2021-ben jelent meg a Kia Carnival egyterű kínálatában az igazi luxusváltozat, a magastetős HiLimousine karosszériát a fényűző belsővel – talpmasszázs-gép is van a hátsó utasok számára – ötvöző VIP változat, amely most már öntöltő hibrid hajtással is választható, tehát pontosan ugyanabba a piaci résbe céloz, ahová a Lexus LM. A dél-koreai modell frissítésekor leginkább az orr megjelenését rajzolták át, ahol a cég legújabb arculatának megfelelően függőleges fényszórókat látunk a nagy méretű hűtőrács mellett, hasonló függőleges résszel egészültek ki az eddig vízszintes hátsó lámpák.
A színektől és díszbetétektől eltekintve nincs érdemi változás az utastérben, ami alapesetben továbbra is 7-11 személyes lehet, és ott van csúcsmodellként a HiLimousine VIP a maga 4 személyes kialakításával – a 7 személyes modell 2. sorban lévő foteleiből is lehet ágyat hajtogatni. Az igazi újdonságot az jelenti, hogy az eddigi motorok – 3,5 literes V6-os szívó és 2,2 literes turbódízel – mellett a felfrissített Kia Carnival már a cég többi modelljéből ismert, 1,6 literes turbómotort használó öntöltő hibrid hajtásával is választható, 245 LE/367 Nm a rendszerteljesítmény. Hivatalos fogyasztásadat még nincs, de valahol 7,1 l/100 km körüli értékre számítanak.
Hirdetés