Pontosan 4 évvel ezelőtt szerkesztőségünkben egy emberként sóhajtottunk fel, amikor az angol és amerikai portálok elsőként lehozták a hírt, miszerint a Mazda hátsókerékhajtású platformot készít, méghozzá soros, 6 hengeres motorral. Szinte túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, hiszen ekkor már a gyártók elkezdtek dobálózni azokkal a céldátumokkal, hogy mikor állítják le a belső égésű motorok fejlesztését. Elsőre fel is merült bennem, nehogy úgy járjon a Mazda, mint annak idején az Opel a soha meg nem valósult V8-as Omegával, de az idő végül a japánokat igazolta. Egyre több információt csepegtettek, és szép lassan kiderült, itt tényleg nagy dolog készül. Bár a modell első körben plug-in hibrid hajtással debütált, sokkal inkább a 3,3 literes, soros, 6 hengeres dízelt vártuk. Konnektoros hibridje mindenkinek van és lehet, de a nagy gázolajos egészen különleges polcra emeli a márkát – kisebb csoda, hogy 2023-ban ez még megtörténhet! Gondoljunk bele, hogy a Lexus RX vagy Volvo XC90-es csak 4 hengeres motorokkal kapható, vagy amikor már sok Mercedeshez sem kínálnak 6 hengeres blokkot, akkor a Mazda bevállal egy ilyen húzást. És bizony nem okozott csalódást a tesztautó sem, amelyen ott díszelgett az „Inline 6” felirat. Van egy jellegzetes, semmivel sem összetéveszthető trombitálása az erőforrásnak, amihez olyan nyomaték és erőleadás társul, ami napjainkra gyakorlatilag a német prémiummárkák modelljeinek kiváltsága lett.
Ugyanakkor a Mazda újdonsága sok-sok kérdést felvet azzal kapcsolatban, hogy mennyire halad jó irányba az autóipar. A 2,5 tonnás elektromos dömperek passzolnak a korszellembe, a valóságban 6,2 litert fogyasztó, villanyos rásegítéssel megtámogatott dízel pedig nem? Itt azt éreztem, hogy nem én vagyok az autóért, hanem az autó értem. Nem kellett applikációkkal, átláthatatlan tarifákkal vacakolni, és az egész hétvégét a töltéshez igazítani, majd attól tartani, mikor dobja le váratlanul az Ampereket az oszlop vagy maga a jármű. Van egy 58 literes tankunk, amivel bő 800 kilométert tehetünk meg, mindenféle matekozás nélkül. Örüljünk, hogy van még ilyen őszinte, nagymotoros típus a piacon, én pedig csak reménykedni tudok benne, hogy ha a Mazdának volt bátorsága a csordaszellemmel szembe menni, akkor mások is kedvet kapnak hasonló modellek piacra dobásához!
1. 6-OS FOGAT
A Mercedes vagy a Jaguar sem véletlenül tért vissza a sorhatos motorokhoz. A Mazda 3,3 literese is bársonyosan jár, 254 lóerejével pedig dinamikája sem éppen átlagos. A jellegzetes, morajló hang mellett fontos kiemelni, hogy alapjárattól vaskos a nyomaték, a nyolcgangos váltó sokszor 1300-1400-as fordulaton feljebb kapcsol! Ha nem vesszük sportosra a figurát, városban napokig is közlekedhetünk úgy, hogy a fordulatszámmérő meg sem közelíti a 2000-es jelzést…
2. HÁTUL IS HAJTHAT!
Nem csak a motor új, hanem a nagy Mazdákhoz fejlesztett, hátsókerékhajtású platform is. Miközben a plug-in kizárólag 4×4-es rendszerrel konfigurálható, addig a sorhatos dízel 200 lóerős kivitelét alapból hátsókerékhajtással szállítják. Ez azt jelenti, hogy a Mazda modellje az egyetlen 6 hengeres SUV, amely hátul is hajthat!
Hirdetés
3. LÁGY-HIBRID
Bár a dízelmotor önmagában is erős, a környezetbarát filozófia jegyében egy 13 lóerős villanymotort is találunk a CX-60-asban. A 48 V-os rendszerről működtetett elektromos egység álló helyzetből ugyan nem képes megmozdítani az autót, de arra például alkalmas, hogy városban 50-60 km/órás tempót úgy tartsuk, hogy a dízelmotor nem jár. Azonban 48 V-os hibridekre jellemző észrevétlen start-stop működés nem vonatkozik a dízel CX-60-asra.
4. FOGYASZTÁS
Mivel az újdonság rövid szakaszokon villanymotorral is képes haladni, nem meglepő, hogy takarékos. Az azonban sokkoló, hogy egy közel 2 tonnás, összkerékhajtású SUV, ekkora erőtartalékkal 6,2 litert fogyasztott a tesztprogram során. Mindez úgy jött ki, hogy ⅔ részben városban használtuk az autót – országúton vagy autóúton 5-össel kezdődő értékeket jelez a műszerfal!
5. HAGYOMÁNYOSAN JOBB!
A Mazda nem csak a motorépítés terén megy szembe a trendekkel: aki beül a CX-60-asba, az nem egy guruló számítógépben érzi majd magát, hanem egy jól összerakott, könnyen kezelhető, hagyományos autóban. Gigászi érintőképernyő alkalmazása helyett meghagyták a klasszikus klímapanelt is, a fedélzeti rendszer pedig egy tárcsával kezelhető. Nincs semmi trükk benne, ami manapság kifejezetten értékelendő!
TETSZETT
• motorerő
• hang
• szerény fogyasztás
• ár-érték arány
NEM TETSZETT
• csomagos felszereltségek
• futóműhangolás hátul
ÖSSZEGZÉS
Jól sikerült és karakteres autó a CX-60-as. A 6 hengeres dízelmotor ugyan az ínyencek választásának tűnhet, de bizonyos szempontból racionális. Az izmosabb, 4×4-es verziója is több mint 2 millió Ft-tal olcsóbb a konnektoros hibridhez képest.
MAZDA CX-60 e-SKYACTIV D AWD
Összlökettérfogat: 3283 cm3
Hengerek/szelepek: S6/24 turbódízel
Max. teljesítmény: 187kW (254 LE) 3750/perc
Max. forgatónyomaték: 550 Nm 1500-2400/perc
Hosszúság/szélesség/magasság: 4740/1890/1680 mm
Tengelytáv: 2870 mm
Saját tömeg: 1860 kg
Csomagtér: 570-1726 l
Üzemanyagtank: 58 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 7,4 s
Max. sebesség: 219 km/h
Átlagfogyasztás: 5,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 137 g/km
A modell alapára: 16 349 900 Ft (CX-60 e-Skyactiv D 2WD, 200 LE)
A tesztelt verzió ára: 18 820 900 Ft