A Honda bár nem siette el az elektromos átállást, azért igyekszik felzárkózni. Most megérkezett a legújabb elektromos modelljük, ami első ránézésre akár egy HR-V is lehetne, igazából e:Ny1-nek hívják.
A finoman szólva is szokatlan elnevezés egy rövidítés: az e arra utal, hogy elektromost, az N arra, hogy new , vagyis új, az y pedig arra, hogy your life , azaz életed. Úgy tűnik, hogy a Toyota bZ4X erős kihívóra talált a kimondhatatlan nevek versenyében.
19
Az N-betű amúgy is kicsit sántít, hiszen az e:Ny1 annyira azért nem új, hiszen a külsejét szinte egy az egyben a már kapható HR-V-től örökölte. A leglátványosabb különbség az autó orrát érinti: nincs hűtőrács és pár apróság eltér. Hátul szintén az elejéhez hasonló, minimális különbségeket figyelhetünk meg, de első ránézésre könnyen össze lehet téveszteni egy sima HR-V-vel.
19
Ezek után az se akkora meglepetés, hogy a belsőben sincs nagy változás, az is szinte teljesen HR-V. A legnagyobb különbség itt a nagyobb központi kijelző és szintén pár apró részlet. A fő attrakció azonban nem a már jól ismert alap, hanem az, hogy tisztán elektromos autóról van szó.
19
Az elektromos hajtás csúcsteljesítménye 204 lóerő, a csúcsnyomatéka pedig 310 Nm. Az akkumulátorcsomag 68,8 kW-os, amivel az e:Ny1 hatótávja a gyártó szerintem maximálisan 412 kilométer lehet. Az elektromos hajtás miatt valószínűleg jelentősen nőtt az autó tömege, ami miatt a Honda teljesen átdolgozta a futóművet. A töltésről nem kaptunk konkrét adatokat, annyit azonban közölt a Honda, hogy 10 százalékról 80 százalékra 45 perc alatt lehet feltölteni az e:Ny1-et.
19
Az eddigi, Kínának szánt modellek után az új villany-SUV már Európában is elérhető lesz. Az egyelőre nem derült ki, hogy az újdonság mikor érkezik meg a szalonokba, ahogy egyelőre a hozzávetőleges árát sem árulták el.
Forrás: Honda