Felélesztik az Isotta Fraschinit, indulnak Le Mans-ban is

Az Isotta Fraschini egy 1900-ban, Olaszországban alapított vállalat, mely kezdetben luxusautókat, teherautókat, valamint hajó- és repülőgépmotorokat gyártott. Bár modelljeik sikeresnek bizonyultak, a második világháború nehezen érintette a márkát, így az 1949-ben felhagyott a gépjárművek gyártásával. A 90-es években folytak kísérletek az Isotta Fraschini autós részlegének felélesztésére, sőt, még prototípusok is készültek, végül a próbálkozások mégis kudarcba fulladtak.

Isotta-Fraschini Tipo 8A Castagna Landaulet

Úgy tűnik azonban, a márka hamarosan visszatérhet, mégpedig a hosszútávú autóversenyzés csúcskategóriájában, egy saját építésű LMH (Le Mans Hypercar) autóval. A vállalat igazgatója, Claudio Berro arról számolt be, hogy ehhez a tavalyi évben az LMP2 kategóriában vitézkedő Vector Sport csapattal léptek szövetségre, akik endurance-vébés tapasztalata nagy hasznukra válhat.

A felek tisztában vannak vele, hogy magas a léc, amit meg kell ugraniuk – hiszen az idei szezonban már olyan gyártók versengenek majd a WEC bajnoki címéért, mint a Porsche, Ferrari, Toyota és Peugeot. Mindenesetre bíznak abban, hogy ők is hamar az élmezőny tagjaivá válhatnak.

isotta-fraschini-LMH

A jelenleg is fejlesztés alatt álló versenyautó számára a főleg DTM-ből ismert HWA fejleszt háromliteres duplaturbós V8-ast, míg a hibrid rendszert a Williams Advanced Engineering szállítja. A csapat reményei szerint a kész versenygép még a WEC idei szezonjának harmadik fordulóján, Spában debütál, melyet hamarosan a Le Mans-i 24 órás követ.

Mindez azonban még nem minden. Az Isotta Fraschini ugyanis utcai szupersportautók gyártását is tervezi, melyek tesztelése még az idei év első felében megkezdődhet.

A cikk forrása: totalcar.hu