A Renault diszkont márkájától már megszokhattuk, hogy nem a trendekhez, hanem azokhoz az igényekhez igazodik, amelyek hétköznapi élethelyzetekből fakadnak. Ennek megfelelően a Dacia modellpalettája sem nevezhető átlagosnak. A kisautó áráért kompakt méreteket adó Sandero mellett megtaláljuk az olcsó, mégis valódi igénybevételre tervezett szabadidő-autót, a Dustert, vagy éppen Európa legkisebb és legmegfizethetőbb villanyautóját, a Springet. Egy ilyen összeállításból nem hiányozhat a családi modell sem, a franciák ebben a kategóriában kísérleteztek a legtöbbet. A 7 üléses, emelt tetejű kombi után egy hagyományos puttonyost és vele párhuzamosan egy klasszikus, szintén 7 üléses egyterűt is kínáltak, a Lodgy itthon a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásának köszönhetően eladási rekordokat döntött. A széria utolsó példányai még elérhetők a kereskedésekben, utódja Jogger néven már szintén rendelhető.
Hogy miért váltott ismét nevet és koncepciót a legpraktikusabb Dacia? Mert az új autó valójában a 2006-ban bemutatott Logan MCV utódja, de olyan nevet kerestek, amely jól illeszkedik a Duster és a 2024-ben érkező Bigster mellé. Egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a franciák a stílusra a Dacia esetében is, a jelenleg zajló arculatváltás ugyan még nem teljes mértékben érte el a kifutó emblémával gyártásba került Joggert, nem vitás, hogy ilyen csinos családi autó még nem szerepelt a kínálatban! A képeken is mutatós, emelt tetejű kombi még harmonikusabb a valóságban, a Volvótól ellesett megoldások a svédekre jellemző ízléses és masszív konstrukció benyomását keltik. A tervezők sem tagadják, hogy a hátsó lámpa és az övvonal találkozásánál egyértelmű a hasonlóság, a fejlesztés során azonban ez a megoldás tűnt a legelőnyösebbnek, amiért a jövőbeli vevők csak hálásak lehetnek, ugyanis így a nyílás éppen olyan széles, mint maga a csomagtartó. Az izmos kerékjárati ívek az alapváltozatot is díszítő műanyag betétek, a Sandero Stepway orr-része és a tető kis emelkedését jól leplező, kereszttartóvá átalakítható, masszív tetősín bármelyik ellenfelével szemben versenyképessé tenné a Joggert. Feltéve, ha lenne közvetlen riválisa ebben a kissé mostohán kezelt, mégis keresett kategóriában, hiszen a Volkswagen mellett a Stellantis (és a Toyota modul egyterű családja jöhet szóba, többségük azonban mostantól kizárólag villanymotorral rendelhető.
Az akár 7 felnőtt számára kényelmes utasteret, valamint ötszemélyes karosszériával 708-2094, hétszemélyessel 160-2085 literes csomagtartót felmutató, személyautós méretű, tömegű és vezethetőségű Dacia nemcsak felépítését, hanem motorválasztékát tekintve is racionális. A belépőmodellt az 1,0 literes, háromhengeres, 100 lóerős, benzin- és gázüzemű turbós benzines hajtja, ennek alternatívája a szintén 1,0 literes, háromhengeres, tisztán benzines, 110 lóerős turbómotor. Bár sem a Duster 1,3 literes, négyhengeres benzinesét, sem a Lodgy 1,5 literes dízelét nem kapta meg, 2023-ban a Clio E-Tech hibrid rendszerével is elérhető lesz, így nemcsak a 6 fokozatú kézi, hanem – a használat szempontjából – automatikus váltóval is gyártják majd. Az egyszerűség jegyében összkerékhajtással sem lehet megvásárolni, a cég szerint a 20 cm-es hasmagasság a 16 colos kerekekkel megfelel a Jogger rendeltetésének.
A nizzai nemzetközi bemutatón az alapkivitelnél eggyel gazdagabb, Comfort felszereltségű, 5 üléses, LPG-s és a csúcs, Extreme felszereltségű, 7 üléses turbós benzines kulcsait adták át. Mivel a Sanderóval több fontos alkatrészen is osztozik, nem okozott meglepetést az ugyan sok kemény műanyagból felépülő, mégsem bántóan olcsó belső. Mára jól ráéreztek, hogyan kell úgy spórolni, hogy a vevők jól érezzék magukat az autóban. Külső és belső méretei éppen a városi közlekedés és parkolás, illetve az utasok és csomagok szempontjából ideális arányt közelítik. Mind a 3 sorban elegendő a láb- és a fejtér, ami azért is fontos, mert minden ülőlap egyre magasabban van beépítve. A csomagtartó 5 üléssel óriási, 7-tel jelképes, de a 6. és a 7. egy mozdulattal kiszedhető, és 10-10 kg-os súlyuknak hála könnyedén mozgathatók. Erre a manőverre visszafelé már nincs lehetőség, tehát ötszemélyesből a padló kialakítása és az övek bekötési pontjai miatt nem lehet hétszemélyest varázsolni. Nem érdemes 250 000 Ft-ot megtakarítani a plusz üléseken, már csak azért sem, mert ennyiért nagyobb átmérőjű, illetve vastagabb első féktárcsákat is kapunk!
Hogy a motor teljesítménye is alkalmas-e 7 felnőtt és némi csomag mozgatására, arra majd a hazai tesztprogram ad választ, egy EU-s szabványt (75 kg) teljesítő sofőrrel a volán mögött átlagos igényekre alkalmas menetdinamikát mutatott a Jogger, úgy, hogy a gázos és a benzines között érezhető volt a kis teljesítménykülönbség. A korábban jellemző, feltűnően lágy rugózás már a múlté, a kanyarokban stabilan fekszik, és agilisan mozog, mindig semlegesen viselkedik és hasonló vezetési élményt is nyújt a családi Dacia, amely a költségek alacsonyan tartása ellenére egyértelműen értékesebb autó érzetét kelti annál, mint amennyibe kerül. Ezzel szintén ritkaságnak számít a piacon.
Hirdetés