A Szafari Ralit követi ez a megmérettetés, amely furcsán ért véget. Vasárnap este a nyolcadik helyen célba érő Thierry Neuville-t ugyanis kizárták, mivel illegális pályabejárást hajtott végre. A dobogósokat azonban ez nem érintette, a Toyota hatalmas dominanciával zárta az afrikai versenyt. Az első négy helyen pilótái értek célba. A győztes trófeát az a Sebastien Ogier vihette haza, aki csak bizonyos ralikon áll idén célba, így Kalle Rovanpera első helyét a világbajnokságban nem befolyásolta ez az eredmény. Rovanpera egyébként a második helyre vitte célba autóját Kenyában.
„Tavaly az időjárás beleszólt a rali végkimenetelébe. Remélem idén is lesz egy kis eső, mivel én rajtolok először pénteken. Mint minden ralin, most is az a terv, hogy a győzelemért megyek, itt meg különösen, hiszen azelőtt igen erősek voltunk” – utalt Rovanpera a tavalyi nagyon domináns eredményére. Ha esik, előny lesz murván elsőként rajtolnia, ha nem, akkor sincs veszve minden, csak sokkal munkásabb lesz nyernie. Ő fog akkor a többiek előtt sepregetni, tisztítani az utat.
Ott Tanaknak köszönhető az Észt Rali részvétele a Rali Világbajnokságban. 2020-ban ezt meg is ünnepelte, hiszen a Hyundai volánja mögött megnyerte hazai raliját. Az utána következő két évben azonban nem tőle volt hangos a sajtó, hanem Kalle Rovanperától, aki nagyon fiatalon nagyon szép teljesítményt nyújtva hazavihette a győztes trófeát Észtországból. 2021-ben ráadásul történelmet is írt azzal, hogy minden idők legfiatalabb raligyőztesévé vált. Az idén az M-Sport Ford színeiben versenyző Tanak szeretne jó teljesítményt lerakni hazai raliján. A 35 éves pilóta jelenleg negyedik az egyéni ponttáblán 42 pontos hátránnyal az élen álló Kalle Rovanpera mögött.
A Szafari Rali idén is nagyon megterhelő volt a csapatok számára, de a Toyota 2022 után ismét hengerelt. Kérdés mire lesz képes a finn központú csapat Észtországban egy másfajta murvás felületen. A portugál, szardíniai és kenyai murva nagy kihívás elé állította a csapatokat. Ehhez képes finomabb és gyorsabb utak fogadják a mezőnyt Észtországban és az azután következő Finn Ralin. Ez más autóbeállításokat és más vezetési stílust követel meg a versenyzőktől.
Hirdetés
A Hyundai jócskán lemaradt a Toyotától a gyártók ponttábláján, így a cél nem lehet más, minthogy megpróbálja maximalizálni a megszerezhető pontokat. Cyril Abiteboul csapatvezető optimista a balti versenyt illetően. Elmondása szerint minden eddigi Észt Ralin dobogós volt valamelyik Hyundai-pilóta. Ennek ellenére tisztában van vele, hogy nagyon nehéz lesz ez a megmérettetése számukra is.
„Az Észt Rali nagy kihívást tartogat számomra minden évben. Gyors és széles útjai azt jelentik, hogy az átlagsebesség nagyon magas lesz. Nagyon elkötelezettnek kell lenned és kényelmesen kell érezned magad az autóban” – szögezte le Thierry Neuville, aki a Szafari Ralin ejtett bakiját minden bizonnyal szeretné jóvátenni a hétvégén.
A rali
A rali főhadiszállását és a szervizparkot 2020 óta minden évben Tartuban rendezik be, az Észt Nemzeti Múzeumnál. Ez idén is így lesz. A 2023-as Észt Rali három napon át tart, s a 21 gyorsasági szakasz 300,42 km-t tesz majd ki. Gyors murvás utak várnak a mezőnyre, sok dombos, ugratós szakasszal. Technikásabb részek is lesznek hol széles, hol szűk hegyi utakkal.
A csütörtöki Tartuban rendezett rajtceremóniát követően elindul a verseny egy rövid szuperspeciális gyorsasági szakasszal a szervizpark közelében. A pénteki nap lesz a rali leghosszabbja, 133,38 km-nyi gyorsasági szakasszal. A versenyzők ekkor az ismerős Peipsääre, Mustvee és Raanitsa szakaszokon hajtanak. Szombaton két szakaszt teljesít a mezőny kétszer délelőtt, majd kétszer délután is. A Tartu szuperspeciális szakasz még egyszer sorra kerül ezen az estén. Vasárnap a nagyjából új Karaski gyorsasági szakaszt és a Kambja szakaszt teljesítik kétszer. Ez utóbbi lesz a versenyzáró Power Stage is.
A világbajnokság állása a Szafari Rali után:
Pilóták
1. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 140 pont
2. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 99 pont
3. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 98 pont
4. Ott Tanak (EST) M-Sport Ford WRT 98 pont
5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 93 pont
6. Esapekka Lappi (FIN) Hyundai WRT 69 pont
7. Dani Sordo (ESP) Hyundai WRT 46 pont
8. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT 35 pont
9. Pierre Loubet (FRA) M-Sport Word WRT 20 pont
10. Craig Breen (IRL) Hyundai WRT 19 pont
Gyártók
1. Toyota Racing WRT 246 pont
2. Hyundai WRT 184 pont
3. M-Sport Ford WRT 144 pont
4. Toyota Racing WRT NG 68 pont