A kínai mini villanyautók jelenthetik a japán keicarok végét

A japán Daihatsu a Toyota miniautós márkája, a palettáján egy-két átemblémázott normál modellen kívül minden kei car, vagyis méret- és lökettérfogat-korlátozott miniautó. A márka igazgatója úgy látja, hogy a Kínában készülő, olcsó, szintén kisméretű villanyautók nem csak a Daihatsu, de az egész szegmens létét veszélyeztethetik.

carmejpfile.png

Ez részben annak köszönhető, hogy a japán autóipar egésze eddig idegenkedett az elektromos átállástól, ez különösen igaz az árérzékeny – ezért még nehezebben elektromosítható – kei carokra: a Nissan-Mitsubishi páros nemrég mutatott be egy koncepcióautót, a Daihatsunek pedig 2025-ben debütálhat az első modellje. 

A márka több irányban is tesz lépéseket, együtt dolgoznak a Toyotával, a Suzukival és az Isuzuval is, a kínai gyártású akkumulátorokat sem vetnék meg, de egy elektromos kei car így is egymillió jennel lehet drágább, mint a kínai versenytársak (a keicarok átlagosan 1-1,5 millió jenbe kerülnek).

Utóbbi olcsóságnak persze ára van, Soichiro Okudaira vezérigazgató szerint jóval primitívebb technológiát kínálnak a szomszédban, az akkumulátorok és a motorok például szinte kivétel nélkül léghűtésesek, ez pedig limitálja a magasabb sebesség mellett megtehető távolságot, és adott esetben az élettartamot is. „A vállalatunk egészen az autókészítés alapjaiig fog visszamenni, hogy új koncepciókat tudjunk kidolgozni az elérhető árú villanyautókra. Árban is muszáj versenyképesnek lennünk.”

A cikk forrása: totalcar.hu