Közel 30 éves karrierrel a háta mögött Európában szinte ismeretlen volt a japánok prémiumlimuzinja, amely 2018-ban a nagy visszatérő Toyota Camryvel együtt került fel az árlistákra. A Lexus GS-t pótló újdonság klasszikus felépítésénél fogva ugyan hátrányból indult az SUV modellekkel szemben, azonban olyan szimpatikus ajánlatnak számított, hogy a mi régiónkat is sikerült megnyernie magának. Az ES külseje csak minimálisan változott, a konzervatívnak eddig sem nevezhető megjelenés alig észrevehetően újult meg, pedig új hűtőrácsot rajzoltak neki, és az időjáráshoz alkalmazkodó LED-es fényszórók belső elrendezését is átalakították. Két új, elegáns színt (acélszürke és platina) kevertek, ezenkívül új, 17 és 18 colos felniket is terveztek hozzá. Az F Sport kivitelt fekete hűtőrácsa és akár 19 colos kereke teszi egyedivé.
Bár korábban is elérhető volt, tesztautón először láthattuk a kamerás visszapillantó tükröket, melyek javítják a légellenállást és csökkentik a szélzajt, a nemzetközi menetpróbán mégsem voltunk velük maradéktalanul elégedettek. Az igényes kivitelű konzolok még így is túl nagyok és sérülékenyek. Képüket két tappancsos navigációs rendszerhez hasonló kijelzőre vetíti az autó, melyek sehogyan sem illenek a modern utastérbe. Használatuk megszokást igényel, a legtöbben még hosszabb vezetés után is az ablak sarkába pillantottunk először, ráadásul az új modellévre továbbfejlesztett képminőség is hagy kívánnivalót maga után. Nem is szólva a parkolásnál hiábavaló fejmozdulatokról… Ami azt illeti, a tolatókamera színvonala sem méltó az autó általános nívójához, és a fedélzeti menü is az új NX rendszeréért kiált. Szerencsére kitartottak a jól bevált fizikai gombok mellett, sőt, a 12,3 colos érintőképernyőt a betekintési szög és a távolság módosításával a korábbinál ergonomikusabbá tették. Bekerült az ES-be a márka új légkondicionálója, amely elkerüli a szélvédő párásodását, a levegő, így a bőr és a haj kiszáradását, kizárja a kellemetlen szagokat, ráadásként kiszűri a vírusokat és baktériumokat!
Az Európában egyedüliként választható, 218 lóerő rendszerteljesítményű, öntöltő hibrid rendszert érintetlenül hagyták, viszont optimalizálták a fékhatást, az elektronika mellett a pedál alakján is változtattak. Csökkentették a fékezés során érezhető vibrációkat, növelték a hátsó futómű torziós merevségét, illetve tovább javítottak a hangszigetelésen, hogy az ES vezetése még biztonságosabb és pihentetőbb legyen.
Lexus ES 300h
Összlökettérfogat: 2487 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
BENZINMOTOR
Max. teljesítmény: 131 kW (178 LE) 5700/perc
Max. forgatónyomaték: 221 Nm 3600-5200/perc
VILLANYMOTOR
Max. teljesítmény: 88 kW (120 LE)
Max. forgatónyomaték: 202 Nm
HIBRIDRENDSZER
Max. teljesítmény: 160 kW (218 LE)
Hossz./szél./mag.: 4975/1865/1445 mm
Tengelytáv: 2870 mm
Tömeg/teherbírás: 1680/470 kg
Csomagtér: 454 l
Üzemanyagtank: 50 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,9 s
Max. sebesség: 180 km/h
Átlagfogyasztás (WLTP): 5,2-5,8 l/100 km
CO2-kibocsátás: 119-132 g/km
Alapár: 16 270 000 Ft
Hirdetés