A Toyota stand főszereplője a Tokyo Auto Salonon az idén egyértelműen a GR GT3, de kiállítanak egy új Yaris változatot is.
7
A GRMN ránézésre olyan apróságokban tér el a nagy sorozatú sportmodelltől, a GR-től, mint a fekete motorháztető, vagy a nagyobb hátsó szárny. Emellett van néhány kevésbé látványos, ám menet közben érezhető eltérés: a GRMN-t például 565-tel több ponthegesztéssel építik, ami úgy javít a karosszéria merevségén, hogy a tömeget nem növeli. Ezen felül kapott egy rövidebb áttételezésű váltót, önzáró differenciálművet, és kihagynak belőle néhány felesleges elemet, amilyenek a hátsó ülések.
Ezzel, illetve néhány karbonszál-kompozit karosszériaelemmel mintegy 20 kg-ot tudtak faragni az autó tömegéből, de ez az egyetlen számszerűsíthető dinamikanövelő tényező. Az 1,6 literes, 272 lóerős háromhengeres turbómotorhoz viszont egyáltalán nem nyúltak, így aztán nem is várható, hogy a GRMN változat a GR-nél sokkal harapósabb lesz.
7
Sokkal inkább úgy néz ki, hogy egyszerűen csak jobb versenyautó-alapot építettek – ennek megfelelően lesz is ehhez a változathoz pályacsomag, Bilstein gátlós versenyfutóművel, nagyobb fékekkel és agresszívabb spoilerezéssel. Ilyen csomagból azonban csak 50 készül.
7
Az új Yaris GRMN egyébként már az ára miatt is kevesek kiváltsága lenne, hiszen mindenféle csomag nélkül is 7,317 millió jent, átszámítva majdnem 20 millió forintot kérnek érte, ami még a hot-hatch műfajban is elég drágának számít.
7