Vizsgálat indult a Toyotához tartozó Hino Motors ellen, a Közlekedési Minisztérium munkatársai házkutatást is tartottak a cég központjában.
2
A gyanú szerint a japán gyártó mérnökei meghamisították egyes dízelmotorok mérési adatait, miután nem tudtak megfelelni az előírásoknak, és a cég belső követelményeinek. Ennek következtében mintegy 115 ezer olyan teherautó került forgalomba Japánban, amelynek a fogyasztása, illetve károsanyag-kibocsátása jelentősen meghaladja a gyártó által megadott értéket.
2
A Hino Ranger, Profia és S’elega típusai mellett néhány ezer Toyota Coaster midibusz is ilyen dízelmotorral került forgalomba. A Hino egyelőre leállította az érintett motorok forgalmazását, és szertartásosan bocsánatot kért, ahogy ez a japán vállalatoknál szokás. Ám azt egyelőre nem tudni, hogy milyen egyéb következményei lesznek az ügynek – ez nyilván nagyban függ majd a minisztériumi vizsgálat eredményétől is.