Megtizedeli a kereskedéseit a Mercedes

Egyre több gyártó próbál a kereskedőhálózat átalakításával spórolni – most épp a Mercedes ismertette ilyen irányú terveit. Ezek jelentős leépítésekkel járnak majd: míg világszerte 10%-kal csökkentenék a kereskedések számát, Németországban 20%-os leépítés lenne a cél.

merc dealership

Ezt elsősorban az internetes értékesítés, illetve az ügynökségi modellre való áttérés teszi lehetővé – ez utóbbi azt jelenti, hogy a kereskedés csak közvetíti az üzletet, és ezért csak némi jutalék illeti, szemben az eddigi gyakorlattal, ahol a kereskedő megvette az autót a gyártótól, és onnantól maga hozhatta a döntéseit, például szabhatott árkedvezményt, vagy akár felárat.

Az ügynökségi modellel ez utóbbi lehetőségek a gyártónál maradnak, ami nagyobb hasznot jelent, természetesen a kereskedők kárára. Ugyanebbe az irányba mutat az online eladások felé történő elmozdulás: a Mercedes azzal számol, hogy 2025-re az autóik negyedét már az interneten rendelik majd a vásárlóik.

A Mercedes kereskedőhálózata nagyjából 6500 szalont számlál, amiből durván 1000 található Németországban. Ezek alapján mintegy 650 Mercedes kereskedés szűnhet meg, ebből úgy 200 Németországban.

Természetesen nem a Mercedes az egyetlen, amely a kereskedőhálózat karcsúsításával, és az ügynöki modell bevezetésével próbál spórolni: hasonló lépéseket tett már a Volkswagen és a Stellantis is. Ugyanakkor még vannak ellenpéldák is: a Toyota és a Renault például jelezte, hogy kitart a hagyományos autóeladási modell mellett.

A cikk forrása: totalcar.hu