Hoppá! Jön az új Toyota Prius

A Toyota japán oldalára került fel az információ, hogy érkezik az új Prius. Egyelőre pár, nagyon keveset mutató képet raktak ki az újdonságról, illetve a bemutató dátumát is közzé tették. Eszerint helyi idő szerint november 16-án, 13 óra 30 perckor lesz az új Prius világpremierje. Ez magyar idő szerint szintén november 16-ára esik, de itt akkor 5 óra 30 lesz majd.

Egyelőre a dátumon kívül semmi konkrétumot nem osztottak meg, az azonban kiderült, hogy az első lámpák menetfényei a Aygo X stílusát követik. A sziluettről is megosztottak egy képet, ami alapján úgy fest, hogy az új modell is hasonló arányokkal készül majd, mint az eddigi Priusok.

Továbbá megjelent a Hybrid Reborn – újjászülető hibrid – szókapcsolat is, ami alapján az is előfordulhat, hogy a hajtás is kap egy nagyobb volumenű frissítést.

A Prius ötödik generációja egyébként esedékesnek tűnik már, mivel az előző, negyedik generációt 2015-ben mutatták be. Az eddigi modelleket minden esetben hatévente követte új, így ilyen szempontból még kicsit késeinek is tűnik az ötödik generáció bemutatása.

Forrás: Toyota

A cikk forrása: totalcar.hu