Kéne egy GR Corolla? Érdemeld ki!

A Gazoo Racing égisze alatt születnek napjaink legforróbb Toyotái, ezek közül is az egyik legfrissebb a GR Corolla, az utolsó rendes sportkompaktok egyike. 1,6-os, turbós háromhengerese 340 lóerőt és 370 Nm-t tud, kapott hozzá egy intelligens kézi váltót, de ez amúgy is tipikusan az az autó, amely nem a számoktól jó, hanem mert bődületes élményt ad.

2

Eddig a nyálcsorgatás, a rossz hír viszont az, hogy eleve keveset gyártanak belőle, de még ebből a kevésből sem jut majd Európába az eddigi hírek szerint. Kanada viszont kapott, és a helyi Toyota-kirendeltség úgy döntött, alaposan utánajár, kiknek adja el ezeket. Nem tudni, pontosan mennyit szállítanak az észak-amerikai országba, de az biztos, hogy kilencért komoly versenyt hirdettek – kérdés, hogy ez-e a teljes ottani kontingens.

Egyrészt területi alapon is elosztották a GR Corollákat, a nyugati régióból ketten, a keletiből hárman, Kanada középső részéről négyen lesznek majd olyan szerencsések, hogy hazavihetnek egy példányt. Természetesen szükség van érvényes jogsira, bizonyítani kell továbbá autós vagy motorsportos klubtagságot, be kell számolni a korábbi sportos, erős autókról, amiket az illető már birtokolt, és meg kell nevezniük kedvenc kanadai versenypályáikat és útvonalaikat, ahol szívesen kenik a kocsiknak.

A GR Corolla Morizo Editionnel kapcsolatos elvárásaikat és az autóval kapcsolatos terveiket is meg kell osztaniuk: esetleg napi használatra szánják, netán pályanapokra vagy gyűjteménybe? Erről mind-mind értesül majd a zsűri, amelynek tagjai eldöntik, ki lesz az a kilenc szerencsés, aki ezt követően mindenféle kedvezmény nélkül, 60 ezer kanadai dollárért, vagyis bő 18 millió forintért megveheti álmai autóját. Az értékelés szempontjait nem ismertették.

A cikk forrása: totalcar.hu