Ausztráliában az alábbi Toyota-reklámot.

A hivatalos indoklás nagyon egyszerű: a „szakértők” szerint a 2020-as Yarist reklámozó kisfilmben a szereplők arra ösztönzik az átlagos sofőrt, hogy veszélyesen és gyorsan vezessen.

A példa pedig a videó 7. másodpercénél látható fordulás a pajtából.

Íme, a videó – persze csak erős idegzetűeknek…

A cikk forrása: automotor.hu

Itt egy Toyota-villanyautó, de nem az, amit vártál

A villanyautózásban nem kapkodja magát, de egy új elektromos mopeddel azért kijött a Toyota. A tavaly még Ultra-Compact BEV néven emlegetett koncepcióból lett most szériaautó, íme a pár centi híján 2,5 méteres C+pod.

A japánok célja az új mopeddel első sorban nem is a magánpiac. Terveik szerint japán önkormányzatoknak, és különféle állami intézményeknek értékesítik majd, és csak a leeső piaca lesz a helyi magánvásárlóké. És bár csak egy mopedautóról van szó, akárcsak a Citroen az Amival, a Toyota is annyira személyautósra vette a munkát, amennyire lehetett. Így például a Toyota valamennyi friss vezetéstámogató rendszere ott van benne, és a lehetőségekhez képest az utastér is csak annyira lett gnóm, amennyire az a méretbeli korlátokból következik.

A C+pod hossza 2,49 méter, 1,29 méter széles és 155 centi magas. Ezek mellett a méretek mellett is 690 kilogramm a tömege, de ebben azért jócskán benne van a 9 kWh-s akkucsomagja, amivel – WLTP szerint mérve – 150 kilométer hatótávot tud. Persze hogy ezt elérje, nem mindegy, hogy mennyit mennek vele a 60 km/h-s csúcstempó közelében, ahogy az sem, épp mekkora teljesítményt vesznek ki a villanymotorjából, ami 3,5 lóerős tartós és 12,5 lóerős csúcsteljesítményt bír.

Ugyan az európai piacot nem fenyegeti ilyen veszély, ha jönne, valahol 5-6 millió forint körül lehetne az indulóára. A japán alapára legalábbis 1,65 millió jen, azaz 4,7 millió forint.

A cikk forrása: totalcar.hu