Egy belsős informátorra hivatkozva azt írja az ANE, hogy pár éven belül a brit sportkocsigyártó is teljesen átáll az elektromos hajtásra, ám még idén nyáron bemutatnak egy új modellt, amit a benzinmotoros korszak lezárásának szánnak.
A Lotus jelenleg négy modellt kínál, melyek közül az Evija néven futó, 2000 lóerős, elektromos szupersportkocsi 2021-ben kerül gyártásba, míg a másik három – az Elise, az Exige és az Evora – autós években számolva már jócskán benne van a korban, idén lesznek 9, illetve 10 évesek. Mind hordozzák a sportos géneket, és megfelelnek a pihekönnyű kétüléses sportautó-ethosznak, de a jelenlegi szabályozások közepette a bennük dolgozó 1,8 és 3,5 literes Toyota-motorok felett is kezd eljárni az idő. A cikk szerint az új típus mindhárom, most kínált benzinest le fogja váltani, és épp emiatt igen széles árazást szánnak neki: 55-105 ezer fontig (22-42 millió forint) lehet majd megvenni.
A telefonon megkeresett Phil Popham, a Lotus Cars CEO-ja nem árult el technikai részleteket, de azt igen, hogy a hétköznapokban is használható autót terveznek azért, hogy globálisan értékesíthető, azaz nyereséges legyen. Ez többek között jobb fedélzeti elektronikát, infotainmentet valamint a könnyebb ki-beszállást szolgáló, nagyobb ajtónyílást jelent. Érzésünk szerint ezek a nehézségek és a puritán, modern szórakoztató-elektronikáktól mentes belső is a Lotus-sághoz tartozik, de a piacgazdaság nem tűri a szentimentalizmust: az Evija és a hamarosan bemutatkozó SUV mellett nem sok hely marad a könnyed szórakozásnak.