Nem indult valami fényesen a Toyota elektromos átállása, a japánok ugyan már a kilencvenes évek közepétől kínáltak villanyautókat, de azok csak korlátozottan elérhető autók voltak, az igazi áttörést a bZ4X-szel akarták elindítani. Ezzel aztán hardver- és szoftverproblémák is voltak – ezzel mondjuk nem egyedül voltak így –, mire sikerült a márkától elvárható szintre hozni a minőséget, de a vásárlók így se nagyon vevők az autóra. A japán modellciklusok ismeretében nem csoda, hogy máris a hibák kijavításán dolgoznak, azt, hogy mire számíthatunk a jövőben, az FT-3e elnevezésű tanulmány mutatja.
Ennél az akkumulátoros-elektromos hajtás mellett még a mesterséges intelligenciát is bevetik az ügyfélélmény javítása érdekében, utóbbi jóvoltából személyre szabott szolgáltatásokat kínálnak majd – de azt már nem részletezik, hogy itt mire gondolnak. A Toyota FT-3e egyébként nem csak autó, a kétirányú töltőjének segítségével az elektromos hálózatban akkumulátorként betöltött szerepében a társadalmat is szolgálja. A vezető dolgát azzal könnyítik meg, hogy a kormány mellé okostelefon méretű érintőképernyőket helyeznek a kezeléshez, a fel-a-fejjel kijelző mellett pedig a szélvédő tövében lévő díszbetétet is használják információközlésre. Elemzők szerint a Toyota nem sieti el a bZ4X leváltását az FT-3e-vel, azzal meg akarják várni a szilárdtest-akkumulátorok érkezését, amit a jelenlegi előrejelzések 2026-ra tesznek.
Hirdetés