A The Car Care Nut nevű szervizbe tért be egy ügyfél, mert a Toyota Camry-je elkezdte enni az olajat. Ugyan a Toyoták legendásan megbízható autók hírében állnak, ez a konkrét Camry már bő 300 ezer mérföldet, azaz több, mint 520 ezer kilométert futott, emiatt kicsit elnézőbbek lehetünk vele.
A tulaj állítása szerint az olajfogyasztás tényleg igen jelentős, hiszen nagyjából 250 kilométerenként közel egy liter motorolaj fogy el a motorból. A legtöbben itt már fejvesztve menekülnek és rövid úton megszabadulnak a kopott autójuktól, de nem úgy ennek a Camry-nek a tulaja, aki a javítás mellett döntött.
A lojális hozzáállás persze indokolt: a 2009-es Toyotát újonnan vette a gazdája, ráadásul egy ritka, manuális váltóval szerelt darabról van szó. Az olajfogyasztási gond előtt egyébként semmilyen extra kiadást nem kért a Camry a szokásos kopó alkatrészek cseréjén kívül: a félmillió kilométer alatt két kuplungszett, négy garnitúra gumi és két akkumulátor fogyott el.
Ez a lista igen barátságosnak mondható egy 14 éves autónál, úgy meg főleg, ha ehhez átlagon felüli futásteljesítmény is tartozik. De akkor mi okozta az olajfogyasztást? A szervizben kiszerelték a motort és hamar kiderült, hogy a 2,4 literes, négyhengeres szívómotor dugattyúgyűrűi okozták a problémát. Ez egy ismert probléma ezeknél a motoroknál, a megoldás pedig nem egyszerű és nem is olcsó.
Konkrétan a blokk, a dugattyúk és a dugattyúgyűrűk cseréje oldja meg a problémát maradéktalanul. Ennek a költsége valószínűleg túlmutat egy használt Camry árán, viszont a tulaj mégis a javítás mellett döntött, mivel a manuális váltót nem szerette volna a későbbiekben sem nélkülözni, illetve valószínűleg kellően megszerette az autót az elmúlt 14 évben.
Forrás: The Car Care Nut