Már készül a Toyota Hilux hidrogénhajtású prototípusa

Érdekes és jó móka Toyota Mirait vezetni. Ám mi lenne, ha ezt a technológiát egy több mindenre használható járműben is kipróbálhatnánk? A Toyota szerint itt az idő, a Hilux pedig tökéletes kísérleti nyúl.

hiluxh2-pr-front-cropped

Európában a Toyota Hilux a második legnépszerűbb pickup a Ford Raptor mögött, és bár a nyolcadik generációs modell már 2016 óta elérhető, a jelenleg kapható Hilux már két frissítésen is átesett, előbb 2017-ben, majd 2020-ban is.

Magyarországon 2,4-es és 2,8-as dízelekkel érhető el a globálisan akár benzines V6-tal is kapható japán platós, a Toyota Nagy-Britannia szerint viszont van létjogosultsága egy üzemanyagcellás verziónak is. Az első prototípushoz nem is kell más, mint a második generációs Mirai hajtáslánca, és persze pályázati pénz a britek APC-alapjából.

Könnyű belátni, miért vonzó egy elektromos pickup gondolata, a nehéz akkumulátorok helyett a kevésbé helyigényes üzemanyagcellás technológiával, ebben az esetben három hidrogéntartállyal. A főként tehergépkocsiként, illetve rekreációs célra használt Hilux tökéletes lehet hidrogénnel is, csak meg kell várni, míg kiépül hozzá a megfelelő töltőhálózat.

Angliában Londonban jelenleg négy, Birminghamben és Sheffieldben pedig egy-egy hidrogénes töltőállomás található. A Toyota Mirai felhasználóit is ezekben a városokban érdemes keresni.

Európában Németország és Franciaország rendelkezik a legtöbb hidrogénkúttal, míg Magyarországon egyelőre nincs publikus töltőállomás. Más kérdés, hogy itthon lassan egy dízel Hiluxot sem lehet csak úgy megtankolni.

A cikk forrása: totalcar.hu