Nagy hobbiterepjáró válthatja az Opel Insigniát

A Peugeot az 508-as leváltásakor, 2018-ban még kitartott a hagyományos szedán- és kombiforma mellett, de úgy hallani, a közös anyacég, a Stellantis az Opel Insignia esetében más utat választhat.

opel monza pp

A brit Autoexpress értesülései szerint az Insignia helyére lépő csúcsmodell csak 2024 körül érkezik, és egészen más autó lesz, mint az elődje. Állítólag a Peugeot 3008-as és 5008-as utódai számára kifejlesztett eVMP platformra építik. A Peugeot ikreihez hasonlóan az Opel újdonsága is magas építésű autó lesz, terepjárós stíluselemekkel, amelybe egyaránt kerülhet elektromos és hibrid hajtás is.

A stílusváltás modellje a Citroën lehet, ahol nemrég mutatkozott be a C5 X, egy igazán érdekes egyveleg, amely kombinak túl ferdehátú, személyautónak túl magas, de terepjárónak túl polgári, azaz a korábbi kategóriák között valahol középen helyezkedik el.

A számokat, és úgy általában a középkategóriás személyautók piacát nézve egyébként logikus lenne egy ilyen döntés az Opel esetében. A jelenlegi Insignia kategóriájából gyorsan fogynak az autók – a Toyota és a Honda után az idén a Ford is bedobja a törülközőt a korábban igen sikeres Mondeo nyugdíjazásával – a vásárlók pedig egyre nagyobb arányban választanak terepjáró-fazonú modelleket.

A cikk forrása: totalcar.hu