Gazdasági mélyrepülés? Energiaválság? Elszálló üzemanyagárak? Masszív infláció? Persze! Ám nem azon a szinten, ahol a Bugattid mellé esetleg veszel egy Rolls-Royce-t és egy Bentley-t is, boltbajárósnak. Ebben a klubban 2022 szuper évnek számított. Sőt, az eddigi legjobbnak.
A Bugattinál viszonylag egyszerű a történet. A Chiron gyártása a végéhez közeledik. A különleges kiadások kipörögtek, összesen nyolcvan hipersportautót szállítottak le egy év alatt, köztük a négyszázadik, vagyis technikailag utolsó Chiront is.
Így csak száz W16-os motorral szerelt autót kell még legyártaniuk, hiszen 2022 zárásaként már boldog tulajdonosaiknál az utolsó kilenc Chiron Super Sport 300+, a tíz Centodieci és a Chiron Sport széria is, hogy az Ettore Bugatti legidősebb lányáról elnevezett egyedi Chiron L’Ébé-ről ne is beszéljünk.
2023 a márka dicső Le Mans-i kalandjairól, valamint Chiron utódjáról, az első belsőégésű, ám egyben hibrid Bugattiról fog szólni, melyet már a Rimaccal fejleszt a Volkswagen Csoport.
Talán nem meglepő, hogy a Bentley nem nyolcvan autót szállított le 2022-ben, hanem 15174-et. Ez csupán négy százalékos növekedés az előző évhez képest, mégis az első alkalom, hogy átlépték a tizenötezres álomhatárt.
Az eladott Bentley-k 42 százaláka Bentayga, ami azért érdekes, mert az SUV már hat éve a piacon van. A Bentley forgalmának harmadát továbbra is a Continental GT és GT Convertible páros adja, a kabriót pedig 31 százalék választja. A 2022-es eladások fennmaradó 28 százalékát a Flying Spur szuperszedán biztosítja, melynek hibrid verzióját a vásárlók átlag harmada választja. Fő a környezetvédelem.
Hiába van SUV-ja Cullinan néven, a Rolls-Royce sokkal kisebb számokkal operál, mint a Bentley, hiszen 6021 eladás abszolút rekordnak számít, nyolcszázalékos éves növekedéssel. A goodwoodi gyár így már 2500 embert alkalmaz, miután tavaly is csatlakozott 150 új tag.
Eközben annyira jól megy az egyedi megoldásokat kínáló Bespoke divízió, hogy a vásárlók már átlag félmillió eurót hagynak a kasszánál. A Rolls-Royce következő nagy dobása pedig a Spectre, az első teljesen elektromos Phantom-alternatíva 576 lóerővel és annyi nyomatékkal, amennyit csak a helyzet kíván.
Autóhiány? Aligha. Az elérhetőbb sávban rekordot döntött a Toyota és a Tesla is, hogy a klasszikus Mini és MG karosszériákat gyártó British Motor Heritage-ről ne is beszéljünk.
Az utolsó félig vicc. Ám közben mennyivel izgalmasabb, hogy valaki öt és fél millió forintot fizetett egy frissen hegesztett MG Midget kaszniért, mint hogy egész jól megy a Bentley Flying Spur Hybrid szekere? Persze, hogy jól megy, ha egyszer oly sokan nem ismerik a válság fogalmát.