A japán lakosság átlagos várható élettartama jelenleg a negyedik leghosszabb a világon, ami azonban nem jelenti azt, hogy minden időskorú aktív is marad. A 75 évesek körében végzett felmérések azt mutatják, hogy jelentős részüknek komoly gondot okoz nagyobb távolságok megtétele gyalog. Azok pedig, akik nem rendelkeznek saját gépkocsival, mérhetően ritkábban mozdulnak ki otthonról, mint tették 65 éves korukban. A Toyota nem csak elméleti szinten vallja, hogy mindenkit egyformán megillet a korlátozások nélküli személyes közlekedés joga, hanem aktívan tesz is azért, hogy az emberek minél szélesebb körben gyakorolhassák is ezt a jogot. Ezért hozta létre C+ termékcsaládját, amelynek tagjai különböző élethelyzetekben, illetve forgalmi környezetekben biztosítják felhasználóik mobilitását. A 2019-ben bemutatott C+walk T, majd a 2020-as C+pod előbb szűk körben – elsősorban közületi felhasználók részére – volt lízingelhető, majd a társadalom egyre szélesebb rétegei számára vált elérhetővé.
Most egy harmadik taggal bővült a család. A Toyota C+walk S koncepcióját tekintve első pillantásra a legkevésbé innovatív a trióból, hiszen már ma is léteznek hasonló mikromobilitási eszközök. Ugyanakkor a Toyota szerkezete egy sor olyan funkciót és megoldást vonultat fel, amelyek jóval vonzóbbá teszik azt a szokásos háromkerekű robogóknál. Ilyen például az akadályfelismerő rendszer, amely észleli az útjába kerülő akadályokat és gyalogosokat, és 2 km/órára lassítja a járművet. A C+walk S kanyarsebesség- és lejtőérzékelővel is rendelkezik. Az előbbi megakadályozza, hogy a rendkívül szűk (0,95 méteres) sugarú körön forduló jármű túl gyorsan manőverezve felboruljon, az utóbbi meredek lejtőn automatikus lassítással gondoskodik a biztonságról.
A C+walk S ergonómiáját úgy tervezték meg, hogy az egyszerre támogassa a könnyű fel- és leszállást, a kényelmes és biztonságos utazást, valamint – hiszen ez kulcsfontosságú szempont volt a fejlesztés során –, hogy az utas menet közben beszélgethessen a mellette sétálókkal. A rövid és keskeny (1185x650x030 mm) szerkezet Japánban szabályosan használható a járdán, sebessége pedig megfelel egy gyalogló felnőttének, így teljes mértékben alkalmas arra, hogy az idős személyek családtagjaik társaságában mozduljanak ki otthonukból. Az utas testmagassága 140-185 cm között lehet, így a jármű elvileg globális közönség számára is alkalmas lehetne; a legnagyobb terhelhetőség 100 kg.
Hirdetés
A villa és az akkumulátor illesztő felülete közös burkolatot kapott, ami egységes, letisztult megjelenést eredményez, és egyszerű használatot tesz lehetővé. A keskeny első kerék és a ferdén levágott lábdeszka jóvoltából a vezető mindig pontosan láthatja, hogy milyen nyomon halad a jármű, így elkerülheti a kátyúkat, útegyenetlenségeket. Az ülés alatt tágas, könnyen hozzáférhető csomagtartót találunk, amelyen pont elfér egy bolti kosár. A jármű kialakítása mély tömegközéppontot, ebből adódóan fokozott stabilitást és borulásvédelmet eredményez.
Ahogy a C+walk széria korábbi tagjánál, itt is szimmetrikus kezelőszerveket találunk, így az utas bármelyik kezével egyformán tudja kezelni a járművet. A gázkart megnyomva gyorsít, azt elengedve lassít és megáll a jármű, ugyanakkor két fékkar is rendelkezésre áll. A hátramenet aktiválására külön gomb szolgál. A kormányvégeket összekötő bukókeret nem csak a felhasználó kezét, de a kezelőszerveket is óvja az esetleges ütéstől, így nem fordulhat elő azok véletlenszerű működtetésre. A digitális műszeregység alatt a világítás és a kürt gombja található, illetve egy billenő kapcsolóval itt állíthatjuk be a jármű engedélyezett maximális sebességét (1-6 km/óra között). A rendszer aktiválására proxy jeladó szolgál.
A már említett, könnyű (mindössze 2,5 kilogrammot nyomó) lítium-ion akkumulátor 2,5 óra alatt bármilyen hálózati aljzatról feltölthető. Amennyiben a Toyota a mikromobilitási eszköz külpiaci forgalmazása mellett dönt, és a Japánban szokásos 100V helyett például 220V-os töltő adaptert alkalmaznak, a töltési idő várhatóan jelentősen csökkenhet. A jármű elektromágneses rögzítőfékekkel rendelkezik. Tolóüzemben ezek az elektromos rendszer felébresztése nélkül is oldhatók, így rövid távolságokon kézi erővel is mozgatható a mindössze 58 kilogrammot nyomó jármű. A defektmentes abroncsokkal szerelt, 10 colos kerekeken gördülő C+walk S mindkét hátsó kerekébe egy-egy 0,25 kW-os villanymotort szereltek, ezek legfeljebb 6 km/órára képesek gyorsítani a járművet. A maximális hatótávolság 12 km körül alakul. A parányi Toyota ±10 fokos rámpán képes haladni, azaz meredek emelkedőkkel, illetve lejtőkkel is megbirkózik. Fel és lefelé egyaránt leküzdi az 50 mm-es szintkülönbséget, illetve átlép a 100 mm-nél nem nagyobb hézagokon.
A C+walk S bevezetésével párhuzamosan a C+ család másik két tagja is modellfrissítésen esik át. A C+walk T méreteit és legnagyobb sebességét a járdán használható lassú mobilitási eszközökre vonatkozó japán jogszabályok változásaihoz igazították, míg a C+pod mostantól természetesebb, autószerűbb fékpedálérzetet kínál.