Bidenék az iparági vezetőket sürgetik a töltők egységesítésével kapcsolatban

A Biden-adminisztráció szerdán tartott egy nagyobb találkozót, amelyen autóipari vezetők és kormányzati szereplők vettek részt: a fő téma az infrastruktúrát érintő fejlesztések voltak, amelynek keretében félmillió töltőt építenének ki az Egyesült Államokban. A kormányzat hangsúlyozta a nyilvánvalót, egységesítésre kell törekedni, különben a befektetett energia és pénz nem éri el a kívánt hatást.

electrifyamerica.com

Amiatt mindenképpen komoly kell venni a találkozót, hogy a legnagyobb vállalatok vezetői és küldöttei is részt vettek rajta: a Teslától Elon Musk, a General Motorstól Mary Barra, a Fordtól Jim Farley, a Stellantistól Carlos Tavares, a Lucidtól Peter Rawlinson, a Nissan Americastól pedig Jeremie Papin volt jelen, utóbbi kivételével mind vezérigazgatói rangot képviselnek.

A Hyundai, a Subaru, a Mazda, a Toyota, a Mercedes-Benz és Kia Motors amerikai leányvállalatai szintén képviseltették magukat, a kormány részéről pedig a közlekedési miniszter, az energiaügyi miniszter, a nemzeti klímaügyi tanácsadó és az infrastrukturális koordinátor vett részt a megbeszélésen. 

Az első szabványosítási törekvések már három éve megindultak, de tekintve, hogy a szektor és a technológia is dinamikus fejlődési szakaszban tart, a teljes egységesítés nagyon lassan halad, igaz, hogy például az egyik legnagyobb szereplő, Tesla részéről mutatkozik szándék a Supercharger hálózat megnyitására.

A Reuters szerint a (virtuális) találkozó összes résztvevője egyetértett az egységesítés szükségességében és az állami szerepvállalást is üdvözölték. Hasonló ülések persze folyamatosan történnek, a mostani azért volt fontos, mert azon a nézeteltéréseiről híres kormányzat és Elon Musk is jelen volt. 

A cikk forrása: totalcar.hu