Ezek az USA legmegbízhatóbb autói

A Consumer Reports idén is kihozta a szokásos listáját azokról a modellekről, amelyek – tulajdonosaik szerint – a legkevesebb hibát produkálták. A listát 320 ezer autó adatai alapján állították össze, ám semmiképp sem tekinthető bibliának, mivel a tulajdonosok saját bevallására épít, ráadásul a kisebb példányszámban gyártó márkákat (pl. Alfa Romeo) figyelembe sem veszi. Ezzel együtt jó közelítést ad a típusok helyzetéről, így a mostani tízes lista egyik tagjával sem lehet nagyon mellélőni, kár, hogy van köztük olyan, amit Európában nem lehet kapni.

Lexus GX Off-road

A top10-et továbbra is a japán márkák uralják, kivételt jelent a második helyre befurakodott koreai villanyautó (Kia e-Niro) és az ötödik helyen végző belföldi SUV (Cadillac XT5). A második említésre méltó trend, hogy összetettségük ellenére a legmegbízhatóbb hajtásláncnak egyelőre a hibridek és a plug-in hibridek bizonyultak, annyi fórral indulnak, hogy ezek többnyire jól bevált, régóta fejlesztett rendszerek (pl. Prius). Velük ellentétben viszont a nagyméretű, tisztán elektromos modellek meglehetősen rosszul teljesítettek (a listán csak a Model Y látszik, de pl. a Mustang E-Mach is a sereghajtók között van), ám mindenképpen biztató, hogy esetükben inkább az összeszerelési minőség és a különböző fedélzeti rendszerek (pl. klíma) működésében jelentkeztek a problémák, nem pedig a hajtásban. Sok panasz érkezett azonban a 8-9-10 sebességes, illetve CVT automata váltókra, ezekkel érdemes óvatosnak lenni, ebben a távol-keleti gyártók gyengélkednek (Hyundai, Kia, Subaru, Toyota).

Íme a lista, a bejelentett hibák száma felülről lefelé nő , vagyis a Mercedes GLE végzett az utolsó helyen.

 Legkevesebb bejelentett hiba Legtöbb bejelentett hiba
 Lexus GX  Subaru Ascent
 Kia e-Niro  Chrysler Pacifica
 Toyota Prius Prime  Tesla Model Y
 Toyota Prius  Volkswagen Tiguan
 Cadillac XT5  Volvo XC90
 Mazda MX-5  Chevrolet Corvette
 Honda Insight  Chevrolet Silverado 1500/GMC Sierra 1500
 Toyota Highlander  Ford Mustang
 Subaru Crosstrek  Ford Explorer
 Mazda CX-9  Mercedes GLE

via forbes.com

A cikk forrása: totalcar.hu