Idehaza kevésbé szennyez a villanyautó?

Szinte már hagyomány, hogy minden évben megírjuk a Totalcaron a német autóklub, vagyis az ADAC károsanyag-kibocsátási tesztjének (Ecotest) eredményeit. Ezek egyfelől nagyon érdekes és értékes információkat tartalmaznak, másfelől viszont fenntartásokkal kezelendők. Ha másért nem is, hát azért, mert a németországi energiamix teljesen más, mint a magyarországi: az elektromos áram előállítása igen különbözően zajlik, lényeges különbség van az ehhez kapcsolódó környezetterhelésben is.

Természetesen az is torzíthat, ha mondjuk a villanyautók és hibridek kibocsátását a forrástól a kerékig mérik (well-to-wheel), miközben a benzineseknél és a dízeleknél pusztán az autózáskor elégetett üzemanyaggal számolnak.

Megint csak sok vitát – és olvasói levelet – generál az is, hogy a német teszt nem tesz különbséget a különféle üzemanyagok között abban a tekintetben, hogy miként bonyolítják le az előre meghatározott tesztkört. Magyarán nem kapcsolgatnak az üzemmódok közt egy hibridben: beülnek és mennek, ha elfogyott az áram, folytatják az utat benzinnel vagy gázolajjal. Ez egyébként egy roppant érdekes témakör. Egy konnektoros hibrid ugyanis jellemzően 30-50 kilométert megy egyhuzamban villannyal, de ha egy hosszabb etapot vizsgálnánk, akkor természetesen jóval nagyobb arányban lennének az elektromos kilométerek, tekintve, hogy vissza is termel fékezéskor, kiguruláskor.

stromverbrauch-elektroautos-test-2101 cwtbtp

A magam részéről egyébként a plug-in hibridet tartom jelenleg a legéletképesebb alternatívának. A napi ingázást letudhatom zéró emisszióval, és hosszabb úton sem kell azon szepegnem, hogy mikor fogy el az amper. Tagadhatatlan viszont, hogy kell hozzá egy jó sofőr, aki tudatos.

Na de, vissza az eredeti témához: mennyire lehet releváns idehaza az ADAC tesztje? Olvasónkkal, Bóday Tamással egy korábbi cikk megjelenése óta levelezek. Az Ecotesttel kapcsolatban pedig vállalkozott arra, hogy átszámolja a németek méréseit a hazai energiamixre. Természetesen közelítő adatokról van szó, de mindenképpen látványos, hogyan rendeződnek át a táblázatban az elektromos autók és a hibridek.

Feladó Bóday Tamás

Címzett Lendvai Zsolt

Dátum 2021. 02. 22. 16:10

Tárgy Kiegészítő információ

 

 Szia Zsolt!

Ami érdekes, hogy a teljes sorrendet nagyon felborítja az, hogy milyen viszonyítással számolunk. Az elektromos és plug-in hibrid autókat az eredeti tesztben nagyon visszaveti, hogy a német elektromos energia előállítása jóval környezetszennyezőbb, mint a hazai. Gyakorlatilag a kinti szénerőművek miatt a német energiamix nemcsak CO2-ben, hanem egyéb kibocsátási számokban is jelentősen rosszabb az itthoni, jellemzően nukleárisenergia-domináns energiamixhez képest. Sajnos a hazai egyéb szennyezőanyag számokról nincsen pontos értékem, de biztos vagyok benne, hogy a villamos autók jelentősen jobban teljesítenek nemcsak a CO2-re adott pontszámban, hanem a károsanyag-kibocsátási számokban is.

Forrás: MEKH

Forrás: MEKH

Megkockáztatom, hogy az ADAC (részben) szándékosan torzítja a képet, és a belső égésű motorral szerelt autóknak akar kedvezni azzal, hogy az elektromos autókat a német energiamix szerint kétszer is hátrányosan számolja (CO2 és erőművi kibocsátás).

Szóval amit csináltam:

Az elektromos autók esetében direktben átszámoltam a CO2 kibocsátási adatokat a magyar energiamixre (német: 548 g/kWh, magyar: 210 g/kWh – előbbit az ADAC anyagokból vettem, utóbbi az elmúlt évek trendjeit figyelembe vevő becsült adat a 2020-as évre).

Az összes plug-in hibridre kikerestem a villamos és fosszilis üzemanyag-fogyasztási adatokat, és egyszerű arányszámítással átszámoltam őket a magyar adatokra. Az elektromos áramot nem tankoló autók esetében nem változtattam a számításon, mivel a teszt az üzemanyagok esetében csak a downstream (tehát tényleges) kibocsátással számol, nem veszi figyelembe az üzemanyag előállításának kibocsátási terhelését. Ez így szerintem sántít egy kicsit, mert a fosszilis energiahordozóknak kedvez a megújulókkal szemben, de ez egy életképes egyszerűsítés.

Csináltam egy alternatív listát, amit csak a CO2 kibocsátásra rangsoroltam. Értelemszerűen ez nem reprezentatív, mert csak egyféle szennyezőanyag szerint rangsorol. Így pl. a Mazda 2 Skyactive, ami magas CO és NO értékei miatt a tesztben 0-t kapott a károsanyag-kibocsátási pontszámra, egészen előre került, valamint a nagy elektromos fogyasztású elektromos autók is jóval előrébb végeztek. Mindenesetre meglehetősen érdekes.

Szerintem mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy míg a tisztán elektromos autók kibocsátása elsősorban a felhasznált energia előállítási terhelésétől, addig a plug-in hibridek károsanyag-kibocsátása leginkább a használat módjától függ. Csak abban az esetben tudnak ilyen értékeket produkálni, ha minden 100 kilométeren töltik őket. Természetesen ideális körülmények között, amikor az elektromos hatótáv nagyrészt lefedi a napi használatot, akkor akár ennél jobb, ellenkező esetben ennél jelentősen rosszabb értékeket is tudnak produkálni.

Érdemes lenne a plug-in hibrideket megkülönböztetni a nem pluginektől, a táblázatomban átírtam őket pluginre, a többit változatlanul hagytam.

Német helyezés Magyar helyezés Változás Modell Hajtás Magyar energiamix Német energiamix
               CO2 (g/km), w-t-w CO2 (g/km), w-t-w
1 1 0 Hyundai Ioniq Electric elektromos 35 90
2 2 0 VW e-Up elektromos 36 92
4 3 1 Seat Mii Electric elektromos 37 95
5 4 1 Mini Cooper SE elektromos 38 97
6 5 1 Smart Forfour EQ elektromos 39 101
7 6 1 Peugeot e-208 elektromos 40 103
8 7 1 Renault Zoe R135 Z. E. 50 (52kWh) elektromos 40 104
9 8 1 VW ID3 Pro Performance (58 kWh) elektromos 41 106
11 9 2 Peugeot e-2008 elektromos 43 110
16 10 6 DS3 Crossback E-Tense elektromos 43 112
29 11 18 Nissan Leaf (62 kWh) elektromos 48 124
43 12 31 Porsche Taycan 4S elektromos 50 130
49 13 36 Audi E-tron Sportback 55 elektromos 52 134
76 14 62 Mercedes-Benz EQC 400 elektromos 58 151
42 15 27 Hyundai Ioniq Plug-in Hybrid plug-in hibrid 99 126
52 16 36 Kia Ceed Sportswagon 1.6 GDI Plug-in plug-in hibrid 105 134
3 17 -14 VW Eco e-Up 1.0 benzin+CNG 116 116
47 18 29 Kia Niro 1.6 GDI Plug-in Hybrid plug-in hibrid 116 140
58 19 39 Kia XCeed 1.6 GDI Plug-in plug-in hibrid 123 148
80 20 60 Mercedes-Benz B 250 e plug-in hibrid 126 168
94 21 73 Mercedes-Benz GLE 350 de plug-in hibrid 133 209
93 22 71 Mazda 2 Skyactiv-G 90 M Hybrid benzines 135 135
84 23 61 Peugeot 508 SW 1.6 Hybrid 225 plug-in hibrid 135 167
72 24 48 Peugeot 3008 1.6 Hybrid4 300 plug-in hibrid 137 172
56 25 31 BMW 330e plug-in hibrid 139 172
10 26 -16 Honda Jazz 1.5 i-MMD hibrid 142 142
32 27 5 Toyota Corolla 2.0 Hybrid hibrid 143 143
74 28 46 DS7 Crossback E-Tense 300 plug-in hibrid 143 177
12 29 -17 Suzuki Swift 1.2 Dualjet Hybrid benzines 144 144
44 30 14 Toyota C-HR 2.0 Hybrid hibrid 146 146
46 31 15 Lexus UX 250h hibrid 146 146
45 32 13 Volvo V60 T6 Twin Engine plug-in hibrid 147 172
14 33 -19 Suzuki Ignis 1.2 Dualjet Hybrid benzines 148 148
20 34 -14 Fiat 500 1.0 Hybrid GSE benzines 148 148
26 35 -9 Lexus ES 300h hibrid 150 150
15 36 -21 VW Golf 2.0 TDI SCR dízel 151 151
18 37 -19 Toyota Aygo 1.0 benzines 151 151
13 38 -25 Opel Astra 1.2 DI Turbo benzines 152 152
17 39 -22 Opel Corsa 1.2 DI Turbo benzines 152 152
41 40 1 Hyundai i10 1.0 benzines 152 152
19 41 -22 Peugeot 208 1.2 PureTech 100 benzines 155 155
85 42 43 Polestar 1 hibrid 159 159
21 43 -22 VW Golf 1.0 eTSI benzines 160 160
23 44 -21 Mercedes-Benz A 200 d Limousine dízel 162 162
62 45 17 Hyundai Kona 1.6 GDI Hybrid hibrid 162 162
22 46 -24 BMW 320d Touring dízel 164 164
24 47 -23 Škoda Kamiq 1.0 TSI benzines 164 164
59 48 11 Mazda 3 Skyactiv-G 2.0 M Hybrid 150 benzines 164 164
25 49 -24 Renault Clio TCE 130 GPF benzines 168 168
27 50 -23 Peugeot 2008 1.2 PureTech 130 benzines 170 170
28 51 -23 Kia Ceed Sportswagon 1.6 CRDI 136 dízel 170 170
33 52 -19 VW Golf 1.5 eTSI benzines 170 170
51 53 -2 Ford Mondeo Turnier 2.0 Hybrid hibrid 171 171
53 54 -1 Mercedes-Benz GLC F-Cell üzemanyagcella 171 171
83 55 28 BMW X3 xDrive 30e plug-in hibrid 172 209
55 56 -1 Kia XCeed 1.6 CRDI 136 dízel 173 173
71 57 14 Volvo XC40 T5 Twin Engine plug-in hibrid 175 198
30 58 -28 BMW 218i Gran Coupé benzines 179 179
31 59 -28 Mercedes-Benz GLA 200 d dízel 180 180
36 60 -24 Mazda CX-30 Skyactiv-X 2.0 M Hybrid benzines 180 180
64 61 3 Peugeot 208 1.2 PureTech 130 benzines 180 180
66 62 4 Renault Captur TCE 100 benzines 180 180
73 63 10 Honda HR-V 1.5 Turbo benzines 182 182
35 64 -29 Renault Captur TCE 130 GPF benzines 183 183
34 65 -31 Audi Q2 35 TDI dízel 184 184
37 66 -29 Mercedes-Benz CLA Shooting Brake 200 benzines 184 184
75 67 8 Peugeot 2008 1.2 PureTech 155 benzines 184 184
38 68 -30 Nissan Juke 1.0 DIG-T 117 benzines 185 185
39 69 -30 BMW 118i benzines 186 186
40 70 -30 BMW X1 sDrive 18d dízel 190 190
50 71 -21 Audi A1 Citycarver 35 TFSI benzines 193 193
95 72 23 BMW X5 xDrive 45e plug-in hibrid 194 264
48 73 -25 VW T-Roc Cabriolet 1.0 TSI OPF benzines 195 195
54 74 -20 Jaguar XE D180 dízel 196 196
57 75 -18 Ford Fiesta ST 1.5 Ecoboost benzines 196 196
60 76 -16 Toyota Proace City Verso L1 1.2 Turbo benzines 198 198
78 77 1 Kia Ceed GT benzines 198 198
61 78 -17 VW Passat Variant 2.0 TSI OPF benzines 209 209
63 79 -16 Mercedes-Benz GLC 220 d dízel 210 210
68 80 -12 Mercedes-Benz GLB 220 d dízel 211 211
89 81 8 Subaru XV 2.0 ie. benzines 212 212
65 82 -17 Audi A4 Avant 40 TFSI benzines 213 213
67 83 -16 Seat Leon ST Cupra R benzines 214 214
69 84 -15 Ssangyong Tivoli 1.5 GDI-T benzines 220 220
70 85 -15 Ssangyong Korando 1.6 E-XDI dízel 221 221
91 86 5 Ford Focus Turnier ST 2.3 Ecoboost benzines 228 228
90 87 3 Land Rover Range Rover Evoque D150 dízel 233 233
77 88 -11 VW 6.1 Multivan 2.0 TDI BMT dízel 238 238
92 89 3 Honda Civic Type R benzines 241 241
79 90 -11 Audi Q3 Sportback 45 TFSI benzines 246 246
87 91 -4 Volvo XC60 B5 benzines 254 254
88 92 -4 Volvo V90 Cross Country B6 benzines 257 257
82 93 -11 Mercedes-Benz V 300 d Lang dízel 258 258
81 94 -13 Mercedes-Benz GLE Coupé 400 d dízel 261 261
86 95 -9 Porsche 911 Carrera Coupé S benzines 275 275

A cikk forrása: totalcar.hu