Évek óta körvonalazódik egy tágabban vett cégcsoport a Toyota körül: különböző szintű megállapodások révén a Mazda, a Subaru és a Suzuki is egyre szorosabban kötődik a legnagyobb japán autógyártóhoz. Ám ez az első alkalom, hogy az összes vállalat a nevét adja egy közös projekthez, amely igen fontos eleme az autógyártás jövőjének.
A Daihatsu, a Mazda, a Subaru, a Suzuki, és a Toyota bejelentése arról szól, hogy együttesen dolgoznak ki szabványt a hálózat és a járművek, illetve a központ és a járművek közt zajló kommunikációra. Az ilyen irányú kutatások persze nem újak, de eddig eléggé elszigetelten zajlottak: a különböző gyártók eltérő megoldásokat alkalmaztak, így a legfontosabb cél, hogy minden, a közlekedésben részt vevő szereplő ismerje az összes többi helyzetét, nem, vagy csak nagyon nehezen valósulhatna meg.
A Toyota és szövetségesei ezen szeretnének változtatni egy közös specifikáció kiadásával, és később a megvalósításával, bár a kezdeményezés akkor hozhatná meg az igazi áttörést, ha a világ minden gyártója azonos kommunikációs szabványhoz csatlakozna.