Ha a Le Mans Hypercar szabályzattól valaki azt várta, hogy autószerűbb gépek küzdenek majd a hosszú távú sportkocsiversenyeken, annak a Toyota mindenképp csalódást fog okozni. Az új autójuk ránézésre, hangulatra biztosan nem különbözik azoktól, amelyekkel eddig versenyeztek.
9
A részletekben persze jelentős eltérések vannak: új a teljes hajtásrendszer, az új motor 2,4 helyett 3,5 literes V6-os, de ennek az új szabályrendszerben nincs is nagy jelentősége, hiszen a teljesítmény kötött. A Toyota benzinmotorja pedig pontosan hozza az 500 kW, azaz 680 lóerő csúcsteljesítményt, ahogy az első kerekeket hajtó villanymotor is a 200 kW-ot, azaz 268 lóerőt.
9
Az eddig használt, LMP1-es TS050-hez képest a GR010 25 centivel hosszabb, 10 centivel szélesebb és ugyanennyivel magasabb. Valamivel nehezebb is, 878 helyett 1040 kilogrammot nyom, így valamivel talán kevésbé gyorsul majd durván. Emellett lényeges eltérés, hogy nem lesz több különböző aerodinamikájú burkolat az autóhoz, csak a hátsó szárnyat lehet a pálya jellegéhez állítani.
9
A szabályok betűjéhez jól illeszkedő Toyotával csak az a baj, hogy egy pillanatra sem látszik utcai hipersportkocsinak, hiába lesz belőle huszonöt utcai példány. Valószínű, hogy épp ez utóbbi kitétel miatt a kitenyésztését sem úszták meg olcsóbban, mint a korábbi LMP1-esekét, így az új szabályrendszer eredeti céljai kútba esni látszanak.
9
Ugyanakkor arra pillanatnyilag elég jó esély mutatkozik, hogy Le Mans-ban a következő 24 órást is a Toyota hozza el, hiszen a komoly gyári konkurensek felbukkanására csak 2022-től lehet számítani.